|
Kedves régi barátunk!
Idén ősszel ünnepeljük a Rózsakerti Baptista Közösség alapításának 20 éves évfordulóját.
Szeretettel várunk téged is - október 22-én szombaton 15 órától közösségi délutánra,
- október 23-án vasárnap 9 órától pedig egész napos hálaadásra.
Szeretnénk, hogy ezen a hétvégén minden korábbi és mai tag, látogató – s bárki aki eddig megismerte és megszerette ezt a közösséget és rajta keresztül Isten családját – velünk együtt örüljön!
Hívunk tehát mindenkit, hogy jöjjön el új otthonunkba, a Rózsakert Közösségi Házba (1223 Budapest Dézsmaház u. 33.). Emlékezzünk együtt és adjunk hálát azért, hogy Isten mindeddig hordozott bennünket! Ugyanakkor nézzünk együtt a jövőbe: mire, hol és milyen módon akar bennünket használni az Úr az előttünk álló, kihívásokkal teli időben!
Ha tervezel jönni, kérlek mindenképp jelezz vissza az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen vagy a 20/886-1680 telefonszámon október 18-ig, hogy tudjuk, mikorra várhatunk, s így készülhessünk a fogadásodra!
|