A misszió-parancsról: Máté evangéliuma 28: 18-20 – Kovács Géza

A sorozat 1. része. Igehirdető: Kovács Géza lelkipásztor

2010. január 17. RBK Közösségi Ház

Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el

tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a

Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme,

én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Jézus 33 évet élt rangrejtve a Földön. Előtte is utána is végtelen időt teljes hatalmában. Ő egyenlő a

végtelen Istennel. Minden királynál nagyobb. A Minden Hatalom Istene a Földön töltött legutolsó

napján egy parancsot hagyott a tanítványaira. Gondoljátok, hogy fontos lehet ez a parancs?

Megéri, hogy egy hosszabb időt ennek szenteljünk, és nem csak a megismerésének, hanem annak,

hogy parancsát be is töltsük?

Kapcsolatra lettünk teremtve:

Szentháromság: „Teremtsünk embert!” hozzánk hasonlóvá…

Férfivá és asszonnyá (kapcsolatra) – szaporodjatok (kapcsolatból és újabb kapcsolatra)

Isten az Édenben naponta ment beszélgetni az emberpárral.

Beszéd – ezzel a képességgel emelte ki Isten az állatvilágból az embert. Nemzedékek ezzel tudták

átadni az ismereteiket a következőknek. Szakmák apáról fiúra.

Kommunikáció az ember lételeme. Beszélgetni jó!!!

„Jézus hozzájuk lépett…” A király az alattvalóhoz. Nem hivatta őket. Bizalmasan hozzájuk lépett és

szólt. Nem mindenkinek szólt: csak a tanítványainak, 11 embernek mondott valamit, azután végleg

elment a Földről. 11 emberre bízta, hogy világra szóló terve megvalósuljon. A parancs lényege,

hogy tegyenek tanítvánnyá minden népeket.

A tanítványozás feladat – de jó érzés, természetes, átadni, hogyan szép az élet…

HÁLA: testhez álló (lélekhez álló) feladatot kaptunk

EGYÜTT VELE („és én veletek vagyok…”)

Célra teremtve:

Isten céltudatos, célja van mindenkivel, a világ és az ember fejlődésének iránya célja van!!!

Hasonlóvá teremtett: céltudat – igénnyel. A céltalan ember nem boldog.

Cél: tegyenek tanítvánnyá minden népeket.

HÁLA: célt adott, „Atyám, mindezideig munkálkodik, én is munkálkodom…” BEÁLLHATUNK

MUNKÁJÁBA, VELE.

Istennek a te életeddel is célja van. Nagy dolgokat akar veled együtt elérni. Átalakítani a világot,

minden népet. A bűnösből boldog embereket.

Mi a feladat?

„tegyenek tanítvánnyá minden népet!”

A mondat többi része a feladat végrahajtásának mikéntjére, a módszerekre, a lépésekre vonatkozik.

Jézus terve az volt, hogy a tanítványok is azt tegyék, amit Jézus tett velük, és ezzel a

tanítványozási módszerrel meghódítsák az egész világot az Isten Országa számára.

Valóban a tanítványnevelés Jézus központi akarata? Ha igen, akkor mi képezzük-e a

tanítványainkat? Konkrétan kik a tanítványaink? Rájuk merjük-e majd bízni a fennmaradó

munkát, amikor mi is elmegyünk?

A tanítványképzés az Isten misszió-parancsa. Elhisszük-e, hogy működik ez a személyes illetve

kiscsoportos módszer, és elkezdjük-e megvalsítani vagy ehelyett vallási kúltúránk hagyományait

építgetjük?

Tudható, hogy Márk evangélista Péter apostol tanítványa volt. Barnabás emelte fel Pál apostolt az

őt megillető szolgálatba, egészen addig míg Pál túl is nőtte Barnabást. Pál apostol fedezte fel

Timóteust, Tituszt és jó néhány más tanítványt, és nevelte őket, és továbbadta nekik a tanítványok

nevelésének parancsát. (II. Tim. 2:2)

Jézus és a felsorolt apostolok példájából kitűnik, hogy az első keresztyének Jézus parancsát a

minden nép tanítvánnyá tevésére a tanítványi sokszorozódás révén értelmezték, és nem a tömegevangelizálás,

még kevésbé a fegyveres kényszer (népek leigázása, vagy „akinek a földje annak a

vallása”) révén. Miért van az, hogy a keresztyénségben a tanítvánnyá tevésnek a jézusi, páli

mintája ma alig észrevehető? Lehet- e ezen változtatni?

Mi volt a jellemzője Jézus tanítvány-képzésének?

„Azután felment a hegyre, és magához hívta, akiket akart; ők pedig odamentek hozzá. Tizenkettőt

választott ki arra, hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hogy hirdessék az igét, és hogy a

tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket.” (Márk 3:13-16) Pál szempontjai „add át

megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek” (2.Tim.2:2)

1. A kiválasztás: ő választott, azok közül, akik hűségesen követték őt, véges számú tanítványt,

akik mások tanítására alkalmasak lesznek.

2. Képzés: vele legyenek: lássák a példáját, a hatalmat, átéljék a konfliktusokat, hallgassák őt.

3. Célja volt velük, ez a kiküldés: igehirdetésre, ördögűzésre, tanítványozásra

Hogyan alkalmazható ez a mai körülmények között?

„Vele legyenek” 3 évig sülve-főve. Sok órát naponta. Együtt élni.

3 helyen: otthon, munkahelyen és a szabad időben pl. gyülekezetben

Otthon: családban minden látszik. Legjobb hely a tanítványozásra. Mivel jár? Vállalod?

Szomszédságban: nyugdijasok, mamák és munkanélküliek. Látjátok a lehetőséget?

Munkahely: napi 8-10 óra, olykor együtt utazás, képzés. Elég lenne. Miért nem jut

eszünkbe? Lehetséges!!! Céltudatossággal, folyamatos imával, folyamatos jó

kedvvel…

Mikor vagyunk naggyobb hatással a munkahelyünkön?

• Ha értünk a szakmánkhoz: kiválóság, már a tanuláskor, az Úrért!!!, Neki tetszeni!

• Ha nem csak a pénzért csináljuk: „ti szolgák, mintegy az Úrnak”

• Ha a gyengék mellé állunk, segítjük őket, kapcsolatokban rejlik a hatás titka, áron is

megvegyétek az alkalmakat

Szabad időben:

• másokért (is) élni,

• az alkalmat áron is megvenni,

• vagy éppen olyat tenni amiért még fizetnek is, és jönnek tanítványnak: nyelvtanítás,

női torna, pszichodráma, stb.

• missziózni menni a tanítványokkal

• vinni a tanítványokat a te életed részeként

„minden népet”

Felfedezésként hatott rám az elmúlt héten, hogy milyen kegyelem van abban hogy népekhez

küld minket Jézus!

Az a Jézus, aki egyenként hívta el a tanítványait miért „minden népet” és nem „minden

embert” akar tanítvánnyá tenni?

Jézust úgy ismerjük, mint aki a személyekhez jött. Pl. egyenként hívta el tanítványait,

személyesen gyógyított, nem tömegesen, – miért népekhez küld minket?

A nép

• Nagyobb embercsoport, melynek vannak egymással közös vonásai, melyek más

népektől megkülönböztetik.

• Ezek kulturális jegyek: nyelv, hagyományok, szokások

• A nép = nemzet – de nem ország.

• Minden nép rendelkezik azonos, általános emberi tulajdonságokkal, értékekkel

az élet, mely összeköti más élőlényekkel, de van ami megkülönbözteti más élőktől,

de kultúrától függetlenül létezik: TARTALMI ELEMEK

az értelem: realitás érzék, énkép, cél-igény,

az Istentől kapott Szellem/Lélek: jó és rossz, az örökkévalóra való vágy

alapvető erkölcsi érzék: lelkiismeret, igazságérzet: igaz és hamis

a kapcsolatok ápolásának képessége (a kommunikáció), társas-lény jelleg

felelősség: mások iránt, az élhető környezet iránt

• És rendelkezik különleges jellemzőkkel: kulturális, FORMAI ELEMEK,

eltérőek a népeknél: nyelv, ruházat, étkezési szokások, ünneplés formái,

Amikor Jézus a népekhez küldi a tanítványait, akkor azt mondja, hogy tegyétek tanítvánnyá

azokat, akik más nyelven beszélnek, máshogy öltözködnek, más a zenéjük. Akik nektek

piszkosak, büdösek, szegények, primitívek, udvari WC-t használnak…. vagy éppen

gazdagok, piperköcök, úri modorúak, vagy hangoskodó déli népek vagy mogorva északi

népség, SZÓVAL MÁSOK a FORMÁJUKBAN.

Jézus eljött közénk, és beöltözött:

Filippi 2:6-8 „mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő

Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett,

és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett

mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Amikor megkezdtük a szolgálatot Rózsakerti lakótelepen – átléptük a kultúránk határait

– észrevétlenül. Nem is maradtak meg velünk a kultúrálisan más emberek.

A gyülekezetről szoktuk mondani, hogy milyen szép, nem vagyunk elfogultak aszerint,

hogy valaki nő vagy férfi, hogy gazdag vagy szegény, hogy iskolázott vagy nem. Jézus

Krisztus valóban ilyen volt, Pál apostol is, de ez csak komolyabb szellemi növekedés után,

Isten nagy kegyelméből valósul meg. A valóság az, hogy mi nagyon hasonlóak vagyunk

egymáshoz. Persze öröm, hogy a meglevő különbségek nem vetnek minket szét, de nagyon

kicsik a különbségek: akik voltak magyaroknál Kárpátalján, Szerbiában misszióutakon, azok

sejtik, hogy mi mennyire hasonlóak vagyunk. Akik részt vettek cigány misszióban,

menekült táborokban, börtönökben, akik voltak Indiában – látják, hogy alig van közöttünk

különbség. Akik mozognak a gazdagok világában, vagy a művelt arisztokrácia világában –

tudják, hogy nagyon egyformák vagyunk.

A különös az, hogy mégis mennyire különbözőnek látjuk egymást. A NÉP SZÓ Jézus

értelmezésében bármilyen finom kis szociális különbségekkel jellemzett csoportokra is és a

jelentős faji és gazdasági műveltségi, nyelvi csoportokra egyaránt érvényes.

A küldetésünk a népeket tanítványá tenni.

Először a magunk népét. Ez a legkönnyebb. (Vagy ez is nehéz? Azt sem tudjuk, hogy mit

jelent tanítvánnyá tenni?) A magunkhoz hasonlókat. Ez sem kicsi lépés volt nekünk. Ki

kellett jönni a hagyományaink börtönéből: az egyház folytogató kultúrájából. A

gyülekezetplántálás a mi esetünkben nem földrajzi, hanem kulturális lépés volt. Az egyház

sem tud megszólítani mást, mint a magához hasonlókat: de hát kicsoda hasonló egy baptista,

református vagy katolikus szubkultúrban felnött emberhez? Csak az aki ott nőtt fel. Sőt már

az sem hasonló a szülei bezárt szubkultúrájához. Épp ez okozza a feszültséget.

A vallásos emberek jelentős része (beleértve a papságot) nem tudja elválasztani az

evangéliumi igazságokat, a TARTALMAT az azt hordozó felekezeti csoport 100 éves vagy

500 vagy 2000 éves hagyományaitól, kultúrájától vagyis FORMÁTÓL. Ezért a kultúra

követését követelik meg a fiataloktól is, a kivülvalóktól is a LÉNYEG helyett.

Jézus ezért mondja, hogy a NÉPEKET tegyétek tanítvánnyá. A zsidóknak ez azt jelentette,

hogy a nem zsidó népeket. Nekünk ez azt jelenti, hogy azokat, akik tőlünk eltérő

kultúrában élnek, érzik jól magukat.

A megtéréshez nem az a feltétel, hogy olyan legyen valaki szokásaiban mint mi, hanem

hogy megértse hogy Jézus Krisztus érte meghalt, és a bűneiből érdemes megszabadulni, és

egy szent életet élni a Krisztus ereje által – lehetséges.

Mozgékony evangélium: olyan ruhába öltöztetjük, olyan nyelven mondjuk, amely a

hallgatónak könnyű, kényelmes és megszokott. A tanítványoknak kultúra-közivé kell

válnunk.

Zsidónak zsidó és görögnek görög.

„Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává

tettem, hogy minél többeket megnyerjek. A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy

megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő –

pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt -, hogy megnyerjem a törvény uralma

alatt levőket. A törvény nélkülieknek törvény nélkülivé lettem – pedig nem vagyok Isten

törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek -, hogy megnyerjem a törvény

nélkülieket. Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket:

mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. Mindezt

pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban.” (I.Kor.9:19-23)

Kezdjük otthon:

A kicsi kulturális különbségeket is nagynak érezzük: a házastársunk örökségét dúrvának

érzékeljük, vagy ellenkezőleg főúri allürnek. Ki tudnád fejezni a Krisztus szeretetét a

feleséged kultúrájában vagy neki kellene olyanná lennie, mint te vagy? A rend dolgában, a

zenei stílus dolgában, a szabadidő eltöltése dolgában.

Folytassuk a gyülekezetben:

Formai dolgokban kedvezzünk a gyengébbeknek (akiket annak gondolsz), hogy

megerősödjenek. Gondoljatok a fiatalabakra, vagy az idősebbekre, vagy a vájtfülűekre, vagy

a vizuális kultúrában érzékenyebbekre, stb.

Evangelizálás miatt nézzünk körül, hogy a mi homogén kultúránkhoz képest kik laknak

körülöttünk! Milyen kulturális változásokkal tudnánk az ő nyelvükön megszólalni? Vagy ha

nem mindenki közülünk, de egy csoport közülünk nem tudna-e egy kulturális utazást tenni a

környező lakosság többségi kultúrája irányába. Ezek a népek itt élnek, de mi nem is vesszük

észre, hogy más nép: pl. a lakótelepiek érzései megleptek minket, az olvasási nehézséggel

küzdő néni elmaradt…

Nézzük, hogy kik között élünk! Dúrva közelítésben két felé lehet bontani a környezetünket

kultúrálisan. (Finom közelítésben sok felé.) A magyar többségi hagyomány az Istennel való

találkozást a templom csendjében tudja elképzelni. Még hitetlenül is beül egy templomba és

magában imát rebeg, kéri az Isten segítségét, ha bajban van. Az Isten a többségi magyar

számára a szentséggel, az áhitattal illetve misztériummal kapcsolható össze. A

társadalom másik fele éppen az ellenkező irányból, a természetesség, az öröm, olykor

az extázis felől közelíti meg a boldogságos Istent. Nincs jobb vagy rosszabb kultúra,

hiszen az csak egy eszközrendszer, olyan mint a különböző hangszerek, melyek valamilyen

hangokra rezonálnak jobban, a nagy bőgő a mély hangokkal tud inkább mit kezdeni, a

hegedű a magas hangokkal. Ezért, ha azt akarjuk, hogy könnyebben rezonáljanak az

emberek az Igére, akkor érdemes több-féle kultúrában is lehetőséget adni nekik.

Gondolkodjunk, hogyan tudjuk az evangéliumot mozgékonnyá tenni a társadalomban,

ahol élünk. Ha beöltöztetjük vallásos nyelvünk, szokásaink péncéljába, nem lesz

mozgékony. Olyan lesz, mint Dávid Saul páncéljában. Ha nem-templomos szomszédaink

kultúrájába öltöztetjük, akkor jut el hozzájuk. A feladatunk: feladni a saját kultúránk egy

részét és felölteni a környezetünk kultúráját. Ne tőlük várjuk, hogy alkalmazkodjanak

kultúrálisan, elég nagy feladat lesz nekik, hogy az evangélium radikális változtatásainak

engedelmeskedjenek. Tegyük oldottá az evangéliumot, mint ahogyan kis gyermeknek

olykor a nagy tabletta gyógyszert feloldhatjuk, és így vízben, lekvárban könnyebben

beveszik. A kultúra ez a közvetítő közeg. Az Istent kereső számára barátságos közeg, a

konfort zónáján belüli környezet. Ez a mi dolgunk, amikor a népeket, az egymáshoz

hasonló, de tőlünk különböző csoportokat közelítünk meg. Ha Jézus parancsának eleget

teszünk, hamarosan felfedezzük, hogy eddig miért nem sikerült eredményesen

evangelizálnunk. Ha a legkisebb csoport-különbségeket megtanuljuk átlépni a magunk

vallásos tradicióinak feladásával, olyan élményekhez jutunk, hogy erőt kapunk a nagyobb

változásokra is. Nem kell megtagadnunk felekezeti identitásunkat, de amint észrevesszük,

hogy szomszédaink milyen fesztelenül érzik magukat amikor az ő szokási kereteik között

evangelizálunk, akkor azzal fog kitágulni felkezeti identitásunk, hogy a felekezetünk erénye

lesz, hogy mozgékonnyá tudja tenni az evangéliumot.

Folytassuk más etnikumok, és társadalmi csoportok között:

Cigány misszió. A legsúlyosabb nemzeti kérdés!!!

Van valaki aki át tudna öltözni, mint Jézus? „Görögnek görög”… cigánynak cigány? Ez már

egy nagyobb lépés. Jézusi lépés: ő beöltözött zsidónak. Teljesen.

Van területünk a határokon belül is: itt élő ázsiaiak, stb. Az Úr úgy is tud segíteni, mint a

Jeruzsálemi Gyülekezetnek segített az üldözéssel. Pl. a kórház misszióba vezet betegként.

Beöltöztet. Azután jöhet a határokon túl is… „Menjetek el!”….

Erről majd másoktól a folytatásban, sok folytatásban, egészen addig míg el nem kezdjük

megvalósítani …

Uralkodik az Úr! Igetanulmányozó sorozat – id. Kovács Géza

Uralkodik az Úr! (Zsolt 93:1)

Az alábbi 15 témakör id. Kovács Géza lelkipásztor vezetésével gyülekezetünkben kéthetente tartott igetanulmányozó „házi csoport” foglalkozások anyaga volt. Az alkalmakon a megjelölt, idézett igeverseket is felolvastuk és a témákat „Géza bácsi” bölcs és türelmes vezetésével és tanításával tekintettük át, beszéltük meg. Az Ő hozzájárulásával tesszük most közkinccsé a nagyon aktuális témák anyagát, melyek egyéni valamint közös bibliatanulmányozásra is nagyon hasznosak lehetnek.

  1. Istent ismerjük, mert kijelentette magát
  2. Isten és az emóriak
  3. Szegénység és a Biblia
  4. Nemzet és a Biblia
  5. Isten és az időjárás
  6. Isten és a tulajdon szentsége
  7. A munka a Biblia világosságában
  8. Igazságszolgáltatás a földön és Jézus Krisztus által
  9. Ünnepek és ünneplés
  10. Gyermekeink nevelése
  11. E-világi gazdagság és a Biblia
  12. Tudás, tudomány és a Biblia
  13. A vezetők tisztessége és felelőssége
  14. A döntés lehetősége és felelőssége a Biblia szerint
  15. Isten tetsző és megengedő akarata

1. Istent ismerjük, mert kijelentette magát

Az Istenhitem és Istenismeretem forrása nem emberi filozófia, vagy vallásos nevelés eredménye, hanem az Isten kijelentése önmagáról. Az emberi elképzelés évezredek óta benépesítette az eget, meg a földet istenekkel, (szellemi lényekkel, vagy személytelen eszmékkel) felruházva őket különböző képességekkel, vagy személytelen erőkkel.

Számomra az egy, láthatatlan, mindenható és mindentudó Isten jelentette ki magát először is a teremtett világ által. Ahogyan Pál apostol fogalmazza: „Ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Ami ugyanis nem látható belőle: az Ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható”. Minél többet ismerünk meg a teremtett világ – benne a Föld és a rajta élők életének – titkaiból annál inkább látnunk kell, hogy mindezek megalkotója és fenntartója egy végtelen intelligenciájú szellemi lény. – Nem lehet véletlen, hogy azok a csillagászok, (Galilei, Newton, Kopernikusz), akik először tárták fel tudományosan a bolygók, a Naprendszerek, a Föld valóságos működését, ámulattal a teremtő Istent csodálták. Költői tévedése volt Madáchnak, amikor azt írta: A mű forog, az alkotó pihen” A Zsoltáríró írja jól: „Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője” „Tekintsetek föl a magasba és nézzétek: ki teremtette az ott lévőket? – „Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni.” Gyermekkorom nyári estéin többször a pázsiton hanyatt fekve csodáltam a csillagos eget. Nekem már akkor Istenről beszélt az ég, aki mindenható és mindenütt jelenlévő szellemi lény. Amióta még többet látok, ismerek a teremtett világból és annak működéséből, egyre inkább csodálom és magasztalom mindezek Alkotóját, a mindenható nagy Istent.

Az istenismeretem másik forrása: Isten kijelentése önmagáról, amelyet a Biblia örökített meg. Mert „a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre.” „Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek”. Mintegy 3400-3500 évvel ezelőtt Mózes kezdte leírni Isten számára adott kijelentéseit és – mintegy 1600 évvel később – János próféta a Kr.u. első század végén írta az utolsó könyvet. Mintegy 42 emberi író, de egyetlen szerző szólal meg ebben a könyvben. Az írók nagy időbeli, földrajzi, kulturális és egyéniségbeli különbségei ellenére ugyanazon fenséges személyiség szólal meg általuk, ugyanaz a jó, örök, hatalmas, szent, igaz, változhatatlan és szerető Isten áll elő és szól hozzánk írásaikban. A qumrani leletek óta tudományosan is igazolható, hogy az Ószövetségi könyvek tényleg a könyvben meghatározott időben keletkeztek. Értjük azt is, hogy miért olyan nagy jelentőségű Ábrahámnak és utódainak, Izraelnek – a kiválasztása. – Miért „bajlódott” velük annyit Isten? Miért tartotta meg őket sok engedetlenséggel, tragédiával, és ítéletes pusztulással tele sorsuk ellenére? – Mert „Isten rájuk bízta Igéit!” – írja Pál apostol. Gondoljuk meg, hogy több évezreden át egyedül Izrael képviselte a Földön az egy igaz, láthatatlan teremtő Isten ismeretét és közülük kerültek ki azok, akik vették és leírták Isten hiteles kijelentéseit. A Biblia írói – egy kivétellel – valamennyien zsidók voltak. Bábel után a világ valamennyi népe a maga alkotta elképzelést követve, a politeista (sok-istenhivő) sötét démonikus erők uralma alá sodródott. A zsidóság is többször elhajolt, a környező népek kéjes és testies „istentiszteleti” szokásainak engedve, de mindig maradt köztük egy Istenhez hűséges gerinc, akik hitben és erkölcsben is hűségesek maradtak, és megőrizték számunkra a Bibliát, Isten kijelentését.

Az Isten-ismeretem harmadik forrása Jézus Krisztus, az Isten Fia. „Sokszor és sokféleképpen szólt Isten az Atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fia által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.”

Isten a zsidók közé, zsidó emberként küldte el Fiát, hiszen egyetlen nép volt, mely ebben a világban megőrizte az Ő ismeretét. Nagy kiváltság és kegyelmi lehetőség volt ez akkor a zsidóság számára. Nem éltek vele. Vallásos hitük és az évezredes hagyományaik szellemi vaksággal kötözte meg főként a vezetőiket. Kiderült, hogy a helyes ismerethez nem elég a betanult vallásosság: bűnismeretben és bűnbánatban összetört szív kell ahhoz, hogy felismerjük Jézus Krisztusban Isten Fiát, a Megváltónkat. Jézus az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Irtózatos kínok között a halálba és a keresztre juttatták őt, de ezzel csak azt igazolták, hogy ők – az Isten-hit ismerői – is váltságra, megtérésre és újjászületésre szoruló bűnös emberek.

