|
Csodálatos vasárnapunk volt ismét. 9 uj testvérünk meritkezett be kora reggel a folyóba, ahol az alkalmi istentiszteletet tartottuk. Sajnos Jusuf, a Fula tanár nem volt köztük. Bár az év elején rendszeresen járt a gyülekezetbe, később elmaradt. Barátai „visszatéritették” a mohamedán imaházba.
Nem könnyü a lélekmentés ebben az erősen mohamedán városban. Nagyon hálásak vagyunk az Úrnak minden lélekért, aki nemcsak döntött az elmúlt hónapokban, hanem be is meritkezett. Kérlek imádkozzatok érettük, hogy megmaradjanak a hitben.
Imádkozzatok Jusufért is és a családjáért is. Guineában, ahol született, hivő misszionáriusok már régen megosztották vele az örömhirt. Nem tudom pontosan, mikor és miért vándorolt át Sierra Leonéba, én tavaly ismerkedtem meg vele. Azok között, akik felújották a lakásomat volt egy Fula származású munkás is, ő mutatta be nekem Jusufot. Együtt kezdtük meg otthonomban a Fula bibliaórákat, amelyen alkalmanként a Béke Fejedelem Gyülekezet lelkipásztora is részt vett. Az egyik vasárnap délután Jusuph együtt imádkozta a lelkipásztorral a bűnösök imáját. Nekem úgy tünt, hogy őszintén megtért.
Bár Jusuf nem volt állhatatos az Úr mégis felhasználta őt, mert több Fula nyelvű ismerőse elkezdett járni a biblia órákra. Ahogy már korábban is irtam, a Fula törzs eddig eléggé elutasitotta az evangéliumot. Azok viszont, akik a biblia órákra járnak, nagy érdeklődéssel olvassák az Új Szövetséget. Szükség lenne Fula nyelvű Bibliákra, evangéliumi iratokra, de sajnos Sierra Leonéban nem lehet ezekhez hozzájutni.
Sikerült felvennem ez ügyben a kapcsolatot azokkal a misszionáriusokkal, akik még Guineában bizonyságot tettek Jusufnak. Bibliákat nem kaptam tőlük de a testvérek megküldték Jusuf édesanyjának a telefonszámát. Amikor megláttam Jusufot, azonnal fel is hivtam a számot és Jusuf kezébe nyomtam a mobilomat. Milyen nagy öröm volt, amikor az anyuka újra hallhatta fiának a hangját, akit már évekkel ezelőtt „eltemetett”! Kiderült, hogy Jusuf több mint nyolc éve nem beszélt a szüleivel. Közben édesapja meghalt, egyik testvére pedig pedig súlyosan megbetegedett. A lábán egy seb úgy elfertőződött, hogy meg kellett műteni. Még most is háromszor egy héten megy a kórházba kezelésre, a misszionáriusok segitségével.
Bár egyre jobban elfoglal a Fula misszió és a Fula nyelv tanulása, újab és újabb igények vannak helyi BBI tanfolyamok inditására. Hála az Úrnak, a legfrissebb BBI csoport Kono városában jól halad a tanulásban. 22-en kezdték meg a tanfolyamot, külön élmény volt a jelentkezők bizonyságtételeit hallgatni. Általában nagy a lemorzsolódás az első hónapokban, de remélhetően 15 testvér jól fogja birni az „iramot”. Bo városában a testvérek a második évet végzik, de még hosszú az út a záróvizsgákig. Freetownban a munka folyamatos, minden évben vannak kezdők és végzősök. Itt Makeniben készülünk a „hallás útján tanulók” oktatására.
Bár már sok száraz évszakot töltöttem Afrikában, és a negyediket Makeniben, ennyire még sosem szenvedtem a hőségtől. Hónapokon keresztül 51 C-t mutatott az autóban a hőmérő és 37-et a besötétitett hálószobában. A bőrömet úgy kicsipte az izzadság, hogy kevés (illetve csak a józan ész) tartott attól vissza, hogy csereppekkel vakarjam magam, mint Jób a szemétdombon. Különösen a lábam bőrének a pikkelyesedése aggasztott, hiába próbálkoztam zinkes kenőcsökkel, mentolos hintőporral, oliva olajjal, csukamájolajjal, reszelt uborkával, rühesség elleni folyadékkal, semmi sem segitett. Még egy féreghajtó kúrát is végigcsináltam, mert úgy éreztem, mintha cérna giliszták járkálnának a bőröm alatt. Mindez idő alatt egy csepp viz sem jött a városból, és a kútvizzel is takarékoskodni kellett, igy mosakodni sem tudtam rendesen.
Azután leesett az első eső. Kirohantam az udvarra és hajat mostam a háztetőről lezuhanó hideg vizzel. A sebeim nem peregtek le rólam azonnal, de egy néhány héten belül a böröm rendbejött. Nemrég viszont megcsúsztam a vizes udvaron és egy kőben úgy megütöttem a lábam, hogy néhány napon belül egészen befekedett. Most már ez is elmúlt, csak a szúnyog és egyéb rovar csipések helyét vakargatom. Egyébként jól vagyok.
A Béke Fejedelem gyülekezet lelki épitése jobban megy, mint az imaházépités. Sajnos az épitőanyag nagyon drága és igy csak lassan haladunk. Örülünk, hogy több hónapi hőség és szárazság után végre esik az eső, de ez hátráltatja az épitkezést. Missziós állomásaink megközelitése is egyre nehezebb az eső miatt. A száraz évszakban nagyon meleg van, az esős évszakban nagyon esik az eső, soha sincsen jó idő...Hála az Úrnak, aki viszont minden körülmények között megtart és megerősit minket.
Kérlek, továbbra is imádkozzatok érettünk és anyagiakkal is támogassátok úgy a BBI mint a Béke Fejedelem imaházépitési programját. Amerikában adóból levonható támogatásotokat küldjétek a következő cimre:
Hungarian Baptist Convention of North America Mission in Sierra Leone Mr. Zsigmond Balla treasurer 2563 Nixon Way Fullerton, CA 93835 USA
Vagy pedig:
MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ MISSZIÓS TÁMOGATÁS FÜREDI KAMILLÁNAK Budapest 1062 Benczúr u. 31. MAGYARORSZÁG/HUNGARY
“Áldjon meg az Úr Téged, és tartson meg Téged. Világositsa meg az Úr az Õ orcáját
Te rajtatad és könyörüljön Te rajtad. Forditsa az Úr az Õ orcáját Te feléd és adjon Neked békességet.”
Testvéri üdvözlettel, Füredi Gabriella Kamilla |