Dicsőség Istennek, minden elkészült ahhoz, hogy a gyerekeket tudjuk fogadni szeptember elsején. Nagyon jó hetünk volt, máris "belaktuk" a ház óvodai részét. A gyerekek fele jött az első héten, és a "beszoktatás" a várakozásunkon felül alakult.

Úgy látszott, hogy minden gyerek szívesen jött, sírás egyáltalán nem volt, csak a hazamenetelkor: többen sírva fakadtak, hogy nem aludhattak itt sőt, pénteken az egyik kisfiú nehezményezte, hogy szombaton zárva vagyunk. Máris kialakultak barátságok, hihetetlen volt a hét végén, hogy még csak három napja nyitottunk; olyan volt, mintha egy régen összeszokott csapat játszana. Nagyon hálás vagyok Istennek Giziért, és Zitáért (sokat imádkoztunk, hogy Isten adjon odaszánt, komoly hívő nevelőket, most hát ne felejtsünk el hálát adni). Sokban segítette az első hét nehézségeit, hogy mindenkin érezhető volt, hogy szívesen jön, sajátjának érzi az óvodát,  a munkaidőt figyelmen kívül hagyva mindenki maradt, amíg kellett. A gyerekeknek elmondtuk, kicsoda Isten (öt gyereken kívül nem hívő családokból jöttek), és a második étkezéstől természetes volt, hogy az Úrnak köszönjük meg az ételt. Én is köszönök minden imádságot, kétkezi, vagy anyagi támogatást, jó volt gyakorlatba ültetni azt, amit Isten már két éve megtervezett. Sok szeretettel fogadjátok ezeket a családokat, mert ők a mi házunkba hozták a gyerekeiket, és megengedték, hogy az Isten Igéjére tanítsuk őket. Imádkozzunk, hogy a gyerekek (vagy akár mi) pedig hitre vezessék szüleiket. Dicsőség Istennek!

Szandra