Jézus Krisztus, az Istenből való Isten, aki valóságos Isten, és valóságos emberként végezte el váltságunkat, sírt Jeruzsálem fölött Izrael megkeményedése miatt, de az egész világ Megváltójaként mutatkozott be és önként vállalta értünk a szenvedést. Isten szeretetét hozta, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Megmutatta Isten-voltának hatalmát: betegeket gyógyított, halottakat feltámasztott, parancsolt a viharnak, a sátáni erőknek. Amint mondta: „azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem, én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam arra is, hogy ismét visszavegyem.” Kijelentette, és be is bizonyította, hogy „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él” Jézus Krisztus kaput nyitott a bűn, a mulandóság és a halál világából Isten örökkévaló, romolhatatlan és szeplőtlen világába. Halálával megszerezte bűneink bocsánatát, feltámadásával pedig új, örök életre igazított meg minden benne hívő embert. – Engem is megszólított és megragadott Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretete és kegyelme. Benne és általa különösen közelről megismertem Istent, az én mennyei Atyámat. Isten-hitem és Isten-ismeretem e három forrásból táplálkozva jelent életem számára sziklaszilárd fundamentumot és az üdvösség bizonyosságát.

2. Isten és az emóriak (1Móz15:16)

Az Ószövetségi Szentírás jelentős részben történelem. Emberek és népek története, leginkább Izrael és a vele kapcsolatba kerülő népek és emberek története. A történeti leírásokból pedig erőteljesen elénk áll az a tény, hogy Isten a történelem Ura, Ő a népek és az egyes emberek életében is az események irányítója. Szabad akarattal ruházott fel, de egyenként is, és mint nemzet is felelősök vagyunk a tetteinkért. A hit és engedelmesség áldást, felemelkedést nyer, a bűnös életmód pedig Isten ítéletét váltja ki, ezen a földön is! Isten mindenekre kiterjedő hatalmát és irányítását senki nem tudja kikerülni, akár hisz benne, akár nem. Isten figyelmeztet, türelmesen vár, de türelme véges, egy mértéken túl, a kemény ítélete sem marad el.

Ezek az alapelvek állnak elénk az Ószövetség történelmi leírásaiban. Közülük példaként kiemelem az emóriakra (Palesztina őslakóira) vonatkozó kijelentéseket. Ábrahám elhívása után, Isten a jövőre vonatkozó prófétai kijelentést mondott Ábrahámnak: „Utódaid jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem övék: rabszolgákká teszik és nyomorgatják őket 400 évig”Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide, mert az emóriak gonoszsága még nem telt be”. (1Móz15:13,16) – A prófécia teljesült: Ábrahám utódai Egyiptomban közel 2 millióra szaporodtak és Mózes vezetésével  „visszatértek” az ígéret földjére. E 400 év alatt nemcsak nemzetté szaporodott, majd formálódott Izrael népe, hanem „betelt”az emóriak ideje is. – Vajon mit jelent ez?  Először is jelentett kegyelmi időt az emóriak számára. Időt arra, hogy ne folytassák, és ne merüljenek el még jobban istentelen, romlott erkölcsi és sötét démonikus kötelékekkel terhelt életükben, és ne hívják ki ezáltal maguk ellen Isten halálos ítéletét. Másodszorra jelenti azt, hogy Isten mindentudó Isten! Előre tudja, hogy én, vagy bárki más, illetve egy nép és nemzet hogyan fogunk élni – szabad akaratunk szerint – holnap, 10-20, vagy 400 év múlva. – Élünk-e a számunkra nyújtott kegyelmi idővel, vagy nem. Isten az általa előre ismert állapotunkhoz igazítja a cselekvési tervét. (Nem olyan Istenünk van, aki összecsapva kezét így szólna: „Erre nem gondoltam”) vagyis Isten előre tudta, hogy az emóriak nem változnak, és sor kerül a pusztító ítéletükre. Harmadszorra jelenti azt is, hogy vannak bűnök, amelyek áttörik Isten hosszútűrésének a határát és kihívják Isten halálos ítéletét a vétkező(k) ellen. Gondoljunk Sodoma ítéletére, amely városért Ábrahám közbenjárása sem vezetett eredményre.

Jogos kérdésként merül fel bennünk, hogy mi volt, vagy melyek voltak azok a súlyos bűnök, amelyek miatt Isten kimondta az emóriakra a halálos ítéletet? 3 Mózes: 18. fejezetében találjuk meg a választ. Így szól: „Magzatodat ne add oda, hogy elégessék a Moloknak. Meg ne gyalázd Istened nevét!- Én vagyok az Úr! Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak! Utálatosság az! Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. Ne tegyétek tisztátalanokká magatokat mindezekkel, mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek. Mert tisztátalanná vált az a föld, ezért számon kérem rajta a bűnét, és kihányja az a föld a lakosait. Mert mindezeket az utálatos dolgokat az előttetek fekvő földnek a lakosai követték el, és tisztátalanná lett a föld”– Isten tehát felelőssé tesz azért, hogy kinek adjuk, szánjuk oda a gyermekeinket, utálatos bűnnek ítéli a homoszexuális kapcsolatot és az állatok emberi rangra emelését. Más helyeken a babonaságot, a halott-idézést, a jövendőmondást, mint ördögi mesterkedéseket, és a kéjes orgiákkal egybekötött bálványimádást sorolja még fel a Szentírás, amely bűnökben elmerültek az emóriak, Palesztina őslakói, és ezekkel kihívták maguk ellen Isten ítéletes haragját. Azért is döbbenetes Istennek ez a halálos ítélete az emóriak ellen, mert a végrehajtást Isten Izraelre bízta. Ma is nehéz megértenem és botránkozás nélkül olvasnom a Józsué által vezetett honfoglaló hadjáratok kegyetlen népirtást jelentő történetét. „Egyetlen város sem köthetett békét Izrael fiaival. Mindent harcban foglaltak el. Mert az Úr megkeményítette a szívüket, hogy harcoljanak Izrael ellen. Ezért Izrael kiirtotta őket, ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek.” – olvassuk Józsué könyvében. Hálátlan és nehéz feladat volt ez Izrael számára, de Isten igazságos ítéletét hajtották végre.

E régi történeteket és az emóriak sorsáról olvasva meghökkentő arra gondolni, hogy Isten ma is a történelem Ura, ma is kezében tartja az egyes emberek és a népek, nemzetek sorsát. Azokét is, akik nem hisznek benne. Isten nem változott, hozzá nem fér még a változás árnyéka sem. Hosszútűrő és kegyelmes Isten Ő, aki 400 évig várt az emóriak megváltozására, mielőtt elrendelte – megkeményítve a szívüket – a pusztulásukat. – Kérdés: vajon hogyan tekint ma Isten a „meleg-szabadságot” ünneplő Európára, a jövendőmondókhoz, halottidézőkhöz, táltosokhoz és boszorkányokhoz, meg csodagyógyítókhoz futkározó emberekre? – Mi lesz a jövője annak az Európának, amelynek lakói többségben elfordultak Istentől, Jézus Krisztustól, az élő hittől és az Evangéliumtól és a gátlástalan liberalizmus szellemiségében bálványaiknak hódolnak és a test vágyainak kielégítését kergetik. – Más formában, de ma is ugyanazok a démonikus erők és okkult utak ejtik rabságukba és sodorják magukkal az emberek tömegeit. A szexuális szabadosság, a házasság szentségének megcsúfolása, a családok széthullása, a gyermekek kiszolgáltatása Molok halálba sodró erőinek ma is sok pusztítást végeznek. – És ez még nem az ítélet, hanem az esetleges ítéletet kiváltó jelenség. A bűnnek vannak közvetlen következményei, de ez még nem a büntetés. Az alkoholista, a drogos kábulttá válik, egészségileg károsodik, másokat is megterhel, de ez csak a következmény, a büntetés ennél súlyosabb emberi ítélet szerint is, még inkább Isten ítéletében. Európa és benne a mi országunk is Istentől elszakadt állapotából következő sok bűnének a következményeiben vergődik. Még elkerülhető a pusztulást jelentő ítélet! Még – hitem szerint – a kegyelmi időt jelentő „400 éven” belül vagyunk. Isten megtérésre hív! Jézus Krisztusban magára vette és elszenvedte minden bűnűnk összes büntetését és ingyen kegyelméből bűnbocsánatot és felülről való új életet kínál. Még nyitva vannak a templomok, imaházak, a hívők gyülekezeteinek kapui, hogy ne vesszünk el, hanem Jézus váltságát hit által elfogadva, megnyerjük a szabadítás örömét, lelkünk nyugalmát, és az örök élet boldog bizonyosságát! – Ragadjuk meg Isten megtérésre hívó kegyelmi kínálatát!

3. Szegénység és a Biblia

„A szegény nem fogy el a Földről” – jelenti ki Mózes könyvében a Biblia. (5.15:11) Jézus így fogalmazza ugyanezt az igazságot: „Szegények mindig lesznek veletek” (Jn.12:8) Sámuel könyve egyenesen Isten akaratának mondja ki ezt a tényt: „Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal” (1Sám.2:7) Az emberiség történelmében és ma is a világ minden országában valóban voltak és vannak szegények. Vagyis olyan emberek, akik a mindennapi életszükségletben (élelemben és ruházatban) is hiányt szenvednek. Egy-egy ország gazdasági helyzetétől függően más a mértéke a szegények hiányának, de viszonylagosan valóban mindenütt voltak és vannak szegények. Ugyanakkor a Biblia Istennek azt az akaratát is kijelenti, hogy: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd”. (5Móz15:4) – Kérdés: hogyan kell értenünk ez a két egymásnak ellentmondó megállapítást. Egyrészt:„nem fogy el a szegény”, „szegények mindig lesznek” – másrészt: „ne legyen szegény”? A megoldást a Biblia így tárja elénk: „Ha valaki elszegényedik testvéreid közül, ne légy keményszívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben, hanem légy hozzá bőkezű és adj neki szívesen kölcsönt, amennyire szüksége van, amiben szükséget szenved”. (5Móz 15:7-8). Vagyis Isten a Biblia kijelentése szerint, abban adja elénk a szegénység megoldását, hogy akinek van, akinek módjában áll, nyújtson segítséget azoknak, akik hiányt szenvednek.

A szegénységnek különböző okai vannak. Előfordul, hogy valaki a saját lustasága, felelőtlen, bűnös életmódja, vagy téves és helytelen döntései miatt jut szegénységbe. Vagy „örökölte” a szegénységet: szegény családba, környezetbe született, és képtelen kiemelkedni belőle. Gyakori, hogy egyesek betegség, baleset, természeti katasztrófa, más emberek gonoszsága (pl. rablás), vagyis önhibájuk nélkül jutottak szegény sorsra. A lelkiismereti teher, az emberek megítélése más az ok függvényében, de a szegénység nyomorúsága azonos. – Istennél minden bűnre teljes bocsánat és lelki gyógyulás vár: azokra, akik bűneiket megbánják. Az Ő irgalmas szeretete a szegényt alázatra tanítja, mindenki mást pedig arra kér, hogy ne kutasd az okot, hanem – ha módodban áll – segíts a szegénységbe jutott emberen.

Tanulságos, hogy Isten felszólítja Izraelt – Mózes által – a szegények támogatására a következő módon: (1) Isten meghallgatja a szegények imáját, és ítéletével sújtja azokat, akik nem segítik őket. –„Ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált miattad, és vétek fog terhelni téged”. (5Móz15:9) „Hozzám kiáltanak segítségért, bizony meghallgatom kiáltásukat. Fölgerjed haragom ellened, és fegyverrel öllek meg benneteket.”(2Móz.22:22-23) (2) Aratáskor, szüretkor gondolni kell a szegényekre. – „Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig. Szőlődet se böngészd végig. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak, és a jövevényeknek.” (3Móz.19:9-10) (3) Kamatmentes kölcsönt kell adni a szegényeknek. „Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet” (3Móz.25:37) (4) Nem rabszolgaként, hanem napszámosként kell alkalmazni a néped közül való adósodat! -„Ha eladja magát neked, ne végeztess vele rabszolgamunkát. Napszámosként legyen nálad” (3Móz.25:39-40) (5) A7-ik évben – a szombat-évben – a héber szolgának el kellett engedni minden adóságát, és szabadon kellett bocsátani az adóst. – “Ha héber szolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, de a hetedikben menjen el szabadon váltságdíj nélkül” (2Móz 21:2)

A szegények védelmében és a végzetes elszegényedés megakadályozására Mózes fogalmazta meg ezeket az Istentől való rendszabályokat.  Akkor is figyelemre méltók, ha tudjuk, hogy nem mindig tartották be maradéktalanul Izrael országában sem a történelmük során. Ismeretes, hogy Elizeus prófétához fordult egy prófétatanítvány özvegye, mert adóssága miatt két fiát rabszolgának akarták elvinni a hitelezők. Isten csodás úton segítette meg ezt az özvegyet, aki így kifizette az adósságát. Ismerős Ámos próféta panasza, hogy a gazdagok nyomorgatják a szegényeket, egy pár saruért vesznek meg nincsteleneket. – Voltak azonban olyan vezetők Izraelben, akik érvényt szereztek a szegények megsegítését szolgáló isteni akaratnak. Például Nehémiás helytartó szívére vette az eladósodott nép panaszát. Először is példát mutatott és visszavásárolta azokat a zsidókat, akik arra kényszerültek, hogy saját magukat, vagy gyermekeiket adták el rabszolgaként a környéken élő pogány népeknek. (Neh.5:8) Aztán határozottan felszólította a hitelezőket, hogy adják vissza az eladósodott saját népük mezőit és kertjeit, a rabszolgaként elhurcolt fiaikat és leányaikat, valamint engedjék el az adósságukat. Mélyen meghatódva olvassuk Nehémiás könyvéből, hogy nem kellett további erőszakkal fellépnie. Ezt olvassuk: „Azok így feleltek: Visszaadjuk, nem követelünk semmit! Úgy teszünk, ahogyan te kívánod!” – Vagyis a zsidók társadalmának jómódú rétege – Isten emberének a felszólítására – önként engedte el az adódok tartozását. Volt bennük annyi istenfélelem és emberszeretet, hogy komoly anyagi áldozatot hoztak a szegénység felszámolására.

Jézus a földi gazdagságért való törtetésben látja az igaz megtérés egyik nagy akadályát. Az örök életre vágyakozó gazdag ifjúnak azt tanácsolja: „Add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a Mennyben” (Mt.19:21) –  A Krisztust szívébe fogadó gazdag Zákeus, üdvösségének megnyerése után azonnal és önként mondja: Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom” (Lk. 19:8)

A szegények – a Biblia szerint – minden ember és a társadalom irgalmasságának és szeretetének a próbái. Azért vannak, hogy lássuk meg őket, induljon együttérzésre, segítő támogatásra a szívünk. A keresztyén egyházak kezdettől felismerték ezt a küldetésüket, és különféle formában gyakorolták és gyakorolják a nyomorúságba jutott emberek felkarolását. Ma is tanúi vagyunk az egyházak hétterével működő szeretetszolgálatok és szociális intézmények aktív tevékenységének. Az államok jóléti és szociális jellegű intézményei és intézkedései is jelentős áldozatokkal igyekeznek a szegénység felszámolására. Mindezeket elismerve alázattal be kell vallanunk, hogy sem egyénileg, sem a gyülekezeteinkben, és a társadalom jólétnek örvendő rétege sem teszi meg mindazt, amit – a Biblia tanítása szerint – Isten vár tőlünk ezen a területen. Vagy az Isten nevében fellépő Nehémiás hiányzik, vagy ma nincs a társadalomnak olyan istenfélő rétege, amely önként, nagy áldozatokkal megoldaná a szegények hatékony támogatását? Tanulságos, hogy Isten elvárja a szegénytől is, hogy segítsen magán: Imádkozzon, Isten segítségét kérve, szedje az elhullott kalászt és a szőlőszemeket, ne segélyt, hanem kölcsönt kérjen, amelyet kamatmentesen, vagy munkájával visszafizet. A lusta és csak segélyre váró szegényt keményen elítéli Isten. „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”! – jelenti ki a Szentírás. (2Thessz. 3:10)

A Biblia valóban az Élet könyve. Az élet minden területére nézve megoldást jelentő tanítást találunk benne. Szegényként alázattal kérjük és fogadjuk el Isten kezéből az emberek támogatását, és igyekezzünk értelmesen magunkon segíteni. Jólétben élve pedig osszuk meg kenyerünket és javainkat azokkal, akik rászorulnak! Szeretetünk próbái a szegények. Támogassuk a szegényeket hittel, hiszen Isten azt ígéri: „Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert Ő megtéríti jótéteményét”. (Pld.19:17)

4. Nemzet és a Biblia

Isten hozta létre a nemzeteket. A gyorsan szaporodó emberiség Isten ellen lázadó szívvel kezdte építeni „az égig érő” tornyot Bábelnél, amikor Isten leszállt, összezavarta a nyelvüket és szétszéledve onnan megszülettek a nemzetek. (1Móz11:1-9) Isten célja nyilvánvaló volt: a tőle elforduló népek ne egyesülhessenek a gonoszságban, az ellene való lázadásban. Kiemelkedő példája ennek a 20. század kommunista kísérlete. Nyílt Isten-tagadással céljuk a világ népeinek egyesítése volt: „Világ proletárjai egyesüljetek!” – írták a zászlajukra. A világ két legnagyobb területű országában: a Szovjetunióban és Kínában jutott először uralomra a kommunizmus. – És mit tett Isten? – Nemzeti érdekeik mentén szembeállította egymással a két kommunista világhatalmat. Így megtört a kommunizmus előnyomulása. Isten nemzetek fölötti fenséges hatalmáról beszél Ézsaiás: „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn” „Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti”. (Ézs 40:18,23) „Azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak”.(Ézs.60:12) Sok birodalom és nemzet tűnt el, Isten ítélete folytán a történelem során.. Ugyanakkor a nemzetekre szétszakadt emberiség egy-egy népét jobban, és eredményesebben elérte Isten az Evangéliummal. Így beszélhetünk walesi, skót, ír, finn, stb. ébredésről. Ideje, hogy egy magyar lelki ébredésben is részünk legyen!

Isten Jeremiás próféta által kijelentette a nemzetekhez való viszonyulásának alapelveit. Egy fazekasmester műhelyébe küldte Isten a prófétát, és ott mondta neki: „Olyanok vagytok kezemben, Izrael háza, mint az agyag a fazekas kezében.” Majd általánosítva az igazságot így folytatta: „Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kitépem, kiirtom és elpusztítom. De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam hozni rá. Megtörténik, hogy megígértem egy népnek, vagy egy országnak, hogy felépítem és beültetem. De ha azt műveli, amit rossznak tartok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni”. Isten döntései és a népek, nemzetek történelmét irányító hatalma tehát nem önkényes. Attól függ, hogy mennyire vesszük komolyan, hit által engedelmes szívvel az Ő jó erkölcsre, szeretetre, szentségre hívó szavát és akaratát. Mit cselekszünk Fiával, Jézus Krisztussal, akit Megváltóként a mi megigazításunkért adott értünk? – Befogadjuk és Úrrá tesszük-e Őt szívünkbe, ami javunkra? – Hosszú távon ettől függ minden nemzet felemelkedése, vagy pusztulása.

Isten, mintegy 4000 évvel ezelőtt kiválasztott egy nemzetet, Ábrahámot és utódait: Izraelt. Különleges elhívásukat így határozta meg: „A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig”. Ha valaki veszi a fáradtságot, és részletesen tanulmányozza a 4000 év történelmét, megállapíthatja, hogy kiemelkedően gazdag áldásokban részesült ez a nép. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy Isten kemény ítéleteinek minden más népnél súlyosabb terhét is hordozniuk kellett. Izrael, a megjelölt küldetést betöltötte: (1) Évezredeken át, a politeista, bálványimádó és démonikus sötétségben élő népek tengerében Izrael képviselte egyedül az egy igaz, láthatatlan, mindenható, teremtő és fenntartó Isten ismeretét és kijelentéseit. (2) Köztük jelent meg Isten egyszülött Fia, aki által teremtetett minden, aki valóságos Istenként és valóságos emberként, mint második Ádám, velünk, bűnös emberekkel azonosulva, halála és feltámadása által minden benne hívő embernek bűnbocsánatot és örök életet szerzett. (3) Zsidók voltak az apostolok, majd Pál is, a pogányok apostola, akik által Krisztus váltságának Evangéliuma eljutott a világ végéig és megszületett a keresztyénség, a Krisztus élő Teste, a minden népből választottak mennyei serege.

A Biblia a zsidó nép Kr. előtti történelmét tárja elénk. Nemcsak az engedelmes hithűségüket, hanem a gyakran elkövetett súlyos engedetlenségüket és bűneiket is, amelyeket Isten nagyon kemény ítéletei követtek. Legsúlyosabb ítéletük az asszír és a babiloni fogság volt. Az asszírok az északi 10 törzset hurcolták el, amelyek szervezetten sohasem tértek vissza. Kb. 2-3 millió lehetett a zsidó lakosság száma, amikor a babiloni fogságra három egymást követő hadjárat nyomán vitték őket. Innen szervezetten tértek vissza Ezsdrás és Nehémiás leírása szerint, valószínű 100 000-nél is kevesebben. Arányaiban a 20. századi Holocaustnál is nagyobb veszteség volt ez akkor. Isten azonban megtisztította, megtartotta, majd újra megszaporította Izraelt, mert terve volt velük.

.- Pál apostol azt írja, hogy mindaz, ami a zsidó néppel történt „példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.” (1Kor.10:11) Isten Mózes által nemzetvédelmi intézkedéseket és előírásokat adott, amelyekkel Isten Izraelt, mint nemzetet védte. Megemlítek ezek közül néhányat: Különbséget kellett tenni a zsidó és nem zsidó adós és rabszolgaságra jutott személy között. (1) A zsidó kamat és uzsoramentesen kapjon kölcsönt. (2) Adóssága miatt ne rabszolgaként, hanem napszámosként dolgozza le a tartozását.(3) Mindvégig legyen kiválható (Ha akad, aki kifizeti a tartozását) (4) Idegennek nem adható el. (5) Hét év után el kell engedni az adósságát, és szabadon kell bocsátani, méghozzá nem üres kézzel, hanem ajándékkal.  – Úgy gondolom ezek a kiváltságok, amelyek Isten akaratából az egy nemzethez tartozóknak jártak példát jelentenek arra nézve, hogy a nemzetünkhöz tartozókat illik kiemelten támogatnunk. Arra is van példa, hogy Ezsdrás a zsidó nemzet megmaradása érdekében nagyon fájdalmas intézkedést javasolt, amelyet az izraeli családok önként végrehajtottak. A babiloni fogságból visszatérők olyan nagy számban házasodtak össze a környéken élő pogányokkal, hogy a nemzet megmaradása forgott veszélyben. „Ezsdrás imádkozott, és vallást tett sírva az Isten előtt és a nagy gyülekezet előtt” (Ezsd10:1) Javaslatára bűnbánattal ismerték el hűtlenségüket, és elbocsátották az idegen asszonyokat. Példa ez arra, hogy a nemzet fennmaradásáért olykor fájdalmas intézkedéseket is helyes javasolni és önként végrehajtani.

A nemzet és a nemzeti érdek kérdése ma feszült problémákat jelentő és az egész világon napirenden lévő kérdés. Az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek a nemzeti érdekek és önállóság egyre nagyobb mértékű feladását szorgalmazzák, a globalizáció jegyében. A liberális világpolgár szerint a nemzet és a nemzeti érdek a maradiság világához tartozik. A nemzetközi pénz és bankvilág a saját eszközeivel sikeresen hajtja uralma alá a világ országait és könyörtelen minden ellenkezéssel szemben. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az érdekeiket érvényesíteni képes erősebb nemzetek élnek ezzel a lehetőséggel. A Biblia beszél arról, hogy az utolsó időkben e világ istene – bár rövid időre, de – egységes uralma alá hajtja majd a világot „azt állítva magáról, hogy ő isten”. (2Thessz.2:4) – Mit tehetünk, és mit kell tennünk?  – Itt kell élnünk ebben a világban! Itt kell és lehet megtalálnunk Istenben vetett hittel és az Ő akaratához igazodva a néki tetsző, és az Ő áldását hordozó életet, az Ő békességében élve. „Maradjatok énbennem” – kéri Jézus. A bennünk lakozó Szentlélek által bölcsességet és erőt nyerünk ahhoz, hogy alázatos és bölcs nemzeti tudattal szeressük, segítsük, védjük a nemzetünkhöz tartozókat. Vásároljunk hazai terméket, lehetőleg ne váljunk idegen tőke rabjaivá. Amennyire tehetjük, segítsünk az adóssághálóba került nemzettársainkon és általában a rászorulókon. Leginkább pedig forduljunk hittel Isten felé! Kérjük, erősítse meg ajkunkon az Evangéliumot és hirdessük azt népünk fiainak. A nemzet felemelkedésének egyetlen útja: hitben, Isten szeretetében és a tiszta erkölcsben való megújulás! Mutassunk ebben példát és munkáljuk környezetünkben emberek megtérését!

