Címlap Tartalmak Hírek Beszámoló egy kerületi civil programról
rbk_013.jpg

Közelgő események

Nincs esemény

Eseménynaptár

szeptember 2010
H K SZ CS P SZ V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Belépés

Belépés
Beszámoló egy kerületi civil programról PDF Nyomtatás E-mail

Urbitális hajózás a Budafok-Tétényi-i Duna partszakasz mentén

Május 23-án pótoltuk a két hét előtti majális hajós bejárását. A tervezhetőség érdekében kértük a jelentkezőket, hogy előre regisztráljanak, annak megfelelő hajót kérünk majd. Mintegy százan jelentkeztek, de a Yacht Club közvetítésével végül a majd 250 fős Nagymaros jött el a túrára, így a megjelent mintegy száz fő a felső fedélzeten élvezhette végig kerületünk panorámáját a Duna felől, ami ritkán adatik meg.

A programon részt vettek helyi civil szervezetek, az önkormányzat, a helyi főépítész iroda képviselői, és a sajtó munkatársai is.

A hangosítás adta lehetőségekkel élve folyamatosan tájékoztattuk a megjelenteket az aktuális partszakaszhoz kapcsolódó helyzetről, tervekről. A bevezetőben, a Hárosi öbölből, a Yacht Clubból való kihajózás közben magam szóltam a Duna-part értékeiről, a Fővárossal együttműködésben készült botanikai, állattani felmérésről, a védelmi javaslatokról. Majd, miközben a hajó Nagytétény érdi határáig haladt, Rumi Imre főépítész beszélt a Duna-part hagyományairól, városépítészeti értékeiről, a nagytétényi Duna-parttal kapcsolatos tervekről, a Duna-part II. rekultivációjáról, fejlesztéséről, a még most folyó átminősítésekről, melyek a vasútállomás alatti partszakaszt is érintik, a tervezett Roro kikötő térségében további területek kerülnek zöldterületi besorolásba, a Duna-part II.-es intézményi átsorolás ellenében. Szesztay György a főépítészi iroda munkatársa szólt a kapcsolódó városépítési marketing feladatairól, a további Duna partszakaszokat is érintően, így a Háros sziget északi részén lévő Hunyadi laktanya területe majdani hasznosítása tekintetében is. Kitért a tervezett Eurovelo kerékpárútra is, mely végigköveti Duna-partunkat. A tétényi szakaszon két lokálpatrióta, László Éva a Polgári Kör elnöke és Lednicky Sándor helyi önkormányzati képviselő is szólt a tétényi Duna-part hagyományairól, múltjáról.

E szakaszon láthattuk a védett Kis Háros-szigetet, a hídfő térségben kialakult erdőket, a Duna-part II. menti fövenyes erdősávot, a Kastélypark alatti Duna rétet, és ártéri erdőket, a mostani sóder kiadót a Campona utca vonalában, majd a nagytétényi ártéri erdőt a horgász öböllel, és a horgásztanyával, ezt a területet is szeretné a Főváros védetté nyilvánítani.

Észak felé haladva a Háros szigetet követően láthattuk a lepusztuló Gyármezőt, melynek rehabilitációjára még nincsenek ötletek. A budafoki, a Vágóhíd utca térségében lévő kikötőnél Békési Imre szólt terveiről a borturizmus területén, a Záborszky pince részben már felújított épületegyüttesen belül, a pincék szintjén is kiépül, egy most elnyert EU projekt keretében, aminek a révén nem egyszerűen földalatti borváros, hanem egyfajta kulturális központ is kialakul majd itt, a szomszédos telkek, ingatlanok igénybevételével is. A kikötő jó alkalmat adhatna a hajóforgalom újraindulására, benne turistahajók ideérkezésére. A kikötő körül azonban jelenleg patt helyzet van, erre utalt annak jelenlegi tulajdonosa, Tomos úr, mivel az önkormányzat minden elképzelését, fejlesztési terveit blokkolja. Magyar Gábor a Városfejlesztési bizottság elnöke szólt még a felső szakaszon a budafoki partszakaszhoz kapcsolódó tervekről. Itt várhatóan belvárosi kompjárat indul majd Csepelre, ahol buszjárattal lehet bejutni a városba. Itt érintettük a Csepeli Hőerőmű bővítését, harmadik ütemét, önkormányzatunk ennek kapcsán városképi, zöldítési javítási javaslatokat tett a projekthez.

Mészáros Péter"

 
Isten írt neked egy levelet!

Kattints a linkre!
http://www.kie.hu/portal/images/swf/loveletter_hu.swf

 
Interjú a viskó c. könyv írójával

Interjú a viskó c. könyv írójával. Mivel sokan olvasták közülünk, gondolom, szívesen megnézik ezt a döbbenetes vallomást.

http://vimeo.com/10847190