5. Isten és az időjárás

Sokat és sokszor panaszkodunk az időjárás miatt. Szeszélyes és szélsőséges. Mostanában különösen új és új rekordok dőlnek meg: melegrekordok és pár napon belül hidegrekord. Évszázadok óta nem volt ilyen nagy szárazság – halljuk a médiákból – a növények nagy része elszáradt, nem hozott termést. Soha ilyen zuhatagos esőzés nem volt, méteres hullámok utakat, hidakat, járműveket, épületeket és embereket sodortak el! – halljuk ugyanakkor a világ más tájairól. Évek óta napi hír a klímaváltozás és annak következményei. Olvadnak a jéghegyek, emelkedik a tengerszint, víz alá kerülhetnek szigetek és az alacsony fekvésű tengerpartok. Egymást követik a soha nem tapasztalt magas és hetekig tartó hőhullámok, veszélyes Nap-sugárzással, majd jönnek kemény hideg napok.  – Mindezekhez társulnak a különleges időjárási események: viharok, jégesők, földrengés okozta szökőárak (cunami). Olykor nemcsak anyagiakban kell elszenvedni nagy pusztításokat, hanem emberéletben is jelentős veszteségek keletkeznek.

Kérdés: ki irányítja az időjárást? – Egyáltalán irányítja valaki? – A természet az irányító! – mondják egyesek.  – De ki állította fel a természet törvényeit? – És miért ennyire szeszélyes?  Hatalmas apparátussal, új és új tudományos műszerek sokaságával kutatják az időjárás alakulásának titkait. A műholdak műszerei előre és nagy távolságokból jelzik a szelek járását, erejét, a hőmérsékleti összefüggéseket, a felhők útját és tartalmát. Ezek alapján néhány napos távlatra aránylag pontos előrejelzést adnak az időjárás alakulásáról. Valószínűséggel távolabbi előrejelzést is adnak. – Az alakuló tényeket előre jelzik, de nem irányítják, se megváltoztatni nem tudják az időjárást! – Marad a kérdés: ki irányítja az időjárást?  – Senki? – A vak véletlen?

A Biblia erre a kérdésre is egyértelműen válaszol: Az időjárást a Mindenség teremtője, a mindenható Isten irányítja!  Mégpedig az általa kialakított természet rendjén belül, de nem merev szabályok alapján, hanem az Ő szentségének és szeretetének bölcs, igazságos döntése szerint. Lássunk erre vonatkozóan néhány kijelentést és példát a Bibliából:

A régi világot Isten özönvízzel pusztította el. „Fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái” – írja Mózes arról, ahogyan Isten – előre bejelentett ítélete szerint – víz alá temette az akkori világot.  – Sodoma elpusztítását Isten előre közölte Ábrahámmal, mert tudta róla, hogy tanulságait elmondja majd utódainak. (1Móz18:17-19) – Bűneik miatt kellett elpusztulniuk egy természeti katasztrófa által: „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az égből” (1Móz19:24) – Mózes által így szólt Isten: „Ha rendelkezéseim szerint éltek, és parancsolataimat megtartjátok, akkor esőt adok a szokott időben, a föld megadja termését”. (3Móz.26:3) – Józsué honfoglaló hadjárata során történt, hogy összefogtak ellene a hegyvidéken lakó emóriak királyai. „Az Úr ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert kezedbe adom őket”. „Az Úr megzavarta az ellenséget Izrael előtt. Az Úr nagy jégesőt hullatott az égből. Többen haltak meg a jégesőtől, mint amennyit fegyverrel mészároltak le.” (Józs.10:8-11) – 1 Sámuel 7:5-12 leírása szerint Izrael népe Sámuel próféta vezetésével éppen bűnbánatot gyakorolt és imádkozott, amikor a filiszteusok orvul rájuk támadtak. „Az Úr azonban hatalmas hangon mennydörgést támasztott a filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izraeltől.”Illés imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését” (Jak.5:17-18) – Ismeretes, hogy Illés imaharcában a bálványimádók megszégyenítése, és az igaz Isten imádata volt a tét. Ézs.5:1-7-ben a hűtlenné vált Izrael bűneinek ítéletes következményeit tárja fel Isten. Ebben a felsorolásban mondja Isten: „Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak esőt”. – Haggeus próféta látványosan mutat rá, hogy mennyire Isten veszi el, vagy adja a termékeny időjárást. A fogságból hazatért Izrael elkezdte, de aztán hosszú évekig nem folytatta a templom építését. Később – a próféták felhívására – újra buzgón nekilendültek az építésnek. Ekkor írja a próféta: „Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, de hogy lerakták az Úr templomának alapját… Ettől a naptól áldást adok” (Hagg.2:17-19). Vagyis Isten népének engedelmessége az alapkőletétel napján változást eredményezett az időjárásban.

Néhány történelmi példát mutattam be, amelyek világosan igazolják, hogy az időjárás irányítása Isten kezében van. Arról is szólnak ezek a történetek, hogy az időjárás irányítását Isten nem merev szabályok szerint, nem is önkényesen végzi, hanem a Földön élő emberekhez, az időjárás örömét élvező, vagy a terhét elszenvedő emberekhez méri. Tudom, hogy a mai emberek gondolkodása nagyon messze van ennek az igazságnak felismerésétől. Mint ahogyan Istentől, az Ő mindenre kiterjedő figyelmének és uralmának a felismerésétől is. Isten a jövőre vonatkozóan is egyértelművé teszi, hogy az időjárást az emberek Őhozzá való viszonyulásától teszi függővé.  Ézs.30:22-25-ben azt ígéri Isten, hogy amikor az Ő népe elveti a bálványait, Ő esőt ad a magvetésre, nyájak legelnek a legelőn, gazdagon terem a szántóföld, a halmokon csatornák és vízvezető árkok lesznek. – Malakiás próféta pedig Istennek azt a kijelentését közli, hogy ha az Ő népe behozza az egész tizedet, a Seregek Ura megnyitja az ég csatornáit, elriasztja a sáskákat, boldog lesz a nép és gyönyörű lesz az ország. (Mal.3: 8_12)

Lehetséges? Tényleg rajtunk, embereken, pontosabban a mi Istenhez, Jézus Krisztushoz, a szent élethez való viszonyulásunk határozza meg az időjárást? – Nem képtelenség ilyet állítani?  – Én semmiképpen sem mernék ilyet kimondani. A Biblia azonban egyértelműen ezt jelenti ki, erre tanít. A Biblia pedig Isten kijelentése!  – A Biblia alapján megdöbbentő arra gondolni, hogy a mai modern ember Istentől való elfordulása, hitetlensége, a gátlástalan liberális eszmék és a testkultusz uralma, a kéjes vágyak kergetése és az ezoterikus sötét démoni erők eláradása közvetlen oka annak, hogy az időjárás szélsőséges megnyilvánulásai katasztrofális pusztításokat okoznak a Földünkön.

A Jel.16:17-21-ben olvassuk, hogy az Antikrisztus megsemmisítését nagy természeti katasztrófa kíséri. Ugyanerről ír Zak.14:4-9-ben is, de itt arról is olvasunk, hogy Jézus Krisztus visszatérése után „nem lesz sem hőség, sem hideg, sem fagy. Akkor csak nappal lesz!”

– Emberi tudással, vagy modern technikával nem tudjuk kellemessé és kívánatossá formálni az időjárást. – Isten, a mi szerető Édesatyánk, arra hív, hogy tartsunk igaz és mély bűnbánatot! Valljuk meg, hogy elfordultunk Tőle és a magunk útjára tértünk. Boruljunk egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak a keresztje alá, aki magára vállalta és elszenvedte bűneink büntetését. Hittel fogadjuk el bűneink bocsánatát és kérjük, legyen Ő szívünk és egész életünk Ura! – Ha megtesszük, először is a lelkünkben ragyog fel a kegyelem napsugara, de bizonyosak lehetünk abban, hogy a külső körülményeink – még az időjárás is – áldottra és kellemesre fordul.

6. A tulajdon szentsége

A tulajdon szentsége hiányzik ma az emberek gondolkozásából. Természetesen akkor, ha másoknak a tulajdonáról van szó, akár közösségi tulajdon, vagy magántulajdon legyen az. Az önzés – minden más bűnnek a forrása – a sajátját szentnek, sérthetetlennek tartja, a másokét pedig megszerezhetőnek, sőt megszerzendőnek tekinti. Ez a magatartás tükröződik a napi hírekben, amikor nemcsak lopásokról, rablásokról, hanem un. fehérgalléros bűnözésekről hallunk: „hűtlen kezelés”, „felelőtlen gazdálkodás”, „zsarolás”, „korrupció”, stb. címszavak alatt. Fájdalmasan hallom, olvasom naponként ezekről az „ügyekről” szóló híreket, amelyek aztán évekig tartó nyomozás, bizonyítás, bírósági tárgyalások során elhúzódnak, elsikkadnak és meg nem válaszolható kérdőjeleket, meg a társadalom jelentős szellemi, erkölcsi és anyagi károsítását hagyják maguk után. Egyetemes erkölcsi romlásról, önző harácsolásról, és a tulajdon tiszteletben tartásának a hiányáról beszélnek ezek.

Isten és az Ő kijelentése: a Biblia, a tulajdon szentségét és védelmét nagyon fontosnak tartja. Ezt tükrözi a Mózes által leírt törvény könyve, amely világossá teszi a tulajdon jogi helyzetét és a használatra kapott javakkal járó kötelezettségeket. „A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és zsellérek vagytok nálam” – jelenti ki Isten (3Móz.25:23) Az alapállás tehát ez: Isten mindennek a tulajdonosa, aki ránk bíz értékeket, hogy azokkal felelősen gazdálkodjunk a magunk, a családunk és a nemzetünk javára.  Józsué – a honfoglalás után – felosztotta Palesztina földjét a törzsek és azon belül a családok számára. Elvben ez a felosztás változtathatatlan volt. Ha valaki arra kényszerült, hogy tulajdonát eladja, vagy eladjon belőle, az folyamatosan visszaváltható maradt. Erre ismerünk szép példát Rut könyvéből, ahol arról van szó, hogy Boáz – mint legközelebbi rokon – visszaváltja Rut anyósának, Naóminak az örökrészét. Az örömünnepen pedig (minden 50.-ik évben) az összes család számára vissza kellett adni az eredeti tulajdonrészét. Sőt az, aki eredetileg a tulajdonnal rendelkezett, „az örömünnep évében váljék szabaddá gyermekeivel együtt”. (3Móz.25:54) – rendelkezett Mózes könyve. Ezzel Isten azt akarta elérni, hogy egy kézben ne halmozódjon fel nagy vagyon, és hogy senki se szegényedjen el véglegesen. Isten ezzel egy igazságos és társadalmilag egészséges tulajdonviszonyt rajzol elénk. Kivételt képezett a bekerített városokban lévő házingatlan. Ez – eladás esetén – egy évig volt visszaváltható. Utána végleg a vevő, ill. a hitelező tulajdona maradt.

A tulajdon szentségét szolgálta a 8. parancsolat: „Ne lopj!”, és a hozzá tartozó szigorú rendelkezések. Ha éjjel támadt egy rabló a tulajdonosra és a tulajdonos úgy megverte, hogy a rabló belehalt, nem számított vérontásnak, hanem jogos önvédelemnek. (2Móz.22:1) Ha nappal történt a rablás és elfogták a rablót az ellopott érték többszörösét kellett kártérítésként visszafizetnie. (2Móz.22:2-3) Tanulságos, hogy a tolvaj büntetése nem börtönbe való elzárás, hanem az okozott kár többszörös megtérítése volt. Kártérítést kellett fizetnie a tűzkárt okozónak, és annak is, akinek az állata okozott kárt. Ha a kárt okozónak nem volt miből megtéríteni a kárt szolgaként kellett „ledolgoznia” az okozott kárt. – Jézus korában is természetes volt ez a kárrendezés. A megtérő Zákeus önként jelentette ki: „Ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki”.– mondta. Lk.19:8) Gyermekkori emlékem, hogy egy 18 körüli fiú megjelent Édesapám előtt és elmondta, hogy ő megtért és azért jött, mert évekkel azelőtt ellopott apámtól egy zsák kukoricát és most ezért bocsánatot kér. – Az apám örömét fejezte ki a megtérésén és közölte, hogy megbocsát neki. Majd megkérdezte: „- És a kukoricát hoztad?”- Ekkor a fiú látható megbotránkozással, szinte köszönés nélkül távozott. Talán nem véletlen, hogy ez a fiú a kommunizmus idején vezető pártember lett.

A 10. parancsolat még mélyebbre hatolva erősíti a tulajdon szentségét. „Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!” Isten nemcsak a cselekedeteinkben akar megtisztítani az önző, kapzsi, igaztalan és erőszakos tulajdonszerzéstől, hanem a szívünket is szabaddá akarja tenni a benne támadó és a kívánságokban jelentkező irigy indulatoktól és a mások tulajdonára való vágyakozástól. Tartsd szentnek a más tulajdonát, és ne ácsingózz utána! Igazában Isten a tulajdonos, de ajándékként teljes felhatalmazással és felelősséggel ránk, emberekre bízott fontos értékeket.

Az Újszövetségben Jézus Krisztus, hasonló tulajdonosi igénnyel áll elénk. Kijelenti: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom!” (Lk.14:33) Kissé meghökkentő Jézusnak ez az igénye. Jézus így indokolja: „Egy szolga sem szolgálhat két Úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak!” – Jézus arra a felismerésre akar elvezetni bennünket, hogy mindaz, amivel e földi létünk idején rendelkezhetünk – a testünk, a képességeink, az időnk, az anyagi javaink, a pénzünk, stb. stb. – minden, csak ideiglenesen van ránk bízva, nem a tulajdonosai, hanem csak a sáfárai vagyunk. Isten a tulajdonos, aki egy napon elszámoltat, hogy miként gazdálkodtunk (sáfárkodtunk) mindazokkal, amelyeket ránk bízott. Jézus felveti a kérdést: „Ha a hamis mammonon (az ideiglenesen, e földi életben ránk bízott javakon) nem voltatok hűek (vagyis nem Isten szerint gazdálkodtatok vele) ki bízza rátok az igazit?” (Vagyis azt, ami a Mennyben végleg a miénk lesz) Isten mennyei emberekké akar formálni bennünket, akik tudjuk, hogy „Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”. (Zsid.13:14) Pál apostollal együtt valljuk: „nekünk a Mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket” (Fil.3:20-21) Gyakorlati életszentséget, a felszabadult öröm és nyugalom békességét nyerjük meg azzal, ha mindenünket Isten ránk bízott ajándékának tekintünk. Ó a tulajdonos, aki Lelke által bölcsességet és erőt ad ahhoz, hogy – Jézus kérése szerint – tegyük első helyre Isten országának keresését és így élvezzük a földi javakat is, amelyeket Ő „ráadásként” bőséggel ad nekünk. – Hiszen Ő, a mi gondviselő Atyánk!

7. A munka a Biblia világosságában

Isten kreatív, értelmes lénynek teremtett bennünket a saját hasonlatosságára. Teremtése napján hatalmas jelentőségű felelősségteljes feladatot bízott az emberre. Ezt mondta: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön minden mozgó élőlényen”! (1Móz.1:28) – Véleményem szerint ezt a munkát és küldetést be is tölti az ember. Mégpedig legalább háromféle módon. (1) Az emberiség egy rétege alázatos felelősséggel igyekszik a teremtő Isten akarata szerint betölteni küldetését, kutatva a teremtett világ csodálatos és gazdag titkait.  (2) Az emberiség egy másik rétege – önmagát Isten helyére emelve – kisajátítja magának a teremtett világot, hatalmas tudományos apparátussal irányítani is szeretné a működését. (3) Az emberek legnagyobb tömegei – úgy gondolom – nem foglalkoznak a teremtett világban ránk (emberekre) háruló felelősséggel. Inkább a pillanatnyi szükségleteik és érdekeik mentén, a bűn által megromlott vágyaiknak és kívánságaiknak a hajszolása tölti be az életüket. – Ennek következménye a környezet felelőtlen szennyezése, állati és növényi fajok pusztulása, szegénység és éhségek, stb.- Mi hisszük, hogy a világ Isten teremtő munkája, aki ma is kezében tartja működését.

Isten, felelős lénynek teremtette az embert, amelynek része volt az is, hogy munkát bízott ránk. A Biblia ezt írja: „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze.” (1Móz.2:15) Egy kert művelése és védése sokrétű, nagy munkát jelent. – Ugyanakkor jelenti a jól végzett munka eredményét és örömét is. Alig van tisztább öröm annál, mint visszatekinteni egy jól elvégzett munkára. A lényeg: a munka nem a bűn következménye, hiszen az elbukás előtt állította munkába Isten Ádámot. Az ember bűnének következménye a kártékony élősdi (tövis és bogács) és a verejtékes fáradtság megjelenése volt, leginkább pedig a múlandóság, a halál. (1Móz.3:17-19)

A kreatív munka azt igazolja, hogy Isten lehelete (szelleme) van bennünk. Az állatok, a legfejlettebb állatok is, az életfenntartás ösztönének engedve keresik meg élelmüket, építik a fészküket, barlangjukat. Az életmódjuk, az igényeik – ha a körülmények kényszere alatt némileg változik is – ugyanolyan ma, mint tízezer évvel ezelőtt. Az ember – az Isten hármas lényéhez hasonlóan – gondolkodik, érez és akar, vagyis mindig újat alkotó, munkát végző személyiség.

Isten terve és akarata, hogy az ember szorgalmas munkával jólétet teremtsen magának. „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít. Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való” – írja a Példabeszédek könyve. (Pld.10:4-5) Pál apostol írása szerint becsületbeli dolgunk, hogy csendesen élve tegyük a magunk dolgát, a saját kezünkkel dolgozzunk, és ezzel az emberek előtt is tisztességet szerzünk. – Sőt azt is kijelenti, hogy „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Thessz 3:10), vagyis egy értelmesen gondolkodó ember természetesnek tartja, hogy a kor igényeinek megfelelően, és a saját adottságai, és lehetőségei szerint ifjú korában felkészül arra, hogy hasznos munkát végezve jólétet teremtsen magának és családjának. Ezzel értékes építő tagja a társadalomnak és a nemzetnek.

A Biblia szerint arra is szükségünk van, hogy Isten áldása legyen munkánkon. – Ez a hit területe. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. – Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradtsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.”(Zsolt.127:1-2) – Szükségünk van arra, hogy Istenhez simuló engedelmességgel, az Ő vezetéséhez igazodjunk a munkánk, a tanulásunk, a vállalkozásunk területén is. Az igaz, tiszta és becsületes munkát áldja meg Isten. Igaztalan úton is meg lehet gazdagodni, de az ilyen módon szerzett házból hiányozni fog Isten békessége és az üdv áldása, bármilyen nagy palota legyen is az. „Még az éjjel elkérik a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” – mondja Jézus a bolond gazdagról. (Lk.12:20

Isten áldásának alapvető feltétele a benne vetett hit és az iránta való engedelmesség, amelyben élve nem emberi ügyességnek és sikernek tekintjük az anyagi sikereket, hanem Istent magasztaljuk érte. Ennek pedig látható jelei vannak, amelyek egyben a további áldások forrásai is. A jólétben élőknek mondja Isten: „Ne nézd rossz szemmel a szegény testvéredet. – Adj neki szívesen, és ne essék rosszul, hogy adsz, mert éppen ezért fogja megáldani Istened az Úr minden munkádat, és minden szerzeményedet!” (5Móz.15:9-10) „Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri”. – írja a Példabeszédek könyve (Pld.28:27). Tehát a Biblia szerint akkor számíthatunk arra, hogy Isten különlegesen megáldja a munkánkat, ha a benne vetett hit által élve, áldásaként fogadjuk a munkánk gyümölcsét, és javainkat – Isten iránt való engedelmességben – országának építésére, és a rászoruló emberek támogatására fordítjuk.

A Biblia arról is beszél, hogy a munka veszély forrásává is válhat, és rabságába is hajthatja az embert. A kérdés az, hogy mi indít a szorgalmas, olykor éjjelt-nappalt igénylő rohanásokra, magadat és másokat hajszoló munkára?  – Azért teszed, hogy Isten áldását hordozva segíthess az embereken, (természetesen magadnak is jólétet teremtve)?  – Vagy az igazi indíték az, hogy meggazdagodj, hogy anyagilag mások fölé emelkedj? Mit mond a Biblia? – „A megbízható ember bőven kap áldást, de a gazdagságra törő nem marad büntetlenül”. (Pld.28:20) Egy bölcs tanács: „Ne fáradj azon, hogy meggazdagodj, a magad belátásából hagyd abba! – Alig száll rá tekinteted, már nincs meg, mert gyorsan szárnya támad.” (Pld.23:4-5) – Még világosabban int Pál apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak”. (1Tim. 6:9-10)

Nagyon fontos tehát, hogy a szorgalmas munkánknak legyen értelmes, a földieken túlmutató,  és Isten szerint való célja, hogy munkánkra Isten áldását nyerjük. Jézus kínálja a legjobb, értelmes, és mennyei örömöket is jelentő megoldást. Ezt mondja: „Keressétek először az Ő országát és igazságát és ezek is – vagyis minden földi, evilági étékek – ráadásul megadatnak nektek” Nagyszerű lehetőség! A ráadásból jólétben élni és másoknak is bőven osztogatni belőle!

8. Igazságszolgáltatás a földön és Jézus Krisztus által

„A bűn: törvényszegés”– állapítja meg a Biblia (1Jn.3:4/b) Egyetemesen, valamennyien bűnösök, tehát törvényszegők (megváltásra szorulók) vagyunk, de mindig volt az emberi közösségeknek egy olyan rétege, akik olyan nagymértékben megszegik a törvényeket, hogy a társadalom szervezetten védi magát tőlük. Ennek a védelemnek egyik intézménye az igazságszolgáltatás. A modern demokratikus államokban a törvényhozás és a végrehajtást gyakorló kormányhatalom mellett, függetlennek mondott hatalmi ágazatként működik az igazságszolgáltatás. Korunkban magas jogi képzettségű személyek ülnek a bírói székbe, hogy – a nyomozás eredménye, a vétkesek vallomása, és a tanúk meghallgatása után – vaskos kötetekben megírt törvényparagrafusok alapján igazságot szolgáltassanak. A peres esetek nagy tömege és a bonyolult eljárások miatt, általában hosszúra nyúlnak az ügyek a több fokozatú bíróságokon. Az eljárásokban résztvevők erkölcsi megbízhatatlansága (a tudatos hazudozás) gyakran akadályozza, hogy igaz és helyes ítélet szülessen. Olykor a bíró személyes motivációi, vagy a reá nehezedő külső nyomás is akadálya az igazságos ítéletnek. Ezért is menekülünk Istenhez, aki tökéletesen ismer minden embert, minden eseményt és nemcsak igaz ítéletet hoz, hanem Fiában, Jézus Krisztusban a bűn büntetését is elrendezte.

Volt egy ország a Földön, amelynek (több mint 3000 évvel ezelőtt) maga a mindenható szent Isten adott törvényt, amelyet az állami életükben az igazságszolgáltatás terén is alkalmazniuk kellett. Tanulságos ennek a törvénynek a tanulmányozása. Első meglepetésem az, hogy az életet teremtő és fenntartó Isten törvénye sok bűnre szankcionál halálbüntetést. Ilyenek: Előre megfontolt emberölés, a szülők megverése, vagy gyalázása, emberrablás eladási céllal, varázslás, halott-idézés, bálványimádás, állattal való közösülés, azonos nemű személlyel való közösülés, paráznaság, házasságtörés, hamis eskü, éjjeli rablás, stb. Törvény védte a rabszolgákat. Pl. ha a tulajdonosa verése által a fogát, vagy a szemét vesztette, szabadon kellett őt bocsátani. Az anyagi jellegű károkozást általában kártérítési kötelezettséggel büntették. A tolvajnak az ellopott állat, vagy érték többszörösét kellett visszafizetnie. Ha nem volt miből fizetni, akkor szolgaként le kellett dolgoznia az okozott kár többszörös értékét. Tűzokozás esetén is kártérítés járt. Lukács Evangéliuma leírja, hogy a megtérő Zákeus önként mondta ki ezt a többszörös kártérítést. (Lk.19:8) Ha kölcsönkért állatot, vagy más értéket a kölcsönkérőtől loptak el, és nem került meg a tolvaj: Isten elé került az ügy, vagyis az illetőnek esküvéssel kellett kimondania, hogy nem vétkes az érték eltűnésében.

Kik gyakorolták az ítélkezést?- Az ítélkezést először maga Mózes, majd – apósának, Jetrónak javaslatára – az általa kinevezett 70 vén gyakorolta. Később a bírák – akik az ország lelki és politikai vezetését is gyakorolták – hozták az ítéleteket. Sámuel, 1Sám.7:16-17 szerint, több városban fogadta az igazságért hozzá járulókat. A királyok törvényszéket állítottak fel, de maguk is hoztak ítéleteket, – Ezsdrás könyvében arról olvasunk, hogy a perzsa király-bírók kinevezésére utasítja Ezsdrást, akik Isten törvénye és a király törvényei szerint ítélkezzenek. (Ezsd.7:25-26) Róma uralma alatt a római jog érvényesült, ahol már ügyvédek működtek közre. Jézus perében mégis nem a római jog, hanem a felhergelt tömeg hangulata döntött. Pál apostol esetében viszont azt látjuk, hogy a római jog védte meg őt a tömegnek a gyilkos indulatától. (Ugyanakkor ámulattal látjuk, hogy mindkét esetben Isten előre megtervezett akarata érvényesült.)

A mózesi törvények szerint a büntetés végrehajtója a kárt elszenvedő személy volt, az Isten ellen elkövetett bűnök büntetését pedig a zsinagógai közösség hajtotta végre. Ez történt Istvánnal is, amikor a héberül beszélő zsidók zsinagógája halálra kövezte őt.

Fontos megjegyeznem, hogy az Istentől származó mózesi törvények sokkal nagyobb hangsúlyt tettek a bűnmegelőzésre, mint az elkövetett bűn büntetésére. A megelőzést szolgálta a szülőknek az a kötelezettsége, hogy gyermekeiket tanítsák meg és gyakorolják velük a törvényeket, az ünnepeket, és azok jelentőségét. A papok és a léviták is tanították és gyakorolták a törvényeket. – Megállapítható, hogy ezek által a zsidóság erkölcsi színvonala messze kiemelkedett az Ókor népei között. Igaz, hogy a többségüknél kötelező előírás, formális hagyománytisztelet és üres vallásosság volt ez, nem bűnismeretből és megtérésből fakadó szabadság. Ezért jött hozzájuk Jézus Krisztus, az Isten Fia, hogy bűnbánatot és váltsága által új életet ajándékozzon számukra.

A valóságos és bűnrabságból megszabadító igazságszolgáltatást Jézus Krisztus hozta el minden ember számára. Jött nemcsak azért, hogy a bűneinket leleplezze, hanem hogy a bűneinket elvegye. Ahogyan Ő mondta: Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket”(Jn.8:32) – Bűnné lett értünk, hogy mi megigazulást nyerjünk általa. Az igazság pedig az, hogy nemcsak a bűneinket, hanem az atyáinktól örökölt bűntermészettel terhelt ó-emberünket is a keresztre vitte, hogy feltámadásának ereje által újjászüljön, új teremtéssé tegyen minket. Jézus világosságában felismertük, hogy mindnyájan halálra ítélt, kárhozatra méltó, elveszett emberként születtünk erre a világra. Mert „egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál” (Róm.5:12) De „úgy szerette Isten a világot,hogy egyszülött Fát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” (Jn.3:16)

Isten szeretete Jézus Krisztusban azt végezte el, hogy a bennünk lakozó Szentlélek által nem a törvények szankciói tartanak távol a bűntől, hanem teljesült az, amit Jézus mondott: „ha a fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”! (Jn.8:36)

9. Ünnepek, ünneplés

Isten jól ismer minket, teremtményeit. Tudja, hogy a kreatív és szorgalmas munka mellett a testünknek pihenésre, a lelkünknek és szellemünknek pedig felüdülésre és feltöltődésre van igénye. Ezzel magyarázható, hogy választott népének, amelynek Ő adott törvényeket jelentős mennyiségű ünnepeket rendelt. Ha összeadjuk egy év ünnepeinek idejét, kiderül, hogy az év 12 hónapjából, több mint két hónapról rendelkezett úgy, hogy fizikai munkavégzés nélkül pihenjenek. Ugyanakkor ez ünnepeken jelenjenek meg Isten házában, mutassanak be áldozatokat, énekeljenek dicsőítő énekeket, olvassák és hallgassák a Biblia tanításait, gyakorolják az Istennel és az egymással való közösséget, készítsenek maguknak áldozati lakomákat és örvendezzenek. Nyilvánvaló, hogy Isten célja az ünnepekkel a test pihenése mellett az, hogy Ő hitbeli és szellemi közösséget ápoljon és mélyítsen velünk, emberekkel, hogy az ünneplés által lelkileg, szellemileg felfrissüljünk. Azt munkálja, hogy az ünneplés után jelentsen örömöt számunkra a hétköznapi munkavégzés. Isten célja továbbá az is, hogy az ünnepeken olyan értelmes szellemi információkkal lásson el, amelyek világossá teszik a földi életünk eredetét, a földi létünk célját, és az általa megtervezett nagyszerű jövőjét. Isten arról is gondoskodik, hogy a közelségében töltött ünnepi órákban az Ő lényének, szentségének, szeretetének, békéjének fénye és ereje gazdagítson meg bennünket és legyen erőforrásunk a hétköznapokban.

Isten legfontosabb ünneplési rendelkezése Izrael számára a szombati ünnepkör volt. Ez jelentette minden hetedik nap ünneplését, a hetedik év (a szombatév) ünnepét, amelyen művelés nélkül nyugodott a föld, és a nagy örömünnepet: a hét szombatév után következő 50. esztendő megünneplését. Isten megígérte, hogy ha Izrael ezeket megtartja, a hetedik nap, illetve év előtti napon (illetve évben) annyi termést ad nekik, hogy három évig elég lesz az ellátásukra. Látványosan bemutatta ezt Isten Izrael pusztai vándorlásakor a naponként adott mannával. A hatodik napon kétszer annyi mannát lehetett szedniük (anélkül, hogy megromlott volna) A hetedik napon pedig nem hullott manna. – A szombat ünnepét a keresztyénség Jézus Krisztus feltámadásának napjára, a hét első napjára (vasárnapra) helyezte át. Számunkra nagy örömöt és szellemi felfrissülést jelent, ha ezt a napot Istennel, és az Ő népének közösségében töltjük! Isten áldását élvezik, a saját és a családjuk életén is azok, akik nem borgőzös tivornyákon ünnepelnek és nem „másnaposan” mennek hétfőn a munkába, hanem testileg pihenten és lélekben meggazdagodva kezdik vasárnap után a hetet.

A szombati ünneplésen kívül évenként 7 ünnepet rendelt Isten Izrael számára. Ezek közül kettő 7 napos ünnep volt. Az év első hónapjában a 7 napos kovásztalan kenyér ünnepébe beleépült a pászka és az első zsenge ünnepe. A pászka ünnepének vacsoráján egy bárány elfogyasztása mellett az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztek, amikor a bárány vére védte meg a zsidókat az öldöklő angyaltól, aki azon az éjszakán megölt minden egyiptomi elsőszülöttet. 50 nappal később, pünkösd ünnepén az aratásért adtak hálát, és a törvényadásra emlékeztek. A hetedik hónap első napján a kürtzengés, vagyis a zsidó újév ünnepe volt, tizedikén a böjttel összekötött nagy engesztelés napját (Jóm kippur) tartották, majd ugyanezen hónap 15-21 között következett a második 7 napos, a sátoros ünnep. Az őszi ünnepek közül lelki jelentőségében kiemelkedik a bűnbánattal és böjtöléssel összekötött engesztelési nap. A sátoros ünnepen zöld ágakból kunyhókat, sátorokat állítottak fel emlékezve a pusztai vándorlásra és egyben hálát adtak a föld terméséért. – Az ünnepek fontos részét képezték az ilyenkor nagyobb számban bemutatott áldozatok, az ünnepre Jeruzsálembe érkező tömegek önkéntes áldozatai, a hatalmas kórusok énekei, a papok tanításai. A fogság utáni időben két további ünneppel gazdagodtak a zsidók. A hanukát, az új templom felszentelésének napján, a purimot, az Eszter királyné által szerzett szabadulás örömére tartották. Ezzel kilencre emelkedett az évenkénti ünnepek száma.

Az ünnepek természetesen csak akkor jelentenek áldást és örömet, ha hittel, Istenre szomjazó szívvel ünnepelünk. Sajnos Izraelnek volt olyan időszaka, amikor Isten nevében Ámos próféta így szólt hozzájuk: „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból mutattok be!” (Ám.5:21-22) Jeremiás által pedig ezt üzente: „Ha meg akarsz térni Izrael – így szól az Úr – hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ha őszintén esküszöl az élő Úrra a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőled a népek, és veled dicsekszenek.”(Jer.4:1-2) – Fenyeget minket is az a veszély, hogy a vallásosság, a vallásos ünnepek, ceremóniák üres és hazug formalitássá válnak, mögötte tisztátalan, megtéretlen szív és önző, bűnös szenvedélyek rabsága a valóság.  Istent azonban nem lehet becsapni!

Vegyük értelmes komolysággal és hittel a zsidó népnek adott ünnepek mai bibliai és evangéliumi üzenetét, és akkor megnyerjük az ünneplésünkben Isten kegyelmének megújító, és tiszta örömöt sugárzó erejét. Lássuk tehát a régi ünnepek mai üzenetét: A pászka számunkra Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának a haláláról beszél. Ha alázatos bűnbánattal behívjuk a szívünkbe, Ő kihullott vérével eltörli és elveszi minden bűnünket. Az első zsenge ünnepe nekünk azt üzeni, hogy Jézus Krisztus lett a halottak közül „az első zsenge” aki feltámadásával „megtörte a halál erejét, és az Evangélium általa világosságra hozta az elmúlhatatlan életet”. Ő feltámadása által új teremtéssé tesz! A kovásztalan kenyér ünnepe önmegtagadásra és megszentelődésre hív. Pünkösd a Szentlélek ajándékát adja, hogy átvegye bennünk életünk irányítását. A kürtölés ünnepe arról szól, hogy Jézus nemsokára „elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az Ő választottait a négy égtáj felől” Vagyis Jézus magához ragadja az Ő Menyasszony-gyülekezetét. Az engesztelés napjának ünnepe állandó önvizsgálatra késztet, és azt üzeni, hogy amikor Jézus megjelenik az Ő szentjeivel együtt az Olajfák hegyén, az összegyűjtött Izraelre kiönti a kegyelem Lelkét, és úgy tekintenek majd rá, mint az egyetlen Fiúra, akit átszegeztek. Végül a Sátoros ünnep azt a jövőt hirdeti, amikor Jézus Krisztus – ígérete szerint – dicsőségének trónjára ülve megvalósítja a béke királyságát.

10. Gyermekeink nevelése

Minden korosztály felelős azért, hogy milyen lesz a következő nemzedék. Vagyis a szülők felelősek vagyunk a gyermekeink szellemi, erkölcsi életének az alakulásáért. „Legyen minden ember különb, mint apja volt” – mondta Deák Ferenc, a haza bölcse. Úgy gondolom egy apa sem szomorú azért, ha a gyermeke kiválóbb ember lesz nála, és ez a gyermekének is előnyére válik. A gyermekeink jövője jelentős mértékben függ attól, hogy a szülők életpéldája és tudatos nevelése milyen hatást gyakorolt rájuk.

Isten teremtette a házasságot, Ő hozta létre a családot, Ő ajándékozza nekünk a gyermekeinket. „Az anyaméh gyümölcse jutalom!” – mondja a 127. zsoltár. Ugyanakkor a gyermekeink elfogadásával nagy felelősséget vállalunk magunkra Isten előtt is. de a gyermekeink felé, meg a társadalom felé is!  „Neveld a gyermeket néki megfelelő módon, és még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!” – tanácsolja a Példabeszédek könyve. (Pld. 22:6) Kimutatható, hogy azoknak az embereknek a többsége, akik kallódó és vergődő életsorsban élnek, azért jutottak erre a sorsra, mert ifjú korukban, a családjukban nem láttak jó példát. Ennek következménye, hogy nem jutottak megfelelő iskolai végzettséghez, nem tanultak szakmát, a szüleik önző, felelőtlen élete miatt nem volt meghitt családi otthonuk, nem részesültek megfelelő nevelésben. Gyakori, hogy nem az anyagiak hiánya a fő gond, hanem az, hogy a békességes otthon helyett a feszültségek, széthullás, a családi közösség hiánya az igazi probléma, amely lelkileg teszi sérültté és olykor felelőtlenné a fiatalokat.  Ebből a sajnos egyre szélesedő rétegből kerülnek ki a szenvedélybetegek, az erőszakos szélhámosok és bűnözők, akikről naponként hallunk a hírekben. – Az egészséges légkörű és békességben élő családban felnövekvő gyermek áldott örökségként viszi tovább a jó példát, és egyúttal megfelelő oktatásban, fegyelmezésben, a család közös problémáinak a felelős hordozásában is részesül. Megtanulja a munkavégzés örömét, és a pénzbeosztás felelősségét.

A 10 parancsolat ötödik paragrafusa a szülők tiszteletét írja elő.  Tanulságos, hogy ezt a parancsot Isten külön ígérettel köti össze: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy jó legyen dolgod és hosszú ideig élj a földön”. Vagyis Isten a földi élet gazdag örömében részesíti azt, aki szüleit megfelelően tiszteli. A parancshoz meglepően kemény részletezés is tartozik. „Ha valaki megveri apját, vagy anyját, halállal bűnhődjék” „Ha valaki apját, vagy anyját gyalázza, az is halállal bűnhődjék.” (2Móz.21:15,17) – Ez volt a törvény szigorú előírása. Ugyanakkor ugyancsak a törvény könyve a megelőzésre, vagyis a nevelésre teszi a hangsúlyt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak szívedben azok az igék, amelyeket parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról a házadban, vagy akár úton jársz, akár lefekszel, akár felkelsz. Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon!” (5Móz.6:5-8) Isten azt akarja, és azt munkálja, hogy a szülők szívéből és szájából egyformán áradjon gyermekeik felé az Istenben vetett hit, a benne vetett bizalom és az iránta való hűség. Isten személye és szeretete töltse be a családok otthonát.  Pl. a páska ünneplésére vonatkozóan, külön előírja a Biblia, hogy ilyenkor legyen együtt a család, és a családfő mondja el, ahogyan a bárány vére által Egyiptomból megszabadultak. (2Móz.12:24-27)

Újszövetségi változatban azt jelenti ez, hogy minden család építse meg a házi oltárát, vagyis lehetőleg naponként adjon időt arra, amikor a család tagjai együtt meghallgatják a Bibliából a napi Igét, elbeszélgetnek nemcsak az Igéről, hanem a család közös és egyenkénti dolgairól, majd önkéntes egyenkénti imában járulnak Isten színe elé. Életem legkedvesebb emlékei fűződnek ehhez a gyakorlathoz. Ezt tették a szüleim és ezt gyakoroltuk mi is a gyermekeimmel. Gyakoroltuk akkor is, amikor – a sokféle elfoglaltság miatt – nem tudott s család minden tagja jelen lenni. Nagyszerű gyümölcseit élvezzük ma ennek, a mintegy 50 tagú szűk-körű családomban.

A Példabeszédek könyve a fiatalokhoz fordul és kéri: „Hallgass fiam apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú az a fejeden és ékszer a nyakadon”. (Pld.1:8-9) Igaz, hogy azt a tanácsot is kapjuk, hogy „a bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára”, meg hogy”a gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle”. de bölcs tanácsként halljuk azt is: „Jobban megrendíti a dorgálás az értelmes embert, mint 100 botütés az ostobát”. (Pld.17:10) – Erről édesapám nevelési módszere jut eszembe. Soha nem vert meg bennünket, hanem már pici korunktól értelmes emberként elbeszélgetett velünk, feddett bennünket. Ilyesmit mondott: „Nem bántalak, hiszen tőlem örökölted a rosszat, Jézus engem megváltoztatott, téged is szeret és kész megváltoztatni. Neked kell eldöntened, hogy milyen életet akarsz élni, stb.” – A szeretet olyan örömteljes légkörében élt a családunk, amelyben természetes, hogy apámnak mind a 6 gyermeke őszinte megtérésre jutott.

Az Újszövetségi Szentírás még jobban a szívünkre helyezi a kegyelmi légkörben és az Ige által való nevelés fontosságát. „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel!”– írja Pál apostol. (Ef.6:4) Az ingerlés kemény, rideg és hideg követelményrendszert jelent a szeretetben oldott őszinte és békességes közösség helyett. Az Úr tanítása szerint való nevelés pedig azt jelenti, hogy a Biblia tanításai nemcsak a házi áhítatok igei közösségében, hanem a köznapi beszélgetéseknek is természetes témája. Fegyelem nélkül pedig elképzelhetetlen jó közösségi élet a családban, vagy bármilyen más emberi közösségben. A fegyelem a szeretet egymásra ügyelő jó-rendjét jelenti. Az intés pedig a szeretetben élő közösségek természetes része, amely a közösség minden tagját (a szülőt és a gyermekeit is) készteti és felhatalmazza arra, hogy a szeretet hangján szóvá tegye a hibákat. Akkor alakul ki igazi tekintélye a szülőknek, ha ilyen kegyelmi légkört munkálva irányítják a család életét.

Pál apostol kedves lelki gyermekének, Timóteusnak is azt írja, hogy a nevelés legfontosabb eszköze a Szentírás: „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” – írja az apostol. Tapasztalat alapján is mondom, hogy a gyermekségem óta rendszeresen olvasott és tanulmányozott Szentírás áthatja, irányítja a gondolkodásomat, a döntéseimet és a tetteimet. A szellemi és erkölcsi nevelés legeredményesebb módja, ha gyermekeink megismerik a Biblia történeteit és tanításait. Így ismerik meg Istent, önmagukat és a megváltás útját az Evangélium által. A szülők szép feladata, felelőssége és kötelessége pedig, hogy az Ige szerint való élet példájával is neveljük utódainkat. Így valósul meg az, amit Pál Timóteusnak írt: „Eszembe jutott a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Loiszban és anyádban, Eunikében lakozott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.” (2Tim1:5)

Modern társadalmunkban a közösségi nevelésnek (óvodának, iskolának, nevelő intézeteknek) is jelentős része van a nevelésben. Nevel az utca, meg a baráti társaság is. A legerőteljesebb hatást azonban a családban nyerjük. Vagy akinek nincs szerető és rendezett családi háttere, az ennek hiányát szenvedi. Akkor is, ha erről nem tud, mert nem is ismeri. Munkáljuk hát elsősorban a saját életünkben és a környezetünkben, hogy minél több fiatal rendezett, jó-közösségben élő családban, a szülők felelős és bölcs nevelésében részesüljön, és ezt adjuk tovább a következő nemzedéknek.

11.  E-világi gazdagság és a Biblia

A földi jólét és a meggazdagodás a legtöbb ember vágya, álma és törekvése. Számomra is ezen a területen volt nehezebb a döntés, lemondani és Isten elhívásának engedni. 19 évesen, 1944-ben bátyáimmal vegyes-boltot nyitottunk egy kisváros főterén. A háború végi és a háború utáni hiány-helyzet kedvezett a vállalkozásunknak: mindent el lehetett adni. Gyorsan meggazdagodtunk. Alkalmazottakat kellett felvennünk. Ekkor érkezett egy távirat, hogy a Teológia megnyílt és várnak Két évvel korábban – amikor felvettek a Teológiára – bombatalálat pusztította el a Teológiánk épületét és akkor azt közölték, hogy „semmi remény nincs a megnyitására”. Ekkor vetettem bele magam az üzleti vállalkozásba. Az elhívás tüze bennem égett ugyan, de a jól menő üzlet a gyors meggazdagodás lehetősége hamuval borította be ezt a tüzet. Azzal nyugtattam magamat, hogy „majd vagyonommal fogom szolgálni az Urat”. Közben vőlegény lettem, ki volt tűzve a menyegzőnk napja. – A menyasszonyom állított vissza Isten akaratába. Amikor mutattam neki a táviratot és közöltem a nemleges döntésemet, könnyezve mondta: „Nem lesz rajtunk Isten áldása, ha megszeged a néki tett fogadalmadat!” Ez a második döntés nehezebb volt, mint az első: most az e-világi meggazdagodás reményéről kellett lemondanom.  – Sokan gondolják úgy, hogy a földi, az anyagiakban való gazdagság az ember boldogságának az útja, tekintélyt, kényelmet, hatalmat jelent, az önmegvalósítás sikere. Sok emberben annyira erős a meggazdagodás vágya, hogy tisztességtelen utakra, hazugságra, lopásra, csalásra, erőszakra, másoknak a kíméletlen megkárosítására is készek céljuk elérése érdekében. Az istentelenné vált emberek nagy többsége minden erkölcsi gátlás nélkül teszi ezt, egyre jobban növelve a rendőrség, a nyomozó hatóság, a bíróság munkáját is. E-világ istenének, a Sátánnak sikeres csapdája a meggazdagodás vágya. Ahogyan Pál apostol írja: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak”. (1Tim.6:9-10)

Mit tanít a Biblia az e-világi gazdagságról? – Helyes-e anyagi gazdagságra törekednünk? A Példabeszédek írója így imádkozik: „Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges! (30:8) A „Miatyánkban” is azt kérjük: „Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” (Mt.6:11) Bölcs és szerény kérések ezek, de meg kell vallanunk, hogy nagyobb a biztonságunk és a nyugalmunk, ha a kamránk, és a hűtőnk is folyamatosan tele van, és a bankszámlánkon is jelenős összeg kamatozik. – És ez még egyáltalán nem is gazdagság, csak polgári jólét. Fontos azonban tudnunk, hogy az élő hitben Istennel szoros közösségben lévő ember nyugalma és biztonsága nem a bankbetétre és a tele-kamrára épül, hanem Istenre és az Ő gondviselést biztosító ígéreteire. A hívő emberek áldott tapasztalata, hogy Isten az övéinek szorgalmas munkáját megáldja, és nemcsak a családjának biztosít elfogadható jólétet, hanem arra is képessé teszi, hogy rászorulóknak támogatást nyújtson.

Az evilági gazdagsághoz való viszonyulásban különbség van az Ószövetség és az Újszövetség szemlélete között. Nem ellentét, inkább hangsúlybeli a különbség. Az Ószövetség kiemelkedően Isten áldásának tekinti a földi gazdagságot. „Izsák vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta az Úr. Így gazdagodott az ez az ember, míg végül dúsgazdaggá lett”. (1Móz.26:12-13). Isten azt ígéri Izraelnek, hogy ha engedelmesen hallgat szavára, megtartja parancsait, akkor „áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse és állataid ivadéka, tehened ellése és juhaid szaporulata”, stb.(5Móz. 28: 4-6) Malakiás próféta által azt mondta Isten: „Hozzátok be az egész tizedet, meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok… gyönyörű lesz az országotok”. (Mal.3:10-12). A Messiás eljövendő békekirályságáról is ezt írja Ámos próféta: „Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik gyümölcsét” (Ám.8:14) – Vagyis az Ószövetség kijelentéseiben a hit és a hűség jutalma elsősorban Istennek e földi életben megmutatkozó áldása. – Persze Jób is tudta, hogy „mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el” és azt is: ”tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent, Saját magam látom meg Őt”. (Jób.1:21,19:25-27). A gonoszok szerencséjén elmélkedő zsoltáríró is hittel vallja: „Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz.” (73:24) – Vagyis az Ószövetség írásaiban is felvillan az örök élet reménysége, amely minden földi jónál fontosabb és biztosabb.

Istennek az Ószövetségben e földi életre vonatkozó ígéretei ma is érvényesek. Az Újszövetség és maga Jézus Krisztus azonban a földi gazdagságnak inkább a veszélyeire és kísértésére mutat rá, a hangsúlyt pedig egyértelműen az örök életre, az örökélet megnyerésének és az abban való gazdagodásnak a fontosságára teszi. Isten azért „adta” az Ő egyszülött fiát, hogy „aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen” „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember az ember váltságul a lelkéért?”– kérdezi Jézus. (Jn.3:16, Mt. 16:26). Jézus döntésre szólít fel: vagy a Mammont – a földi, anyagi javakat – szolgálod, vagy Istent! „Nem szolgálhattok két Úrnak!”- mondja „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak néktek!” (Mt.6:24,33) Isten megáldja kezünk munkáját, gondot visel a földi szükségeinkről, sőt ezeket ráadásként, ajándékul adja, ha Őt és az Ő országának építését első helyre tesszük. Jézus mennyei értékrendet munkál a szívünkben, a látásmódunkban és minden döntésünkben. Ha újjászülettünk, a Menny polgárai vagyunk és minden e-földi érték – a vagyonunk, a pénzünk, sőt a testünk, a szellemi képességeink is csak ránk bízott eszközök arra, hogy Isten országát építsük. Tegyük ezt a jól végzett köznapi munkánk által, a munkatársainkkal és általában az emberekkel való kapcsolatainkban, a szabad időnkben és minden megragadható alkalommal!

Veszedelmes példaként beszél Jézus a bolond gazdagról, aki „sok évre félretett javaiban” kívánt vigadozni, de jött a felülről való döntés: „még ez éjjel elkérik lelkedet, kié lesz mindaz, amit felhalmoztál?”(Lk.12:13-21) – A másik gazdag ember a pokolban ébred rá, hogy legalább az istentelenül élő testvéreit kellene megmenteni a kárhozattól. Jézus azt mondta neki, hogy a földi életünk idejét kaptuk arra, hogy hittel Isten és az örök élet felé forduljunk.. (Lk.16:19-31) – Amikor az örök életet kereső, vallásos életű gazdag ifjú többre értékeli vagyonát, mint Jézus követését, Jézus kijelentette: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni” ((Mt.19:24)

Jézus megmagyarázta, hogy mit kell tennünk minden földi értékünkkel, ha az Ő tanítványai akarunk lenni. Ezt mondta: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.”– (Lk.14: 35)  – Nem arról van szó, hogy Jézus el akarja sajátítani a mi földi javainkat. Neki nincs szüksége rá. Azt akarja Jézus világossá tenni számunkra, hogy mi ne sajátítsuk ki, és ne váljunk a földi javak rabjaivá, ne váljon életcéllá azoknak a megszerzése és gyarapítása.  Hiszen mindaz, amivel rendelkezünk csak ideiglenesen, a földi életünk idejére van ránk bízva. Mégpedig úgy, hogy el kell velük számolnunk. Fordítsuk hát minden rendelkezésünkre álló lehetőséget Isten országának építésére! Tekintsük magunkat a ránk bízott anyagi és szellemi értékek sáfárainak. „Ha a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az igazit?” – kérdezi Jézus. (Lk.16:11-12) Azért „hamis” minden földi érték, mert múlandó, itt kell hagynunk. A Mennyben kapjuk meg azt, ami véglegesen a miénk lesz. Azon múlik a mennyei jutalmazásunk, hogy miként gazdálkodunk itt a földi életünkben a ránk bízott értékekkel. “Gyűjtsetek magatoknak kincseket a Mennyben!”– kéri Jézus. (Mt.6:19-20) Pál apostol tanácsa így hangzik: „Ha feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben”.(Kol.3:1-3)

12. Tudás, tudomány és a Biblia

A 19. században indult el és a 20. században sok emberben eluralkodott az a gondolkodás, hogy a hit és a tudás (a tudomány) egymással ellentétben vannak és a kettő közül csak az egyiket választhatjuk. Vagyis sokan úgy gondolták – és még ma is vannak, akik úgy gondolják – hogy ha valaki a tudásban gyarapodni akar, el kell szakadnia a hittől. – Ki kell mondanunk, hogy a Sátán egyik legsikeresebb hazugsága és csalása ez az állítás, amely által sok embert fordított el az Istentől. A valóságban nem a Bibliára épülő hit, hanem az emberi hagyományokhoz, az emberek által megfogalmazott dogmákhoz, nem a szellemi igazsághoz, hanem a betűhöz ragaszkodó maradiság került szembe a hiteles tényeket feltáró tudással.

A Biblia szerint Isten mindentudó. Képtelenek vagyunk felfogni ezt a tudást. „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az Ő szemei előtt”- olvassuk a Zsidókhoz írt levélben. (Zsid.4:13) „Bölcsességgel vetette meg a Föld alapját, értelemmel erősítette meg az Eget” – írja a Példabeszédek könyve (Pld.3:19). Értelmes emberek évezredek óta kutatják a teremtett világot és egyre több titkot tárnak fel a működéséről. Nemrégiben egy újonnan felfedezett részecskét „isteni elemnek” nevezett el a felfedező, mert – szerinte – ennek a részecskének köze van az élet kialakulásához. Be kell teljesülnie annak, amit Pál apostol írt: „Ami nem látható belőle, az Ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható”. Dávid így vall Isten mindentudásáról: „Tudod, ha leülök, vagy felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod Uram”. (Zsolt.139:2-4) Pál apostol azt írja, hogy „Őbenne (Jézus Krisztusban) kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt”.(Ef.1:3). Vagyis, Isten pontosan tudja előre, hogy én vagy te szabad akaratunk szerint hogyan döntünk. „Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük”- mondja Dávid. Így igazságosan előre rendelkezhet is a jövőnkre vonatkozóan. Valóban „csodálatos ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni”.– mondom én is Dáviddal együtt. (Zsolt.139:16,6) Fontos, hogy hit-szemekkel lássuk Isten fenséges hatalmát, dicsőségét és mindent tudó bölcsességét. – És Isten minket a saját hasonlatosságára teremtett! Isten minden tudás forrása, Ő nem lehet ellene a tudásnak!

Az Isten kijelentéseire épülő hit számunkra magasrendű és biztos tudást jelent. Pl. a zsidó levélben olvassuk: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható”. (Zsid.11:3). Tehát értjük és tudjuk. Az utóbbi évszázadokban rengeteg „tudományos” hipotézis született, és még fog is születni, a világ keletkezéséről, az élet kialakulásáról, az értelmes ember megjelenéséről a Földön. A Biblia kijelentéseire épülő hit által viszont értjük és tudjuk, hogy úgy és azért lett az ember értelmes lény, önálló és kreatív személyiség, mert Isten „a maga képmására” teremtette, és az „élet leheletét lehelte orrába”.(1Móz.1:27, 2:7). Igaz, hogy a testünk, sőt a pszichénk működése is sok mindenben hasonlít a magasabb-rendű állatokéhoz, de az tett bennünket emberré, (értelmes, érző és kreatív akarattal rendelkező személyiséggé), hogy Isten az Ő leheletét (szellemét) lehelte belénk. Isten adta nekünk a tudásra szomjas elménket.

A Biblia fontosnak tartja a tudást, a tudásban, bölcsességben való gyarapodást. „A bölcs tanítás az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére”. „A bölcsek nyelve jól alkalmazza a tudást, az ostobák szája meg balgaságot áraszt”- „Inkább a tudást, mint a színaranyat! Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél” – olvassuk a Példabeszédek könyvében. (13:14, 15:2, 8:10-11) – Fontos azonban, hogy a Biblia minden helyes tudás meghatározó alapjának az Isten ismeretét és félelmét tekinti. „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” – olvassuk ugyancsak a Példabeszédek könyvében. A Biblia szerint a legfontosabb tény e világban a teremtő Isten létezése. Kérdés: hogyan ismerhetjük meg Őt?

Nem elég tudni arról, hogy Isten létezik, a hit és a hit által nyert tudás azzal kezdődik, hogy megismerjük Őt, vagyis személyes kapcsolatba kerülünk vele. Az Evangélium és az egész Újszövetség legfőbb üzenete, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia azért jött közénk, azért vállalta értünk a halált és lépett ki diadallal a sírból, hogy benne és általa ismerjük meg Istent. Pál apostol ír arról, hogy az Isten nélküli világ bölcsei bolondságnak tartják a Jézus Krisztus váltságát hirdető Evangéliumot. „A keresztről való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje!”– írja az apostol. (1Kor.2:18) Az igazi választóvíz tehát az élő hitű és az Istent nem ismerő emberek között Jézus Krisztus személye, váltsága és a róla szóló Evangélium. Isten létezésének, az Isten által való teremtés hitének az elfogadása jelentős lépés ugyan a hit útján, de nem jelent üdvösséget és bennünk új életet teremtő hitet. Isten létezésében és hatalmában az ördögök is hisznek. Emberek milliói hisznek valamilyen Isten létezésében, még abban is, hogy köze van a teremtéshez és az emberek sorsához, de az egy igaz, teremtő és megváltó Istent csak Jézus Krisztus által ismerhetjük meg. Jézus világosan elénk tárja: „Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be megtartatik”. „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam!”– mondta Jézus. (Jn.10:9, 14:6) Jézus Krisztus elfogadása világosságot teremt a gondolkodásunkban, és természetessé teszi minden tudásunk helyes értelmezését.

A világot Isten teremtette és tartja fenn, a Biblia pedig Isten kijelentése. A kettő nem lehet ellentétben egymással. Ha mégis ellentétet látunk, vagy a Bibliát értelmezzük helytelenül, vagy a tudásuk tartalmába csúszott hiba. Pl. a tudomány hitelesen megállapította, hogy a föld mélyén lévő szén és olajmezők kialakulásához évmilliók kellettek. Így bizonyosra vehetjük, hogy a Biblia teremtéstörténetében (1Móz.1:1-31) nem 24 órás napokról van szó. – Az viszont bizonyos, hogy „a világokat Isten szava alkotta”! – Vagy: Anna hálaénekében így dicséri az Urat: „Az Úréi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget”.(1Sám.2:8) – Ebben a megfogalmazásban a Biblia írója korának szemlélete tükröződik, amely szerint a Föld oszlopokra helyezett korong. Mert a Bibliát emberek írták, akik megfogalmazásukban a koruk gondolkodását is tükrözik. Ez a Biblia „emberi oldala”, amely szemernyit sem csökkenti Isten kijelentésének a hitelességét.

Vannak titkok, amelyeket Isten „a maga hatalmába helyezett” (ApCsel1:7) Pl. a választottak elragadtatásának idejéről mondja Jézus, hogy „senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak az Atya egyedül”. (Mt.24:36) Az emberi agy a tudás csodálatos tárháza, mégis tudomásul kell vennünk az emberi korlátainkat. Pállal együtt el kell ismernünk, hogy „most tükör által homályosan látunk, akkor pedig (amikor az Úrhoz érkezünk) színről színre, most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten” (1Kor.13:13. Élő reménységgel várjuk, amikor majd megdicsőült testben tévedhetetlen tudásnak a birtokában ismerjük meg Istent, és az Ő teremtett világát. A Biblia szerint a tudás és a tudomány is Isten ajándéka az általa értelmes lénynek teremtett ember számára. A hívő ember mindig megtalálja a harmóniát az Istennel közösséget jelentő hite és az Isten által teremtett világ ismeretét jelentő tudása között.

13. A vezetők tisztessége és felelőssége

Isten teremtésének rendje szerint az embereknek vezetőre (vezetőkre) van szükségünk. A Biblia szerint „vezetés nélkül elbukik a nép,”de hozzáteszi: „segítséget jelent, ha van sok tanácsadó”. Másik helyen ezt olvassuk: „Irányítás kell a hadviseléshez.” Itt is megismétli: „segítséget jelent a sok tanácsadó.” – Vagyis a Biblia szerint a döntés feladata és felelőssége a vezetőé, de helyes, ha minden döntés úgy születik, hogy a vezető körültekintően, tanácsadók véleményét is figyelembe veszi. Tanulságos, hogy pl. a katonaságnál egy kéttagú egység kirendelése esetén – az eredményes működés érdekében – az egyikük a parancsnok, a másik a beosztott. Az emberi társadalom legkisebb közössége egy férfi és egy nő házassága. A Biblia kijelentése szerint akkor működik jól a házasság, ha a „férfinak feje (irányítója) a Krisztus, az asszony feje a férfi” (1Kor.11:3) Vagyis a boldog házasság útja: ha a férfi Krisztus szeretetével szereti feleségét, irányítja a család életét, a felesége pedig engedelmesen simul hozzá. – Minden jól működő emberi közösségnek van felelős vezetője, akit a közösség tagjai tisztelnek, szeretnek és bizalommal, engedelmességgel viszonyulnak hozzá. Fokozott mértékben így működik jól a Krisztus Teste, vagyis a megtért és újjászületett emberek közössége: a keresztyén gyülekezet. A Biblia azt kéri: Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelkeitekre úgy, mint akik erről számot is adnak”. (Zsid.13:12)

A Biblia jelentős terjedelemben Isten választott népének, a zsidóságnak az első 2000 éves történelmét tárja elénk. Méghozzá úgy, hogy nem csak az eseményeket írja le, hanem Isten oldaláról nézve értékeli, megindokolja, hogy miért következtek be az események. Ezek a bibliai leírások hangsúlyt tesznek a vezetők (próféták, papok, fejedelmek, királyok, és más vezetők) személyének bemutatására. A Biblia leírásaiból meglepő világosságban tárul elénk a vezetők felelőssége. Megdöbbentő látnunk, hogy mennyire meghatározó az egész nép, az ország sorsára nézve a vezetők magatartása, önzetlen odaszánása, hite, hűsége, vagy ennek ellenkezője: az önző, nagyravágyó gőg, a hatalomféltés és erőszakosság. A Biblia hitelességének egyik bizonyítéka, hogy világos nyíltsággal ír arról is, amikor gonosz vezetők miatt romlásra jutott az ország.. Arról kell olvasnunk, hogy Isten választott népének vezetői gyakran semmivel nem voltak különbek a környező bálványimádó pogány népek vezetőinél.

Öröm számunkra, hogy a Bibliában bemutatott vezetők jelentős része példaképek számunkra és áldásul szolgálták Istent és a népüket. Lássunk közülük néhányat!

Mózes teljes szívével Isten embere volt. Isten készítette őt fel népének megszabadítására az egyiptomi fáraó udvarában, majd a pusztában. Így lett – amint a Biblia mondja – „a földön élő minden embernél alázatosabb”(4Móz.12:3). Ugyanakkor a szentség dolgában kérlelhetetlenül határozott volt. – „Jöjjön hozzám, aki az Úré!”- kiáltotta, amikor meglátta az aranyborjú mellett táncoló népet.„És elesett azon a napon a népből mintegy 3000 ember” – írja Mózes, de utána odaveti és felajánlja magát áldozatul, és így könyörög: „Mégis bocsásd meg vétküket! Mert ha nem akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!”(2Móz.32:32) – Mózes vezetése alatt nemzetté formálódott, törvényt kapott és szervezett társadalmi közösséggé alakult a rabszolgaságból szabadult Izrael népe. Mózes példája szerint a jó vezetőt Isten hívja el, Ő készíti fel, és az Istennel való szoros közösségben élve, szolgálatként tölti be a vezetés feladatát. Mózes szabadságharcos, törvényalkotó államférfi volt Isten embereként.

Gedeon rendkívül elnyomott és szorongattatott helyzetben csak akkor vállalta el a nép és a hadsereg vezetését, amikor megbizonyosodott arról, hogy Isten hívja őt erre a feladatra és vele lesz. Pszichológiai hadviselésnek is mondhatnánk, amikor fegyvertelen, csak fáklyával és kürttel „felfegyverzett” 300 emberével éjjel rárontott a sok ezres midián seregre, és azok ijedtükben hanyatt-homlok menekülésnek eredtek. – De nem az ő ötlete volt ez, csak végrehajtotta azt, amit Isten rábízott. Gedeon győztes hadvezér volt, de Istent szolgálta.

Sámuelt már gyermekként prófétai szolgálatra hívta el az Úr. Nemcsak bűnbánatra és megtérésre vezette népét, hanem – amikor a filiszteusok orvul rájuk támadtak – nagy győzelemre is. „Az Úr hatalmasan mennydörgött azon a napon a filiszteusok fölött, és úgy megzavarodtak, hogy vereséget szenvedtek Izraeltől”- olvassuk Sámuel beszámolóját. (1Sám.7:10-12). Sámuel évtizedeken át bírája és szellemi vezetője volt Izraelnek, királyokat kent fel, eszköz volt abban, hogy Izrael népének jelentős része Isten felé fordult, és hogy halála után az ország legdicsőségesebb korszaka jött el.

Dávid királyt úgy mutatja be a Szentírás, hogy ő elsősorban Isten választottja, Isten szíve szerint való férfi volt, noha bátor harcosként, hadvezérként államférfiként is jelentőset alkotott. Nem volt hibátlan ember, de népének vezetőjeként igazán szerette, tisztelte, dicsőítette Istent és Hozzá minden másnál jobban ragaszkodott. Uralkodása idején érte el Izrael, hogy az ősatyáknak megígért határokig terjeszkedett, és a szomszéd népek is adófizetőivé váltak.

Júda későbbi királyai között is akadtak, akik őszinte hittel és istenfélelemmel reformációkat hajtottak végre az országban. Kiemelkednek ezek közül: Asza, Józsafát, Ezékiás és Jósiás királyok, akik a velük egy időben működő prófétákkal együttmunkálkodva igyekeztek visszatéríteni Istenhez Izrael népét. Tanulságos, hogy uralkodásuk idején Isten csodákkal igazolta jelenlétét népe életében, és nemcsak lelki, hanem gazdasági fellendülést is adott az országnak.

Izrael vezetői között voltak olyanok is, akik jól indultak, de később elhajlottak Istentől és romlást okozott életük. Ilyen volt Saul, az első király, de Salamon is akinek uralkodása alatt a legnagyobb kiterjedésre és dicsőségre emelkedett Izrael országa. – De „Salamonnak szívét vénségére más istenekhez hajlították a feleségei, és szíve már nem volt teljesen Istené… Megharagudott azért az Úr Salamonra, aki kétszer is megjelent neki. Akkor ezt mondta az Úr Salamonnak: mivel ez történt veled, ki fogom szakítani kezedből az országot”.- írja Királyok könyve. (1Kir.11:4-11) Salamon halála után valóban kettészakadt Izrael országa.

Sok olyan vezető is volt Izraelben a történelme során, akik súlyos romlást okoztak nemcsak a saját családjuknak, hanem az egész ország számára. – Évszázadokra ható romlást okozott Jeroboám király, aki Salamon halála után nemcsak elszakította Jeruzsálemtől az északi 10 törzset, hanem az új államban új papsággal, bálványimádó vallást vezetett be, hogy országát Jeruzsálemtől függetlenítse. Izraelnek ez a külön királysága 207 évig létezett, ez idő alatt hétszer váltottak uralkodói dinasztiát úgy, hogy az előző uralkodó család minden tagját kiirtották. Végül Kr.e. 722-ben Asszíriába hurcolták el ennek az országnak a lakosait. Megható, hogy Isten elsősorban mégis ebbe az országba küldte a legtöbb prófétáját, hogy visszatérítse magához az itt élő embereket.. (Illést, Elizeust, Ámóst, Jónást, Hóseást, Mikeást) Azzal vigasztalta Isten Illést, hogy „meghagyok Izraelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baál előtt.” Vagyis nem volt hiábavaló a próféták munkája.

Fontos látnunk, hogy a Biblia szerint egy ország (vagy bármilyen közösség) vezetőinek bölcs, józan, istenfélő élete az egész közösség számára Isten áldásának forrásait fakasztja fel. A vezetők istentelen, erőszakos és gonosz élete pedig átkot és romlást borít az országra, illetve az általuk vezetett közösségre. Igaz és érvényesül ez a hívők gyülekezetében és a családokban is. Üzenet: (1) Imádkozzunk bármilyen területen működő vezetőinkért, hogy felelős, istenfélő, bölcs életük legyen!  (2) Ha bármilyen szinten vezetői felelősséget hordozunk, szánjuk oda magunkat Jézus Krisztus uralma alá, hogy áldás eszközei legyünk!

14. A döntés lehetősége és felelőssége a Biblia szerint

Naponként számtalan döntést hozunk. Kezdődik reggel azzal, hogy mikor kelsz fel. Ezt meghatározzák a kezdődő napra tervezett feladataid. A tervezett napi program meghatározó abban, hogy milyen ruhát öltesz magadra, mikor és hova indulsz hazulról. Aztán jönnek a naponkénti szokásos, vagy olykor egészen új feladatok, amelyekben megint dönteni és dönteni kell.  – Vannak az életünkben kiemelkedő jelentőségű döntések: pályaválasztás, házastársválasztás, lakás, vagy ingatlanvásárlás, stb. – Ezek a döntések hosszú távon szabnak irányt az életünkben. És még nem szóltam a legnagyobb jelentőségű döntésről: arról, hogy milyen távlatban gondolkozunk? – Csak a földi élet, vagy az örökkévalóság távlatában gondolkozva hozzuk-e a döntéseinket. Azt nem mi döntjük el, hogy van-e örök élet, amely csak a Földön ragadható meg, és a test halála után folytatódik, abban azonban nekünk kell döntenünk, hogy hiszünk-e benne, és készülünk-e rá?

Isten a saját képére teremtett: gondolkodó, értelemmel, érzelemmel, és döntésre képes akarattal ruházott fel bennünket. Ugyanakkor a Biblia világosan szól arról, hogy az ember felelős a döntéseiért. Felelősök vagyunk Isten és emberek előtt. A helyes döntéseink gyümölcsét nemcsak mi, hanem az utódaink is élvezik, a helytelen döntések következményeit pedig nemcsak nekünk, hanem az utódoknak is hordozniuk kell.  – Tanulságos a Bibliában leírt döntések tanulmányozása.

A Biblia legelején olvassuk, hogy Isten világosan figyelmeztette az Éden kertjében elhelyezett embert: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod”. (1Móz.2:10-11). Éva, majd Ádám azonban – a kígyó ravasz hazugságának engedve – úgy döntött, hogy inkább hisz és enged a kígyónak, mint Istennek. Ennek a döntésnek a halálos átkát és következményeit hordozza Ádám és Éva minden utódja, az egész emberiség.

– Adám fiát, Kaint határozottan figyelmeztette Isten: „Vigyázz! A bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz.4:7). Kain azonban irigy és dühödt indulatának engedve döntött, és megölte testvérét. – És jött a következmény: depressziós vergődés és bujdosás.

Sétről, Ádám másik fiáról olvassuk: „Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét” (1Móz.4:26) Sét úgy döntött, hogy Isten felé fordul, keresi az Ő közelségét. Utódai között találjuk Énókot és Nóét, akik Istennel jártak, és kegyelmet találtak Istennél. Mindketten bőséges jutalmát vették.

Isten megszólította Ábrahámot és azt kérte tőle: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából!” Aztán így folytatódik a története: „Ábrahám elment, ahogyan az Úr mondta neki”. (1Móz.12:1,4) Ábrahám megértette Isten szavát és úgy döntött, hogy megteszi azt, amit kért tőle. Így az Ábrahámnak tett hosszú-távú, hatalmas jelentőségű isteni ígéretek is teljesültek. Az is, amit a testi utódaira, a zsidóságra kapott és az is, amit kiemelkedő utódjára, Jézus Krisztusra vonatkozóan nyert.

Mózest Isten szólította meg, hogy „Menj, elküldelek téged a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izrael fiait Egyiptomból!” Mózes nagyon nehezen állt rá a küldetésre. Ilyen kifogásai voltak: „Ki vagyok én? – Mit mondjak: ki vagy te? – Mit tegyek, ha nem hisznek? – Én nem tudok jól beszélni” A Biblia szerint Isten már „haragra gerjedt Mózes ellen”, a kifogásait hallva, de mindezekben válaszolt és megoldásokat adott Mózesnek. Megígérte, hogy vele lesz, megmondta a maga nevét, a botját csodatévő erővel ruházta fel és Áront adta mellé száj-gyanánt. Mózes pedig döntött és közölte apósával Jetróval, akinél 40 évig talált menedéket az Egyiptomból való menekülése után, hogy Isten hívásának engedve visszatér Egyiptomba. A lényeg, hogy Isten hívta el Mózest, de ő komoly megfontolás után saját maga döntött, és vállalta a küldetést.

Márk Evangéliuma írja, hogy Jézus a Galileai tenger partján járva megszólította előbb Simont és Andrást, majd Jánost és Jakabot: Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket!”  „Erre azok a hálóikat otthagyva azonnal követték őt”(Mk.1:16-20). A tanítványok döntöttek: otthagyták a munkahelyüket, a családjukat és követték Jézust.

Jézus a tékozló fiúról szóló példázatában bemutatja az igazi megtérés modelljét. A példázat szerint a tőle elszakadt ember testi vágyainak és bűnös emberi természetének uralma alatt eltékozolja mindenét. Ennek következtében nagy éhségre jut, és vágya támad hazamenni az Istenhez. Magába szállva töpreng, hogy mit mondjon, ha megtérve Isten elé áll. Tanulságos, hogy az Istennel való találkozás csak akkor valósul meg, amikor nemcsak töpreng és vágyakozik, hanem dönt. „És útra kelvén, el is ment” – mondja Jézus. – És alig hogy elindult odafutott eléje az Atya és ölelve, csókolva fogadja fiává őt. Vagyis Isten várja és kivárja azt, hogy döntsünk, mert tiszteletben tartja a mi személyiségünket.

Júdás története azt tárja elénk, hogy Isten a tőle elforduló árulónak is esélyt biztosít arra, hogy döntsön és forduljon vissza a kárhozatba vezető útról. Az utolsó vacsora alkalmán Jézus nem leplezi le Júdást, hanem drámai módon veti fel a problémát: „közületek egy el fog árulni engem”. Jézus megszégyenítő szeretete és az emberi személyiség tisztelete nyilvánul meg ebben. – Jézus gyakran figyelmeztet a döntés felelősségére. Fájdalmasan mondja: „Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok”! (Mt.23:37) Jézus kemény ítéletet mond azokra a városokra, amelyekben a legtöbb csodái történtek és mégsem tértek meg. Ezek a városok élvezték, fogadták a csodákat, de nem döntöttek Jézus követése mellett. Azt üzeni ezzel Jézus, hogy lehet nagy díszes templomokban, vagy tömeges felvonulásban ünnepelni, csodálni Jézust úgy, hogy a szív számára csak nagyszerű élményt jelent, de nincs mögötte döntés Jézus követése mellett. Azt is fontos látnunk, hogy közömbösen venni Jézus személyét és nem dönteni mellette, annyit jelent, hogy az elutasítása mellett döntöttél.

A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy Isten előre tudja, hogy mi, emberek a szabad akaratunk szerint hogyan döntünk. Ez az Ő mindentudó isteni fenségéből következik. Előre tudta, hogy Ádámék a Sátán mellé szegődnek, ezért Jézus Krisztust, a hibátlan és szeplőtlen Bárányt már a világ teremtése előtt kiválasztotta arra, hogy drága vérén megváltson – írja Péter apostol. (1Pt.1:18-19) Pál arról is ír, hogy Isten Krisztusban minket is kiválasztott már a világ teremtése előtt. (Ef.1:4) – Vagyis Istent nem érték és nem érhetik meglepetésként az események. Istennek ez a fenséges mindentudása azonban semmivel sem kisebbíti az ember döntésének a fontosságát és felelősségét. Isten előre tudja ugyan, hogy miként döntesz, a döntés lehetősége és felelőssége mégis – Isten előtt is – a tiéd!Ma, ha az Ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsid.4:7)

15. Isten tetsző és megengedő akarata

Egy neves professzor a TV nyilvánossága előtt jelentette ki: „Azért nem hiszek Istenben, mert ha volna Isten, nem engedett volna meg annyi gonoszságot, kegyetlenséget és pusztítást, amelyek megtörténtek ebben a világban.” – Sokan gondolkodnak így, noha egy-egy tragédia, vagy gonoszság okozta veszteség abban is lehet eszköz, hogy Isten felé fordít. Sajnos azonban gyakoribb az, hogy a tragikus események, vagy az emberi gonoszság Isten ellen, illetve az Ő tagadására vezeti az embereket. Egy fiatalasszonyra emlékszem, aki azért vált ateistává, mert a férje fiatalon meghalt. „Ha volna Isten, nem engedte volna meg” – mondta. Valóban sok olyan kegyetlenség, katasztrófa és tragédia történik körülöttünk, amelyekkel kapcsolatosan sikolt belőlünk a kérdés: Istenem, miért engedted meg? – Az események tömege zajlik folyamatosan a világunkban. Van, ami távol esik tőlünk, közvetlenül nem érint minket, de valakiket biztosan közelről érint. Van, amit a személytelen természet produkál, (Pl. egy hatalmas pusztító vihar, földrengés). Van, ami az emberi gonoszság műve. (Pl. robbantás, ámokfutó tömeges gyilkossága, háború, stb.) Kiáltó kérdés bennünk: tud ezekről Isten? – Miért enged meg Isten olyan eseményeket, gonoszságokat, amelyek oly sok fájdalmat és veszteségeket okoznak gyakran emberek tömegeinek? Hiszen Ő mindenható Isten.

A Biblia világos választ ad ezekre a kérdésekre. Így hangzik: Isten önálló személyiségként életre, békességre és boldogságra teremtette az embert. Az ember azonban kiszakította magát az Istennel való közösségből és Isten világos figyelmeztetése ellenére, az ősi kígyónak engedve e világ istenének, a Sátánnak és a halálnak uralma alá adta magát. (Isten ma is ránk bízza a döntéseket) Az ember Istentől való elszakadása és a levegőbeli hatalmasságnak – a Sátánnak – az uralma számunkra azt jelenti, hogy a Föld „tövist és bogáncsot,” vagyis katasztrófákat és izzadságos fáradtságot terem, az ember pedig természetében a szennyes vágyak, a gonosz indulatok és a halál uralma alá került. A Biblia szerint egy „elveszett” állapot ez, amely Földünkön és az Istentől elszakadt emberben uralkodik. A tragédiák, gonoszságok és sok fájdalmat okozó események tehát az ember Istentől elszakadt és a Sátán uralma alá került állapotának a jele és következménye. Azért vannak katasztrófák, romlottság, gonoszság, mert a Sátán és a bűn uralma alá kerültünk. Olyan állapot ez, amelyen mi nem tudunk változtatni. Az emberiség sok ezer év óta számtalan kísérletet tesz arra, hogy megváltoztassa önmagát, a társadalmat, a környezetét és a természetet. Hatalmas tudományos apparátus, társadalmi, politikai mozgalmak próbálják visszahozni az elvesztett Édent: a jólétben, szeretetben és békességben élő emberi közösséget. Nem sikerül, sem rendőri erőszakkal, sem a törvények özönével. „Mind elhajlottunk, valamennyien megromlottunk, és nincs, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” – mondja a Biblia. (Róm. 3.12,23) – Ez minden romlottság és baj igazi oka. Kérdés: hogyan lehet ezen az állapoton változtatni?

Embereknél lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” – mondta Jézus. És Isten valóban cselekedett. „Úgy szerette a (tőle elszakadt és vele szembeforduló) világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. – Minden feszülő miértre, a világunkban és a személyes életünkben felmerülő kérdésekre tehát egyetlen válasz van: Jézus Krisztus, az Isten Fia! Isten megengedte az embernek, hogy elbukjon, de amikor Jézus odaszánta magát a megmentésünkre hangja áttörte az eget és azt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm!” (Mt.3:17) Jézus Krisztus váltsága, halálának és feltámadásának erejében a Szentlélek által bennünk, a szívünkben teremette és teremti meg az Ő békességes és mennyei világát. Nem a körülöttünk lévő világot változtatta meg, hanem bennünk valósítja meg az Ő országát, a személyes uralmát. Itt a romlandóság és békétlenség mulandó világában Jézus Krisztus által nemcsak önmagunk számára kapunk választ a naponként felmerülő kérdéseinkre, hanem másoknak is segítséget, eligazítást és vigaszt tudunk nyújtani az Evangélium által.

Azért szoktunk imádkozni reggel, hogy óvjon meg, vigyázzon ránk, és adjon békességes hazatérést este. – Kérdés: tényleg igényelhetjük Istentől, hogy személyesen figyeljen ránk?- Van értelme az ilyen imának?  Jézus válaszol: „A verébnek párja egy fillér. És egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok” (Mt.10:29-31) Isten tehát odafigyel minden emberre, ismeri, figyeli, sőt jegyzi nem csak a tetteinket, hanem a gondolatainkat és érzéseinket is. – És azért teszi, mert értékesek vagyunk számára. Jézus azt ígéri övéinek: „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt.28:20) Fontos azonban értenünk, hogy miként működik Isten védelmet jelentő szeretete.

Az Krisztusban hívő és a vele személyes kapcsolatban élő ember minden eseményt Isten kezéből fogad el, és mindig az Ő tetszését keresi. A Krisztusban nyert új életünk természetes igénye, hogy minden körülmények között megértsük és cselekedjük Isten életünkre vonatkozó tervét. A Bibliára épülő hitünk legfontosabb tétele az, hogy életcélunk súlypontja nem e világban van. Ahogyan Jézus mondta az övéiről: „nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való” (Jn.17:14). – Ugyanakkor mégis itt van dolgunk és a küldetésünk, amint ugyancsak Jézus mondta főpapi imájában: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.” (Jn.17:18) – Ebben a világban élünk, végezzük a munkánkat, neveljük a gyermekeinket, élvezzük Isten közelségét és védelmét az életünkben.  Ez a védelem azonban nem azt jelenti, hogy Isten gyermekeit és Krisztus követőit ebben a világban nem érhetik bajok, betegségek, tragédiák, veszteségek (éppen úgy, mint a körülöttünk Isten-hit nélküli embereket), hanem azt, hogy Isten a lelkünk békességét és a bennünk lévő élő reménységet Lelke által megőrzi bennünk, minden körülményben. – Mennyi baj, üldözés, kegyetlen bántalmazás, testi nyomorúság érte Pál apostolt hűséges és Istennek tetsző szolgálata közben? Mégis, kivégzése előtt is boldog bizonyossággal írta: „Én nemsokára feláldoztatom, elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája”. (2Tim.4:6-8) „Meghaltatok és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben” – írja az apostol. Az Isten tetszését kereső hívő ember öröme és békessége folyamatosan teljes, mert tudja és tapasztalja, hogy Isten még a bajokat, nehézségeket is jóra munkálja, és áldás forrásává teszi. Egy példa: a Biblia leírja, hogy Pál apostolt rabként szállítják Rómába a császár bírósága elé. Útközben olyan nagy vihar érte hajójukat, hogy az életben maradásuk minden reményét is elvesztették. Isten azonban kimunkálta, hogy – Pál szolgálata által – 276 ember (a hajó összes utasa) megtért és a Menny polgára lett. – Isten nekem is örömteljes tapasztalatot adott arról, hogy a kommunista hatóságok kényszerintézkedései fájdalmasnak voltak ugyan, de mindig nagyobb áldások forrásaivá váltak. „Mert akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” – írja, mint megtapasztalt igazságot az apostol.

– De térjünk vissza a bevezetőben feltett kérdésre: miért enged meg Isten olyan eseményeket, gonoszságokat ezen a Földön, amelyek fájdalmat és veszteségeket okoznak? –A Biblia világos választ ad erre a kérdésre. Több oka és célja van ezzel Istennek. (1) Természeti katasztrófákkal emlékeztet a kicsinységünkre és az Ő hatalmára. (2) Szolidaritásra, és szeretetre nevel, hogy a bajban segítsünk egymáson. (3) Betegség, halál által figyelmeztet a mulandóságunkra és késztet megkeresni az örökkévalóság útját. (4) Csődhelyzet által önvizsgálatra késztet, hogy mint a tékozló fiú forduljunk Isten felé, és a Krisztusban vetett hit által rendezzük dolgainkat. Lényeg: Isten azért enged meg sok talán számunkra kellemetlen, vagy fájdalmas eseményeket, hogy megtanítson az Istennek tetsző életre, amely az örök élet bizonyosságára segít minket. Az Istennek tetsző élet örömében írja Péter apostol: „Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtlen és hervadhatatlan örökségre, amely a Mennyben van fenntartva számunkra. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtattok különféle kísértések között”.(1Pt.1:3-6)

Pál Rómaiakhoz írott leveleinek tanulmányozása 2014-ben

Pál Rómaiakhoz írott levele 1-20. id. Kovács Géza igetanulmányozó vázlatai

Bevezetés

Róma

120 milliós birodalom névadó fővárosa – A birodalom terjedelme – 1 millió lakos – Történelme: királyság, köztársaság, császárság (Kr.e. 8. – Kr.u.5 század)

„Pax romana” Császári korszak.(Kr. e. 44- Kr. u. 476) Egységes, jól szervezett gazdasági, politikai egység. Erős hadsereg „Limit”, provinciák, jogrendszer (római polgárjog), közlekedés, (27 út) posta, bankrendszer, viszonylagos biztonság, görög nyelv és kultúra uralma. (Nyitottság és tudatos terjeszkedés)

Vallási helyzet. Türelmes rend a teljes zűrzavarban. (Panteon – a császár istensége) Zsidók:8-10 millió, fele diaszpórában, Rómában: 50 000. 12 zsinagóga 49-ben: zsidók kitiltása, 54-ben: visszamehetnek. (Bezárkózás és fölény) Keresztyének: 40-es évektől gyorsan terjednek Rómában sokan, főként pogány megtérők. Első nagy keresztyénüldözés: 64-ben (Néró: 54-68) Fő ok: a császár istensége.
Római levelet 56-ban, Korinthoszból írta az apostol.

1. alkalom: Róm. 1: 1-17.

Bevezető megjegyzés: Pál még nem járt Rómában. Nem ismeri a helyi problémákat. Levele látogatásának bejelentése és előkészítése.  Levelének témája: a kegyelemből hit által elnyerhető üdvösség útja. Címzettek a Rómában élő pogányok és zsidók. (vagyis minden ember)

1-2. vers: Pál bemutatkozása = tudatosság, nem emberi vállalkozás, egyetlen cél, nem egy új ötlete Istennek.

3-4. vers: A küldetés tartalma: Jézus Krisztus, aki egy személyben valóságos ember (Dávid fia) és Isten hatalmas Fia, aki a Szentlélek által  született és feltámadt: Úr Jézus Krisztus!

5-6. vers: A feladat: Hitre és engedelmességre hívni minden embert (!) : a Rómában élőket is.

7. vers: Köszöntés: A két legnagyobb Istentől való ajándék: kegyelem és békesség!

8-13. versKözösségvállalás a rómaiakkal. Udvarias elismerés, ima értük, ima, hogy eljusson hozzájuk, vágy, hogy egymást hitben erősítsék, ami eddig akadályokba ütközött. A Krisztusban nyert szeretetközösségnek ereje azokkal a hitben élőkkel is, akikkel még nem találkoztunk. A Krisztus Testében való egység és közösség csodája!

14-17. vers: Pál vallomása a személyes evangéliumi elkötelezettségéről.

Adós!  – Kész!  – Nem szégyelli!

Aranymondás: „Nem szégyellem az Evangéliumot, hiszen Isten ereje az minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is!” (Róm.1:16)

2. alkalom: Róm. 1: 18-32.

1. kérdés: Fontos-e hogy milyen híre van egy gyülekezetnek? (8. vers)

2. kérdés: Miért igyekezett Pál apostol elmenni Rómába? (látni őket – lelki ajándékokat vinni – egymás hite által erősödni) (9-12. vers)

3. kérdés: Hogyan tekintsünk az életünkben felmerülő akadályokra? (Miként teljesült Pálnak ez a vágya?) (13. vers)

4. kérdés: Miért tekinti magát Pál apostol, adósnak? 14. vers: (Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok.)

5. kérdés: Mit jelentett Pál életében a „készség?” (Pl. Filippiben) 15: vers: Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.

6. kérdés: Mi Isten igazsága az Evangéliumban, amely erőt jelent az üdvösségre? (16-17. vers)

7. kérdés: Az Evangélium Isten haragja? 18. vers Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

8. kérdés: Hogyan értsük azt, hogy Isten, az Ő alkotásainak vizsgálata által megismerhető? Elvárható, hogy ezt a vizsgálatot minden ember elvégezze? (19-20. vers)

9. kérdés: Mit eredményez az Istentől való elfordulás? 21. vers. Hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

10. kérdés: Miben áll az istentagadás lényege? (22-23. vers)

11. kérdés: Hogyan válaszol Isten az Ő megtagadására? Válaszok: 11/1. Isten kiszolgáltatja őket „szívük tisztátalanságának” (24. vers)

11/2. Isten kiszolgáltatja őket „gyalázatos szenvedélyeknek” (25-27. vers)

11/3. Isten kiszolgáltatja őket „erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásra” 28-32. versek

Aranymondás: „Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek.” (Róm.1:22.)

3. alkalom: Róm. 2: 1-29.

Téma és üzenet: Minden ember „elveszett” állapotban, kárhozatra méltó bűnösként születik.

1.  Ige: 2: 1-3. versek: Az önmagát jónak, másokat ítélkező ember képe. (A hátamon lévő nagy batyu: az én bűnöm, az elől lévő kis batyu a másoké)

Kérdés: Hogyan szoktuk kivédeni az elkövetett bűnűnket?

Válasz: „Más az oka”, „mások bűnösebbek”, saját igazunkat bizonyítva ítélkezünk. (Pl. Ádám, Éva)

2.  Ige: 2:4. Isten jóságának félreértése

Kérdés: Miért nem csap le ítéletével Isten azonnal, amikor valaki vétkezik? – Miért tűr annyit?

Válasz: /1/ Lássuk meg bűneink következményeit. /2/ Türelmesen vár a megtérésünkre.

3. Ige: 2: 5-10. Eljön a „harag napja” – az utolsó ítélet – amikor minden embernek Isten ítélő széke elé kell állnia Mt.12: 36, 2 Kor.5:10, Jel.20:14-15.

Kérdés: Az emberek – köztük mi is – mennyire vesszük komolyan, hogy mindenről számot kell adni?

Válasz: /1/ A hitetlen ember nem gondol erre. /2/ Sokszor a hívők sem vesszük komolyan: Lk.13: 24-28. /3/ Beszélnünk kell nemcsak Isten szeretetéről, hanem az eljövendő ítéletről is!

4.  Ige: 2: 11-16. Isten nem személyválogató: minden embert ítéletre von.

Kérdés: Miként ítéli majd Isten azokat, akikhez nem jutott el az Ő megismeréséről szóló üzenet, az Evangélium?

Válasz: /1/ Isten minden embert az általa megnyert ismerete alapján ítél. /2/ Akikhez nem jutott el Isten ismerete azokat a lelkiismeretük alapján ítéli meg. (14-16). /3/ Lesznek üdvözülő pogányok: Lk.13 29. /4/ Az Evangélium hirdetése és hallgatása nagy felelősségnek számít: Jn.12: 47-48.

5.  Ige: 17-29. Isten ítélete igazságos lesz a törvényt (Bibliát) ismerő, sőt tanító, de felülről való életben és szentségben nem élő vallásos emberek fölött.

Kérdés: Mit lát és figyel Isten az Ő törvényét – a Bibliát – ismerő, sőt tanító vallásos (zsidó és keresztyén) ember életében?

Válasz: /1/ (19-20. vers) Isten méltányolja, hogy ismered Őt, az akaratát, sőt tanítasz, vezetsz másokat is. /2/ (21-24. vers) Isten keményen megítél, ha tanítod, de nem teszed, hirdeted, de másként élsz, dicsekszel Isten ismeretével, de bűnös életeddel gyalázatot szerzel Isten nevére és akadály vagy emberek megtérésében. /3/ (25-29. vers) A szertartások (körülmetélés, bemerítés, úrvacsora, stb.) szükségesek, a szolgálatok (bizonyságtevés, éneklés, más tevékenységek) kellenek, de Isten csak azt áldja meg gyümölcsözéssel és örömmel, amely őszinte  szívből fakad és a Szentlélek által élő víz forrása.

Aranymondás: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2 Kor.5:17)

4. alkalom: Róm. 3: 1-31.

Téma és üzenet: Az üdvösség egyetlen útja: Jézus Krisztusban való hit ingyen kegyelemből.

1. Ige: 1-2. vers: A zsidók küldetése: Isten kijelentésének, az Igének megőrzése.

Kérdés: Mit ajándékozott Isten a zsidók által az emberiségnek?

Válasz: /1/ Istentől átvették, leírták és megőrizték az Ő kijelentéseit: az Igét /2/ Az Igével együtt megőrizték az egy, láthatatlan, mindenható, teremtő Isten hitét és ismeretét.

2. Ige: 3-4. versek: A zsidók közül sokan hűtlenné váltak. (Pl.2 Krón. 36: 16-17, Lk.19:41-44.)

Kérdés: A zsidók, a hűtlenségük miatt nem vesztették el a választottságukat?

Válasz: Nem, Isten hűséges maradt népéhez.. Isten az Ő kemény fegyelmezése által inkább az Ó bűnös népéhez való hűségét és megigazító kegyelmét tette (és teszi) nyilvánvalóvá. (Zsid.12:7-9)

3. Ige: 5-8. versek: Az ember bűnösségére válaszoló megigazító kegyelem téves következetésre vezethet.

Kérdés:/1/ Ha az ember bűne Isten igazságát (megigazító kegyelme) nyitja meg, akkor miért ítél és büntet a bűnökért? /2/ Nemde cselekedjük a rosszat, hogy jöjjön a kegyelem, amely bocsánatot ad? (3) Vissza lehet-e élni Isten megbocsátó kegyelmével?

Válasz: /1/ A bocsánat hit által nyerhető, amely bűntől való szabadítást is jelent. /2/ Aki továbbra is bűnben él, nem nyert valódi bocsánatot. /3/ A Sátán kísért, de a Lélek által állj ellen és ne élj vissza Isten kegyelmével.

4. Ige: 9-18. versek: Minden ember bűnös, elveszett állapotban születik. Ennek felismerésére a törvény vezet el.

Kérdés: /1/ Kikre vonatkozik a 10-17 versekben Ótestamentumból idézett jellemzés? /2/ Miért nem igazul meg a törvény cselekedetei által senki?

Válasz: /1/ Minden emberre. /2/ A törvény feladata: a bűn felismerésére vezetni.

5. Ige: 21-26. versek: Az üdvösség egyetlen útja: Jézus Krisztusban és az Ő vérében való hit.

Kérdés: Hogyan lehetséges, hogy egyetlen személy engesztelő áldozata minden ember üdvösségéért elég?

Válasz: Mert az Atya Isten rendelte Őt erre. (25) (Jn.10:17-18)

6. Ige: 27-31. versek: Az üdvösség minden ember számára elérhető!

Kérdés: Mit vár el Isten az embertől az üdvösség ajándékáért?

Válasz: Hitet, amely döntést, és Jézus Krisztussal való személyes elkötelezettséget jelent.

Aranymondás: „Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által” (Róm. 3:23-24)

5. alkalom: Róm. 4: 1-25.

I. Téma és üzenet: Ábrahám példája igazolja, hogy hit által kegyelemből nyerünk megigazulást

Ige: 4: 1-5. Ábrahám nem cselekedetből, hanem hit által igazult meg. Lásd: 1Móz.15:1-6.

Kérdés: Mire épült Ábrahámnak az a hite, hogy sok nép atyja lesz?

Válasz: Egyedül Isten ígéretére!

Üzenet: Legyen hitünk Isten ígéreteiben! (Van-e tapasztalatunk erre vonatkozóan? )

Ige: 4: 6-7. Dávid példája a hitre vonatkozóan: Zsolt. 32: 1-2.

Kérdés: Tett-e valamit Dávid azért, hogy bűne – ingyen kegyelemből – bocsánatot nyerjen?

Válasz: Zsolt.32: 3-6. Istennél kész a bocsánat (Krisztusért), azok vehetik át, akik megvallják és elismerik, hogy szükségük van rá.

Ige: 4: 9-12. Ábrahám körülmetéletlen állapotában nyert hit által, kegyelemből bocsánatot Istentől.

Kérdés? Kellett-e Ábrahámnak valamilyen kegyes, vallásos tevékenységet végeznie azért, hogy megigazulást nyerjen Istentől?

Válasz: Nem. Sőt, a hit által ingyen kegyelemből való megigazulás megpecsételése lett a körülmetélés.

Kérdés: Mikor időszerű a bemerítés, az úrvacsorában való részesülés?

Válasz: Az Szentírás szerinti szertartások a hit által megnyert megigazulás pecsétjei. (Kol.2:11-14)

Ige: 4: 13-16. Ábrahám minden hívő atyja: Atyja a törvény alatt lévő (zsidóknak), és a nem zsidó hívőknek.

Kérdés: Milyen, az egész világra kiterjedő ígéretet kapott Ábrahám?

Válasz: 1 Móz. 12:3. Isten azt ígérte, hogy Ábrahám által, vagyis az ő utódja: Jézus Krisztus által az egész világra kiárad az Ő kegyelme. 15. vers: A zsidóknak adott törvény küldetése és feladata, hogy bűnismeretre vezesse azokat, akik komolyan veszik azt 16. vers: Az Ábrahámnak adott ígéret viszont az, hogy mindazok (zsidók és nem zsidók) akik Ábrahám hite szerint hisznek a Krisztusra vonatkozó ígéretekben, megigazulnak.

Ige: 4: 17-25. Ábrahám hitte, hogy Isten „megeleveníti a holtakat, létre hozza a nem létezőket”, vagyis, hogy Istennek minden lehetséges, és sok nép atyjává teszi őt.

Kérdés: Mi volt az, amit Ábrahám konkrétan hitt?

Válasz: Hitte, hogy Isten az ő 100 éves kora, és Sára „elhalt méhe” ellenére: megteszi, amit megígért.

Kérdés: Mindezek alapján, kinek és mit kell nekünk hinnünk ahhoz, hogy kegyelemből üdvösséget nyerjünk?

Válasz és aranymondás:Hiszünk abban, aki (ígérete szerint) feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm. 4: 24-25.)

6. alkalom: Róm. 5:1-21

I. A megigazulás gyümölcsei (1–11. versek)

Kérdés: Milyen gyümölcsei vannak a hit által kegyelemből, Krisztusban nyert megigazulásnak?

Válasz: /1) 1-2/a = Békesség, és beszélő viszony Istennel. (2) 2/b = Reménység, hogy Isten örök dicsőségében részesülünk. (3) 3-4 = A megpróbáltatások hitszilárdságot munkálnak életünkben. (4) 5 = A Szentlélek szívünkbe árasztja Isten szeretetét, és teherbíróvá tesz.

Kérdés: Milyen állandó forrásból táplálkozik a hitünk?

Válasz: 6-8. Állandó erőforrásunk Isten megmagyarázhatatlanul gazdag megelőző szeretete, mely arra késztette Őt, hogy értünk (istentelenekért) Jézus Krisztus a kereszten önként meghalt. (Amikor még bűnösök voltunk, vagy meg sem születtünk) (1Jn.4:9-10)

Kérdés: Milyen reménységgel tekinthetünk ezen a Földön a jövőnkre, ahol a Sátán haragjának támadásaival kell számolnunk?

Válasz: 9-11 (1) Megvéd és megtart a harag (az antikrisztusi erők) támadásaiban. (2) Ha az ellenség táborából megszabadított a Krisztus halála által, mennyivel inkább megtart Krisztus élete (feltámadása) által az üdvösségre! (Jn.10:27-29.)

II. Szabadulás Jézus Krisztus által az örökölt (eredendő) bűn uralma alól (12-21. versek)

Kérdés: Honnan ered minden ember bűnössége és mindannyiunk halálra ítélt állapota?

Válasz: 12. vers: Ádám bukása nyomán a bűn és a halál ítélete minden ember átkos öröksége lett.

Kérdés: Mi a különbség az első Ádám és a második Ádám (Jézus Krisztus) között?

Válasz: 13-15. versek: Az első Ádámban egy ember bukása és ítélete minden utódja számára kárhozatot jelentő ítélet lett. Azoknak is, akiknek a bűnösségét leleplezte az általuk megismert törvény, és azoknak is akik nem ismerik a törvényt. (Róm.3:23.) A második Ádám (Jézus Krisztus) kegyelmi ajándéka (váltsága és bűnbocsánata) sok embernek szerzett megigazulást.

Kérdés: Mi a különbség az első Ádám bűnbeesése és Jézus Kr. kegyelmi ajándéka között?

Válasz: 16-17. versek: Az első Ádámban egyetlen ember bukása miatt lett úrrá a bűn és a halál. A második Ádám (J.Kr.) kegyelme és igazsága által sok megtérő bűnös ember uralkodik a felülről való élet erejében.

Kérdés: Mit eredményezett tehát Ádám vétke, és mit hozott Jézus Krisztus?

Válasz: 18-19. versek: Ádám vétke minden ember számára bűnös állapotot és halált eredményezett.. Krisztus igazsága pedig minden ember számára lehetőség a megigazulásra és az üdvösségre.

Kérdés: Milyen feladata (szerepe) van a törvénynek az ember megigazulásában?

Válasz: A törvény életre kelti, megnöveli a bűnt. Eredmény (egyben aranymondás): „Ahol meg-növekedett a bűn, ott még teljesebben kiáradt a kegyelem” (Róm. 5:20)

7. alkalom: Róma 6: 1-23.

I. Az élet útja: a halál „Vele” (Róm.6: 1-11)

Kérdés: Ha a több bűn bőségesebb kegyelmet eredményez, nem jelent ez biztatást a bűnre?

Válasz: 6: 1-2. versek: Nem, mert a bűnhöz ragaszkodó énünk meghalt, és a halottól iszonyodunk. Róm. 12: 9. Pl. 1Móz. 39: 9.

Kérdés: Mi az, ami az ó ember halálának tényét megerősíti bennünk?

Válasz: 6: 3-4. versek: Erre rendeltetett a bemerítés. A bemerítésben Jézussal együtt eltemettetünk. Elpecsétel, megerősíti Vele a halál és a feltámadás a tényét: Kol.2: 12

Kérdés: Mi következik abból, ha Jézus Krisztussal együtt meghaltunk és eltemettettünk?

Válasz: 6: 5-8. versek Az, hogy Isten Vele együtt feltámasztott új életre. A bűnnel terhelt ó ember, és a bűn uralma alatt született test Vele a keresztre és a halálba került, és a Krisztusban való élet vette át az uralmat. Róm. 8:11

Kérdés: Van-e erőforrásunk ahhoz, hogy az új életben megmaradjunk?

Válasz: 6: 9-11. Igen, van! /1/ Az a hit és tudat, hogy Jézus Krisztus teljes diadalt vett a halál fölött. /2/ Az a bizonyosság, hogy Vele az én ó emberem is meghalt, és végleg Istennek élek. /3/ Az a törekvés, hogy ez a bizonyosság naponként megerősödjön bennem.

II. Az újjászületett ember felelőssége (Róm. 6: 12-23.)

Kérdés: Kegyelemből a Krisztusban való hit és a Vele való egyesülés által nyertünk új életet. Van-e személyes felelősségünk azért, hogy az új életben győzelmesen éljünk, és megmaradjunk?

Válasz: 6: 12-14. versek. Igen, van. /1/ Isten felnőtt személyként lát és felelős döntéseket vár tőlünk. /2/ A kegyelemből nyert új élet megszabadított a bűn uralmának kényszeréből. Immár látjuk, érzékeljük, ellene való tiltakozást tapasztalunk, de dönteni nekünk kell. Ef.4:12-24.

Kérdés: Van-e előnyünk, a bűn elleni harcban, abból, hogy mi Krisztusban új életet nyertünk?

Válasz: 6: 13-18. Óriási jelentősége van: /1/ Jézus Krisztus, a mi Urunk, bennünk lakik, kész segíteni. Zsid.2:17-18 /2/ Világosan érzékeljük immár, hogy két szellemi hatalmasság közül kell választanunk.  /3/ Erőforrás az elkötelezettségünk, amely szerint Krisztus iránt való engedelmességben az igazságot szolgáljuk.

Kérdés: Értelmes felmérés alapján érdemes e földi életünket Krisztus szolgálatára adni?

Válasz: 6: 19-23. /1/ Az Isten nélküli élet e földön is szégyent és romlást, utána pedig örök halált jelent. /2/ Az igazság és Krisztus szolgálata ezen a földön áldások gazdagsága, utána pedig örök élet az Isten kegyelméből. Fil. 3: 18-21.

Aranymondás: A bűn zsoldja a halál, az isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (Róm. 6:23.)

8. alkalom: Róm. 7:1-25.

I. A halál tett szabaddá a törvénytől (7: 1-6)

Ige: Róm.7:1-3.

Kérdés: Kiknek szól a törvény?

Válasz: Minden élő embernek Róm.1:20

Ige: Róm.7:4-6.

Kérdés: Mit jelent az, hogy mi Krisztussal együtt meghaltunk?

Válasz: Azt jelenti, hogy Krisztus tulajdonai lettünk és kikerültünk a törvény uralma alól. A Szentlélek vette át bennünk az uralmat. 2 Kor. 5: 17.

II. A törvény életre keltette a bűnt és megölt. (7:7-13)

Ige: Róm.7:7-11.

Kérdés: Mi haszna van a törvénynek?

Válasz: (1) A törvény mutatott rá a bűnömre: 7. (2) A törvény szította bennem a kívánságot:8. (3) A törvény életre keltette bennem a bűnt: 9. (4) A törvény halálra ítélt és megölt:10-11.  Zsolt.51:3-11.

Ige: Róm.7:12-13.

Kérdés: Ezek szerint a jó törvény halált okoz?

Válasz: Igen! A bűnös én halálát, azáltal, hogy bűnössé teszi a bűnt. Pl.Lk.18:13.

III. A törvény és az „ÉN”

Ige: Róm.7:14.

Kérdés: Hogyan működik a törvény a személyes életünkben?

Válasz: 7:14. Világossá teszi, hogy a testemben lakó bűn rabja vagyok. Jn.8:31-36.

Ige: Róm.7:15-20.

Kérdés: A testünkben lakó bűn erősebb az akaratunknál?

Válasz: Igen! Gyakran akaratunk ellenére teszünk olyat, amire bennünk lakó bűn sodor. Pl.Lk.22:31-33, 60-62.

Ige: Róm.7:21-24.

Kérdés: Van-e megoldás erre az egyetemes emberi gyengeségünkre?

Válasz: Igen, van: (1) Elismerem magamban ezt a tényt: 21. (2) Beismerem, hogy a belső embernél erősebb a testemben lévő bűn: 22.23. Gal.5:17. (3) Megvallom, és szabadulásért kiáltok: 24. (4) Jézus Krisztus a megoldás! Róm.7:25, Gal.5:24-25.

Aranymondás: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek!” (Jn.8:36.)

9. alkalom Róm. 8:1-25.

I. Kárhoztatás nélkül

Ige: Róm. 8:1-8.

Kérdés: Mit jelent az, hogy „kárhoztató ítélet”?

Válasz: Azt a tudatot, hogy a bűn és a halál ítéletét hordozom, amely rabságban tart. Róm.7:22-24, Róm.3:23.

Kérdés: Hogyan szabadulhattunk meg a kárhoztató ítélet terhétől?

Válasz: Jézus – a törvény ítéletét végrehajtva – halálba vitte a mi bűnnel terhelt testünket. Róm.8:1-4. és 6:5,11.

Kérdés: Mi jellemző a Krisztusban nyert szabadságra?

Válasz: Róm.6:5-8. A bennünk lakozó Szentlélek folyamatos uralma a test fölött Róm.12:1.

II. Győzelmes élet a Szentlélek által

Ige: Róm. 8: 9-15.

Kérdés: Mi igazolja azt, hogy mi Krisztushoz tartozunk?

Válasz (1) Róm.8:9-10.  Az, hogy bennünk Isten (illetve Jézus Krisztus) Lelke lakik, aki az élet győzelmét munkálja. (2) Róm.8:11. Jézus Krisztust a Szentlélek támasztotta fel. Ugyanez a Lélek a mi testünk tagjait is „életre kelti” (eszközzé teszi)

Kérdés: Van-e nekünk feladatunk és felelősségünk abban, hogy Lélek szerint élünk-e?

Válasz: Róm.8:12-13. Igen, van. A Lélek – Krisztus váltságának erejében – segít, de nekünk kell igényelnünk és a harcot vállalnunk. Kol.3:5-10.

Kérdés: Mi a jutalma, ha a Léleknek engedünk?

Válasz(1) 14. Az istenfiúság bizonyossága. 1Jn.3:14. (2) 15. Szoros, harmonikus közösség az Atyával. Jn.17: 20-21

III. Reménységünk

Ige: Róm. 8: 16.25.

Kérdés: Van-e jutalma a győzelmes, Krisztusban való életnek?

Válasz: (1) 16. A Szentszellem és a mi szellemünk harmóniája, az istenfiúságban. (2) 17. Jézus Krisztus örököstársaivá emel minket. Mt.28:18. Zsid.1:1-3.

Kérdés: Hogyan lássuk – mi, Isten gyermekei – a körülöttünk lévő világot?

Válasz (1) 18-22. A teremtett világ sóvárogva reménykedik egy hiábavalóság átkától megszabadult világban. (Pl. Madách: Az ember tragédiája, vagy az emberiség történelme) (2) 23-25.  A Lélek zsengéjének birtokosai is várjuk a test megváltását

Aranymondás: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak!” (Róm.8: 1.)

10. alkalom (Róm. 8: 26-39)

I. Két közbenjáró (25-27. 34. versek)

26-27. versek A Szentlélek. (1) Bennünk lakik.  (2) Ismer, vizsgál. (3) Tudja mi az Isten terve. (4) Isten szerint imádkozik értünk.

34. vers Jézus Krisztus. (1) Az Atya jobbján ül, és uralkodik az egész világon. (2) Lát, figyel, esedezik az Atyához értünk

Kérdések: Mit jelent ez a számukra?  Hogyan jelentkezik a gyakorlatban a közbenjárás az életünkben?  Vannak-e akikért te is közbenjáró vagy?

II. Isten eleve ismeretére épülő rendelkezései (28-30. versek)

28. vers. Isten minden eseményt a javunkra munkál.  Mi a feltétel?  Mondjunk példákat Isten e kegyelmének működéséről!

29. vers. (Károli, vagy egyszerű fordításban) Isten rendelkezései az Ő eleve ismeretére épülnek!  (Kálvinista fordítók merénylete az eredeti szöveg ellen)

Mit jelent a gyakorlatban az, hogy Isten az Ő eleve ismerete alapján tervez, dönt és rendelkezik?

30. vers. Isten megtartó kegyelme az övéi életében győzelmes! Pl. Júdás és Péter.  – Mit jelent ez a magunk életében? Mit jelent az elesett hívők felé való misszióban?  1Kor.5:1-5.

III. Jézussal együtt „mindent” megkapunk (31-34. versek)

31. vers. Isten mindenható hatalma garancia a megtartásunkra, védelme biztos.

32. vers. Ha Fiát adta értünk, lehet olyan, amit ne tenne meg a megmentésünkért?  Minden más ennél csak kisebb áldozatot jelent.

Mit jelent az, hogy bármit is csak „Vele együtt” kaphatunk?

IV. Isten megtartó kegyelmének az ereje és működése 35-39.

Kérdés: Miben áll Isten megtartó kegyelmének az ereje?  37= Isten szeretetének hitre és a Vele való közösségre épülő hatalma. Pl. 1Móz.39:9, Apcsel.7:54-60.

Mondjunk példákat a megtartó kegyelem működéséről!

Aranymondás: „Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál”.

11. alkalom: Róma 9: 1-33.

I. Izrael választottsága és keménysége

1-3. Pál fájdalmas gyötrődése és képtelen felajánlása

Kérdés: Mennyire fáj nekünk testi rokonaink elveszett állapota? – Mit tehetünk értük?

Zsolt. 119:136, Mt.15:21-28.

4-5. A választott Izrael Istentől való küldetése és tiszte

II. A testi származás nem jelent választottságot

6-9.  Izsák példája. 1. Móz.16:1-6. Hágárt és Izmaelt eltávolítja Isten.

10-13. Jákob és Ézsau példája.

Feltételezhető-e, hogy mit vett (és vesz) figyelembe Isten a kiválasztásnál? Róm.8: 29. (Károli)

III. Eleve kiválasztás kegyelemből

14-16. 1. rész. Emberi akarat, jóság, bármilyen teljesítmény nem érheti el Istent és az üdvösséget. Amit mi elérhetünk, megvalósíthatunk: vallásos meggyőződésre épülő életformát. 2. rész A bűnösségünk és a teljes tehetetlenségünk elismerése nyomán nyílik meg a kegyelem kapuja. Amit mégis tehetek (tennem kell), hogy elhiszem. Róm.7: 22-25. 3. rész 17-23. versek: Isten szuverén, hatalma végtelen. Erre kétféleképpen válaszolhatsz. /1/ lázadás. Ennek következménye megkeményítés és ítélet (pl. a fáraó) /2/ megalázkodás. Ennek gyümölcse az Ő irgalma, és hogy használható edénnyé formál.

IV. A kegyelem kiterjesztése a pogányokra

24-26. versek: A próféták is látják ezt a jövőt. A népek meghódolnak Isten előtt. Hős.2:25.

27-28. versek: Izrael elfordult, megkeményedett, ezért csak a maradék tér meg: Ézs.10: 22-23. Az ítélet mértéke: Zak.13:8-9.

29. vers: Ézs.1:8-9 Izraelnek a bűnei miatt el kellett volna pusztulnia, Isten kegyelme tartja meg őket.

V. Hit és cselekedet

30-33. A hit lényege: személyes kapcsolat Istennel, az Ő ismerete és teljes bizalom Őbenne, amely átformálja a gondolkodásunkat, a szívűnket és az egész életünket. A hitbeli kapcsolat nélküli vallásos cselekedetek az önző, hiú, bűnös ÉN cifra ruhái.

Aranymondás: “Aki hisz Őbenne, az nem szégyenül meg!”  (Róm.9:33/b)

12. alkalom: Róm.10:1-21.

I. Közbenjáró ima eredmény nélkül?

Ige: Róm.10: 1-3.versek

Pál könyörgése a zsidóságért a többségüknél eredménytelen maradt . Miért? /1/ 2: A helytelen ismeret miatt. /2/ 3: A maguk igazsága elzárta tőlük az Isten igazságát

Kérdés:- Ma is lehetnek a maguk igazában megkeményedett emberek? – Kikre gondolhatunk? / Megjegyzés: Nem volt eredménytelen Pál közbenjárása, hiszen sok zsidó megtért!/

II. Két igazság ütközése

Ige: Róm.10: 4-11. versek

4-5. A törvény igazsága: Aki megcselekszi: él.(Van-e ilyen?)

6-11. A hitből való igazság jellemzői: /1/ A hittel fogadott Ige alapján születik. /2/ Szívvel elhiszed, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból /3/ Száddal megvallod, hogy Jézus Krisztus Úr!

12-13.A hitben való igazság elnyerése terén nincs különbség! Egyformán lehetséges minden embernek: zsidónak és nem zsidónak!

III. Hogyan higgyünk?

Ige. Róm.10:14-17. A hitre jutásnak gyakorlati útja van. Ezt az utat kérdezi a négy „hogyan”? = 14-15. versek: Gyakorlati sorrend: /1/ egy felkent, elhívott eszköz /hírnök/ előáll /2/.A felkent eszköz engedelmesen Evangéliumot hirdet. /3/ A hirdetett Igét személyes üzenetként meghallod. /4/ A meghallott Igének hitelt adsz

16. vers: Nem mindenki hallja, és fogadja hittel az Igét. (Kérdés: miért?)

17. vers Összegezés: A hit titka: a személyes üzenetként meghallott Ige!

IV. Izrael és a népek

Ige: Róm.10: 18-21.

Pál kérdése: Miért nem jutott hitre a zsidóság többsége? /1/ Talán nem hallották az Evangéliumot?  Válasz. Zsolt.19:5. Pál fordításában: 18/b /2/ Talán nem értették meg? Válasz: 5Móz.32:21. Pál fordításában: 19/b. /3/ Ézsaiás megírta: Ézs.65:1. Pál fordításában: 20//b. /4/ Ézsaiás világosan írja: Ézs.65:2. Pál fordításában: 21/b

Milyen fontos igazságra mutat rá Pál ezzel a zsidókra vonatkozó magyarázattal? /1/ Önálló felelős személyek vagyunk./2/ Isten mindent megtesz, hogy hitre jussunk, de önkéntes keresést, vágyat vár az embertől. /3/ Isten nem erőszakolja ránk – akaratunk ellenére – önmagát és kegyelmét. /4/ Az elutasítás felelőssége az emberé

Aranymondás: „A hit tehát hallásból van. A hallás pedig a Krisztus beszéde által” Róm.10:17.

13. alkalom: Róm.11:1-16.

I. Elvetette-e Isten Izraelt? Ige: 1-6

1. vers: Mi a Pál válasza, és mi a bizonyítéka?

2-6:  Mit állapít meg Pál a zsidóságról, és mit bizonyít az Illés korabeli történettel?

Mit üzen Isten nekünk ma ezen igeversek által?

II. Két irányzat Izraelben Ige: 7-10.

7. vers: A zsidóságnak milyen két irányzatát (csoportját) különíti el Pál?

III. Mi jellemzi a két irányzatot?

8-10:  Felelősök-e a megkeményíttetésért azok, akik ebben részesültek? Róm.1: 25-26.

Mi a célja Istennek a megkeményítéssel?  Róm.11: 32, 1 Kor.5:4, Róm.9:17.

Van-e kegyelem azok számára, akiket Isten megkeményített? Pl. Tékozló fiú, Pál apostol

Segíthet-e az ilyenekért mondott közbenjáró ima? (Mondjunk példákat)

IV. A kegyelem korának kibontása

Ige: 11-16. 11. vers:  Milyen következménye lett a zsidók megkeményedésének? Milyen hatást vár Isten, amelyet a pogányok megtérése a zsidóságra gyakorol? 12. vers: Milyen reménységről beszél itt Pál, amely a zsidósággal megtörténik?  Mikor lesz ez?  Zak.12:9-10. 13:1-2. 13-14. vers:  Mit szeretne Pál elérni a pogányok közötti szolgálatával a zsidók között?

Hogyan gondolhatta Pál, hogy féltékennyé teszi a zsidókat?

Hogyan tehetjük mi „féltékennyé” a körülöttünk élő megkeményedett embereket?

15. vers:  Miért „szolgálta” a zsidók elvettetése, a világ megbékélését?  Mikor lesz az, hogy zsidók befogadása életet jelent a halálból a világ számára? Mik. 4: 1-4.

16. vers: Mire gondolhatott Pál, amikor a „zsenge” és a „gyökér” szentségéről beszél, amelyből a kenyér és az ágak is szentek?

Aranymondás: „Isten nem vetette el az Ő népét, amelyet eleve kiválasztott” Róm.11:2.

14. alkalom: Róm.11: 17-36.

I. Szelíd és vad olajfa Ige: 17-24.

Mit jelképez a szelíd és a vad olajfa Pál apostol hasonlatában?

Miért tekinthető Izrael szelíd olajfának, a népek pedig vad olajfának?

17. Mit jelent az, hogy az olajfa ágai közül egyesek kitörettek, a vad ágak pedig beoltattak?

18. Hogyan értsük azt, hogy a beoltott vad ágakat a szelíd olajfa gyökerei táplálják?

Ige: 19-20. versek Azért vetette el Isten Izraelt, hogy így nyisson kaput a népeknek a hitre, kegyelemre, az üdvösségre? – (Valóban a zsidók megkeményedése nyomán nyitott kaput Isten a népek felé, a tényleges ok azonban a zsidók hitetlensége és a népek hitre való készsége volt)

Isten önálló felelős személyként kezeli az embert. A hitetlenül elfordulót megkeményíti, a keresőnek hitet ad. Mire figyelmeztet ez? = 20/b-21.

Ige: 22-24. versek Lássunk világosan! A tudatosan elfordulót Isten megkeményíti, a „jóságában megmaradó” felé Ő is jóságos. – A hitetlenségből  megtérő (pogányt) beoltja, a megkeményedésből  visszatérő (zsidókat) szintén beoltja a szelíd olajfába.

II. Próféciák Izrael megtéréséről

Ige: 25-32. versek

25. Mit értsünk a pogányok teljes száma alatt? (A mindent tudó Isten terve és titka ez)

26-28. Mit jelent az, hogy „az egész Izrael” üdvözülni fog? (= Vannak téves értelmezések! Mit mond a Biblia – más helyeken – a teljes Izrael megtéréséről:  Zak.13:8-9, Ézs.10:21-22, 59:19-20, Jer.31:33-34, Mik.5:6.

29. Mit jelent az, hogy Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlan?  (= Isten nem téved. Van ideje és hatalma ahhoz, hogy teljesüljenek!)

30-31. Hogyan értsük azt, hogy az általunk nyert irgalom által nyerjenek irgalmat a zsidók? (= Közbenjárással, szolgálatunkkal közvetítsük feléjük az Evangéliumot)

III. Lássuk a fenséges Isten néhány jellemvonását!

Végtelenül gazdag a bölcsességben

Isten ismerete, mint a mélységes óceán vizei

Ítéletei megfoghatatlanul tökéletesek

Útjai kikutathatatlanul sokrétűek

Nincs emberi értelem, mely felfoghatná Őt

Örökkévaló, egyedüli, előzménynélküli fenséges személy.

Aranymondás: Bizony tőle, általa, és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké, Ámen! (Róm.11:36)

15. alkalom: Róm.12:1-8.

Megjegyzés: A Római levél 1-11. fejezetében átfogó tanítást nyertünk a hit által való megigazulásról, és a zsidóságra vonatkozó isteni kijelentésekről. A 12. fejezettől Pál apostol, gyakorlati hitéletre vonatkozó kijelentéseket, valamint személyes jellegű üzeneteket közöl.

I. Az odaszánás fontossága

Ige: 1-2. versek

A test odaszánásának fontossága  Róm.7:22-25, 1Kor.6:19.

Az értelem megújulásának fontossága Ef.5:10 és 15.   (metanoja= új felismerésre jutni. Magyar fordításban: megtérés)

II. Egy Testben sok tag

Ige: 4-5. versek

Szolgálat sokfélesége egy Főnek engedelmeskedve 1Kor.12: 12, 27.

Szolgálat közben egymásra figyelve .1. Kor.12: 15-18. Fil.4: 1-3.

III. A karizmák szerint szolgáljunk

Ige: 6-9. versek

prófétálás (Károli: írásmagyarázás)  – a hit szabályai szerint  ; más szolgálat; tanítás; buzdítás (Károli: intés) ; adakozás szerénységben (Károli: szelídségben) ;  elöljáró igyekezettel (Károli: szorgalmatossággal) ;  könyörülő jókedvvel ( Károli: vidámsággal)

1Kor.12: 7-11 bölcsesség igéje, ismeret igéje, hit, gyógyítás, isteni erő, prófétálás, lelkek megkülönböztetése, nyelveken szólás, nyelvek magyarázata,

1Pt.4: 10-11 prédikálás, szolgálat.

Aranymondás: Isten irgalmára kérlek titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeiteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek!  (Róm.12:1)

16. alkalom: Róm.12: 9-21.

I. Krisztus szeretetében élve

Ige: 9-10. 1. Legyen képmutatás nélküli. 2Tim.1:5. 2. Iszonyodj a gonosztól, ragaszkodj a jóhoz. 1Móz.39:9. 3. Testvérek felé gyengédség és tisztelet.

II. A szolgálat

Ige: 11-12. 1. Legyen fáradhatatlan, buzgó, az Úrnak szóljon! 2. Örömteljes reménységben szolgálj! 3. A nyomorúságban is kitartó. ApCsel. 21: 35-36, 39. 4. Megfelelő imaháttérrel végezzük.

III. A közösségvállalás

Ige: 13, 15-16, 18. 1. Az anyagi szükségben. 2. A vendégszeretetben. 3. Örülőkkel és sírókkal.4. Legyen egység a látásmódban, gondolkodásban  Jn.17:20-21. 5. Legyünk versengés nélkül alázatosak. 6. Legyen törekvésünk a békességben való együttélés

IV. Válaszoljunk a gonoszra jóval!

Ige: 14, 17, 18-21. 1 .Áldjad azt, aki téged átkoz  Lk.23:33-34. 2. A rosszra ne válaszolj rosszal.3. Bízd hittel Istenre az igazságszolgáltatást! 4. Gyűjts parazsat ellenséged fejére! 5. Győzd le a gonoszt jóval!

Aranymondás: „Amit szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük!” (Mt.7:12)

18. alkalom: Róm. 14:1-23.

Tanítás a „tételes parancsolatokból álló törvény” érvénytelenítése után

(Ef. 2: 15)

Alapigazságok a Róm. 14. fejezetében az étkezésre és szombat napra vonatkozó tételes törvénnyel kapcsolatosan:

  1. Az Úrnak élünk, és az Úréi vagyunk. Ige: 7-9, Gal.3: 23-25
  2. Krisztus váltsága a tételes parancsolatokat érvénytelenítette: 1-2, Ef.2: 15, Kol.2: 16-17,  Gal.2:16.
  3. Isten országa nem testi, hanem szellemi érték. 17-18, Jn.18:36.
  4. Önmagában semmilyen étel nem tisztátalan 14, Kol.2: 20-23.
  5. Nincs jelentősége annak, hogy melyik napot szenteljük az Úrnak, vagy mit étkezünk: 5-6.

Bűn az ítélkezés, mert az ítélet egyedül Isten dolga Jézus Krisztus által.

Ige: 3-4, 10-12, Jn.5:22, 2Kor.5:10

Bűn a botránkoztatás.

Ige: 13,15-16, Mt.18:6-10.

Mi a helyes magatartás?

  1. Ige: 19-20. Azt tegyük, ami épít és békét munkál. Önmagad lelkiismeretét se terheld meg. (Az étkezésben, öltözködésben, az ünneplésben, stb.)
  2. Ige: 21. A testvéreid, a közösség (a gyülekezet) látásmódjához igazodj abban, ami nem üdvösség kérdése
  3. Ige: 22- 23. Igyekezz arra, hogy a hited és a tetteid legyenek harmóniában

Aranymondás: „Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és Szentlélekben való öröm.” (Róm.14.17.)

19. alkalom: Róm.15: 1-33.

I. Tartozásunk egymás felé a gyülekezetben

Ige: 1-3. Egymás elhordozása. /1/ Tekintsd magadat erre „erősnek”. /2/ Legyen példaképed: Jézus! Zsid.12: 2-3.

Ige: 4-6. Használd erőforrásként a Szentírást!  Zsid.4:12-13.  2Tim.3:16.

Legyen célunk: /1/ Türelem, /2/ Vigasztalás, /3/ Egyetértés, /4/ Egy szív, egy száj a dicsőítésben.

II. Egymás befogadása a gyülekezetben

Ige: 7. Amint Krisztus minden embert befogad, tegyük mi is!

Ige: 8-12. Akkor aktuális üzenet: Zsidók és nem zsidók fogadják be egymást!  Gal 3: 26-29

Négy ótestamentumi igazolás, hogy a népek befogadása Isten örök terve: Zsolt.18:50, 5Móz.32:43, Zsolt.117:1, Ézs.11:10.

Kérdés: /1/ Aktuális e ma is a zsidók és nem zsidók között az egymás befogadása?  /2/ Milyen más népek felé fontos még ma ez a felszólítás?

Ige: 13. Az öröm és a békesség forrása: az élő reménység!  1Pt.1:3-9

III. Pál a pogányok apostola

Ige: 14-16. Pál bizonyságtétele az Istentől való elhívásáról

Kérdés: Mi a te elhívásod és szolgálatod?

Ige: 17-21. Pál bizonyságtétele az addig elvégzett szolgálatáról

Kérdés: /1/ – Mi a te bizonyságtételed az elvégzett szolgálatodról?  /2/ Helyes-e a saját szolgálatunkról beszélni vagy írni?

IV. „Ember tervez, Isten végez”

Ige: 22-29. Pál missziós terve: Hispánia

Kérdés: /1/ Helyes-e, kell-e missziós terveket készíteni és azt propagálni? /2/ Hogyan módosult Pál terve?  (Kétszer 2 év börtön, hajóút, hatósági védelem)

V. Pál személyes kérése

Ige: 30-33. Imakérés konkrét problémákban: /1/ Védelemért és szabadulásért a júdeai hitetlenek támadása miatt. /2/ Legyen kedves Isten előtt az ő jeruzsálemi szolgálata

Aranymondás: „Az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat!” Csel.20: 24.

20. alkalom: Róm.16: 1-27.

Négy téma ebben a fejezetben. /1/ A Rómában élő ismerős testvérek köszöntése (27 személy) (1-16) /2/ Óvás a hamis tanítóktól (17-20) /3/ Pál a vele lévő munkatársak köszöntését tolmácsolja. (8 személy) (21-24.) /4/ Doxológia, Isten dicsőítése (25-27.)

I. Személyes köszöntések

Ige: 1-2.

  1. Fébé. Felavatott, kirendelt női munkás „Sokak pártfogója” Az alkalmas nők szolgálatának megbecsülése.

Ige: 3-5/a

  1. Priszcilla és Akvilla. – Házaspár együttes szolgálatának értékelése. Hatszor, mindig együtt a Bibliában. ApCsel.18: 1-3, 18, 26.  1Kor.16:10 (Efézusból)  Róm.16:3-5/a, 2 Tim.4:19. Megjegyzések: /1/ Háromszor Priszcilla az első (Priszkának is becézve) /2/ A kegyelem evangéliumának oktatói. /3/ Házuknál gyülekezetek. /4/ „Fejüket kockáztatták”? /6/ „A pogányok valamennyi gyülekezete” /7/ Pál utolsó leveléből sem maradnak ki.

Ige: 7, 11.

  1. Pál kiemeli a rokonait (Szeretet és felelősség a rokonaink felé)

Ige: 13.

  1. Rufusz és anyja. Lásd: Mk.15:21 = Cirénei Simon felesége és fia
  2. Minden névhez ír Pál minősítő megjegyzést (Személyes ismerősök)

II. Az óvás tanulságai

Ige: 17-20.

  1. A Sátán és az emberek nem változtak? Mindig voltak (vannak), akik nem Krisztusért, hanem a „hasukért” (anyagiak, vagy hiúság) tevékenykednek a gyülekezetben?
  2. Van biztos védelmünk! (20) –  Hogyan kell, és lehet élni Isten védő erejével?

III. A Pállal szolgáló munkatársak köszöntése

Ige: 21-24. Pál figyelmessége, a közösségi munka jele. Van köztük ismerős (Timóteus), két rokon (!)     a levél leírója, a vendéglátó.  Egy kiemelés: „a város számvevője”

IV. Doxológia

Ige: 25-27. Lényege: a kegyelem Evangéliumának jelentőségét emeli ki. Lássuk ezt: Ef. 3:2-9-ben! Fontos: Pál, Isten bölcsességét emeli ki. A megváltás nemcsak Isten szeretetéről, hanem az Ő végtelen bölcsességéről is beszél! Igék: Pld.8:12, 22-30, 35-36. Bölcsesség = Jézus Krisztus!

Aranymondás: Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, Krisztus által örökkön-örökké. Ámen. Róm.16:27.

Példaképek – id. Kovács Géza igetanulmányozó sorozata

Kéthetente szerda esténként 5 órától (lásd RBK honlap naptár) id. Kovács Géza új sorozatát hallgathatjuk, illetve lehetünk a beszélgetés résztvevői az RBK nagytermében. Mindenkit szeretettel várunk!

Példaképek 1. Ábel, az első hithős

Káin és Ábel tragikus története 1Móz. 4: 1- 8.

Ábel hite és áldozata. Zsid. 11: 4.
Kérdések és válaszok:

1. Miben nyilvánult meg az, hogy Isten rátekintett Ábel áldozatára?- Szellemi, lelki öröm, istenközelség, ragyogó arc, talán ugrándozás. „Bizonyosság” Isten kegyelméről.

2. Mi volt Ábel áldozatában más, mint a Káinéban?- Az, hogy hit által áldozott.

3. Mit hitt Ábel? /1/ Ő bűnös, nem méltó Isten közelségére, méltó a halálra. /2/ Isten elfogadta az ő halála helyett a bárány vérét és halálát. Így ő lélekben szabad lett!

Ábel áldozata Jézus áldozatának előképe volt. Ma Ábel hitét követjük azok, akik Jézus Krisztus váltsága által hiszünk bűneink bocsánatában és az üdvösségünkben. Ennek a hitnek a nyilvános vállalása olykor Káin (káinok) gyűlöletének áldozatává válik.
II. Káin áldozata és gyilkos dühe
Kérdések és válaszok

1. Mi dühítette fel Káint? /1/ Amit Ábelban látott, és ő nem kapta meg. /2/ A Sátán irigy dühös és gyilkos indulattal vette uralma alá 1.Jn.3:11-12.

2. Miért nem tekintett Isten Káin áldozatára? – Isten a Káin szívét nézte és látta.

3. Mit látott Isten Káin szívében: /1/ Az önelégült jóság tudatát: „Íme, én áldozom!” /2/ Az igényt, mely szerint Istennek is oda kell figyelnie az ő teljesítményére. /3/ Az irigy, dühös haragot Isten ellen, Ábel ellen, mert ő semmilyen választ nem kapott Istentől.

4. Hitt-e Káin Istenben? Igen, különben nem áldozott volna neki.

5. Mi volt a különbség Ábel és Káin hite között? /1/ Ábelnak hit által személyes kapcsolata volt Istennel. /2/ Káin nem ismert ilyen kapcsolatot.

6. Volt-e szava Istennek Káinhoz? – Igen! 1Móz.4: 6-7

7. Hogyan szólt Isten Káinhoz, személyes kapcsolat nélkül? – A lelkiismerete által! A lelkiismeret működésének fontossága: a nem hívőknél: Róm.2:14-16. Hívőknél is: Apcsel.24: 16.

8. A terhelt lelkiismeretű ember képe: 1Móz.4: 9-15. – Hogyan működik ez ma?

9. Van-e hazatalálás, bocsánat és gyógyulás Káin (káinok) számára? Igen! Mt.11: 28-30.

Káin, az Istenben hívő, de bűnösségüket, Jézus váltságát, megtérést, újjászületést nem ismerő (bármilyen vallásban élő) vallásos ember előképe.

Kérdés? Kiket fenyeget leginkább a „kaini” vallásosság veszélye? – Hogyan védekezhetünk ellene?

Aranymondás: „Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból” (1Kor.11: 28)

Példaképek 2. Énók, aki Istennel járt

Énók története

1.Móz.5:21-24. Apja,.Járed 962, fia, Metuselah 969. Énók 365 évig élt. „Eltűnt, magához vette őt az Úr”, mert „Istennel járt.” Zsidó hagyomány: Írás, számolás, csillagászat alapítója.

Ige: Zsid.11:5. Elragadtatása: /1/ Hit által történt, /2/ Hogy ne lásson halált, /3/ Keresték, de nem találták, /4/ Bizonyosságot nyert, hogy Isten előtt kedves.

Ige: Jud.14.15. Próféta volt. Prófétált a Messiásról, angyalokról, bukott angyalokról. Jön a Messiás és ítél. Énok bűnbánatra hívott. „A Messiás megbüntet minden istentelent, a kegyeseket pedig jutalmazza” – hirdette.

Énók könyve: apokrifus könyv. Kr. e 2-1. században keletkezett. Etiópiában maradt meg.

Énók, az elragadtatás előképe. Mt.24: 31. 40-41, 1.Thessz:4: 15-18.

Isten üzenete Énók által: Járj Istennel, és részed lesz az elragadtatásban! (Pl. Pál: Fil.3: 11)

Mit jelent Istennel járni?

Lássuk, Jákob példáján

  1. Jákob csalással és hazugsággal szerzi meg Ézsautól az elsőszülöttségi jogot, és az ezzel járó atyai áldást (1Móz.27: 34-37) – Kérdés: Miért nem bünteti őt ezért Isten? Sőt, amikor menekülni kényszerül, Isten megjelenik Jákobnak, őrizetéről és áldásáról biztosítja. (1. Móz.28:10-19) Válasz: 1Sám.16: 7. Mi volt Jákob szívében? Istenre szomjazott, kijelentést kapott tőle. Tehát Istennel járni: Kapcsolatban élni Istennel.
  2. Lábán felismeri, hogy Isten Jákobbal van. 1.Móz.30:27. A környezet érzékeli, hogy „más” ember vagy, hogy Isten áldása, védelme kísér. (Pl. Munkatársam kérése)
  3. Evilági, pl. gazdasági, vagy a munkád területén is ad kijelentést és vezetést. 1.Móz.31: 7, 11-12. (Pl. Nekem: 1950-ben, és 1961-ben. Michael Farady, Géza példája)
  4. Jelentős döntésekben is engedelmeskedsz Istennek, Isten pedig védelmében részesít: 1. Móz.31. 3, 13. 17-18, 22-24. (1961-ben)
  5. Felismered, hogy új szívre és új névre van szükséged: Jákob megbékélése Ézsauval: Joggal megijed: 1.Móz.32: 7-8. Imádkozik: 12, Ajándékokat küld: 14, Felismeri, hogy Istennel kell rendeznie az életét: 24-29. Csodás megbékélés: 1. Móz.33: 2-4.
  6. Továbbadni az áldást utódainknak 1.Móz.48: 21- 49: 2.

Aranymondás: „Az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat” (ApCsel.20:16)

Példaképek 3. Nóé

Nóé története

  1. Isten a totálisan megromlott világban Nóét és családját látja egyedül megtartásra méltónak. Ige: 1Móz6: 6: 9-12.
  2. Isten felszólítja Nóét bárka építésére. (150 x 25 x15 m. háromszintű építmény) Ige: 1Móz.6: 13-17. Szárazföldön, messze a tengerektől
  3. Nóé hirdeti az eljövendő ítéletet, az emberek elutasítják. Ige: 2Pt.2: 5 (Zsidó legenda) Az utolsó időkben megismétlődik ez a helyzet: Mt.24: 37-39.
  4. Nóé családja bevonul a bárkába. Isten zárja be az ajtót. Ige: 1Móz.7: 7-10,16, 23-24.
  5. 150 nap után ér véget az özönvíz. Nóé hálaáldozata. Ige: 1Móz.8: 3-4, 11, 20.
  6. Isten megköti a Gondviselés szövetségét: 1Móz.8: 20-21. Jele a szivárvány. 1Móz.9: 13.
  7. Nóé megrészegedik, elveszti józanságát. 1Móz.9: 20-21 – Az Ige közli, de nem mond ítéletet.
  8. Hám kipellengérezi apját. Emiatt utódaira is átok száll. Testvéreire pedig – akik tisztelettudóan jártak el – áldást mond.

Nóé, a példakép

  1. Hit által való valóságos kapcsolata volt Istennel. Ige: Zsid.11: 7.
  2. Hitből fakadó engedelmessége tettekben, óriási, sokáig tartó munkát jelentett.
  3. Szavaival és a bárka építésével hirdette az eljövendő ítéletet kortársainak, az elutasítás ellenére.
  4. Családjában hitbeli, szellemi és a munkában való egységet tartott, és így valamennyien megmenekültek. Követendő példának fogadták el a gyermekei.
  5. A környező világ teljes elutasítása sem rendítette meg hitében.
  6. Nem volt tökéletes ember. Isten a részegségben való elbukása miatt nem vetette el.

Aranymondás: „Ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül” Jak.2 26.

Példaképek 4. Ábrahám

Ábrahám a hit Atyja

  1. Apai hatás: Táré elindul Kánaán felé

Ige: 1Móz.11: 31-32.

  1. Ábrahám érti Isten szavát és engedelmeskedik. Beszélő viszony – hogyan?

Ige: 1Móz.12: 1-4, 15:1-5.

  1. Mennyei lények jelennek meg Ábrahámnak. Megerősítik az ígéretet: 1Móz.18:14,
  2. Ábrahám elkíséri őket Sodoma felé és közbenjár Sodomáért. 1Móz.18:16-17, 23, 31-33. Ábrahám 10 igaznál megállt. Az Úr Lótot erőszakkal menti meg: 19: 14-16. 2Pt.2:5-9. Isten megtartó kegyelméről van szó.
  3. Ábrahám hitének mértéke: Izsák feláldozásában vált teljessé. 1Móz.22:1-3, 10-12. Mire gondolt Ábrahám, amikor Izsákot oltárra tette: Zsid.11:17-19.
  4. Ábrahám hitének mennyei távlata volt: Zsid.11: 8-10, 15-16.
  5. Ábrahám minden hit által megigazult hívő Atyja: Gal.3: 6-9.

Ábrahám, hit által megigazult bűnös ember

A Szentírás tárgyilagos világosságban tárja elénk Ábrahám életét. Tanulságos meglátnunk életének néhány különleges részletét:

1. Ábrahám és Sára Egyiptomban. Megegyezés Sárával: 1Móz.12:10-13. A fáraó feleségül veszi Sárát? 14.16. Isten védelmébe veszi Sárát: 17-20.

2. Hágár és Ismael története Sára ötlete rossz végre jut: 1Móz.16: 3-6. – Izsák születése után Sára javaslatára, Isten jóváhagyása szerint, Ábrahám eltávolítja Hágárt és Ismaelt. 1Móz.21: 9-14. (Gondoljunk a világtörténelmi következményekre is)

3. Sára és Abimélek esete. Ábrahám ismét húgának mondja Sátát. Abimélek magához veszi, azonban most Isten meginti őt. 1Móz.20: 2-3, 9-11, 14,

4. Ábrahám második házassága Keturával. 1Móz.25 1.6.

Ábrahám életét korának közerkölcsi és társadalmi szokásai és gyakorlata szerint kell megítélnünk. – Így is látható azonban, hogy hús-vér ember volt, aki hit által kegyelemből és őszinte istenfélelme által töltötte be kiemelkedő prófétai küldetését.

Aranymondás. „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el” Gal.3: 6.

Példaképek 5. Izsák

Izsák, az oltárra tett ember

Igék: 1Móz.22:1-2, 6-12.

Kérdések: 1. Miért tűrhette engedelmes alázattal Izsák a feláldozását? 2. Milyen lelki hatása és emléke maradhatott Izsákban az egész eseménynek?

Izsák házassága

Igei részletek a házasság kialakulásáról: 1Móz. 24: 1- 4, 7, 12-14, 17-19, 22, 27, 50 -52, 57-58, 63 – 67.

Kérdések: 1. Példának tekinthetjük-e ezt a történetet arra, ahogyan Isten vezet? (Pl. a házastársválasztásban is) 2. Helyes-e jelet kérni Istentől? 3. Minden „Izsáknak” csak egy bizonyos „Rebeka” rendeltetett? 4. Mit gondoljunk a házasságot létrehozó emberi közreműködésről? (Ábrahám, Eliézer). 5. Mire épült Rebeka döntése? (58) (6) Hogyan kell értékelnünk azt, hogy Izsák „megszerette” Rebekát? (67)

Izsák hitélete

Isten áldása kíséri: 1Móz.26: 12-13, 21-22. Közösségben él Istennek: 26: 21-22.

Kitér a viszály elől: 26: 16-17. Ellenségei felismerik Isten áldását az életén: 26: 26-30.

Kérdések: Isten áldása anyagiakban is mindig mutatkozik? 2. Jellemző-e, hogy Isten embere anyagi hátrányt is vállal a békességért? 3. Elvárható-e, és mindig megtörténik-e az ellenség elismerése?

Izsák, vagy Rebeka látott-e helyesen gyermekeik megítélésében?

Rebeka drasztikus beavatkozása a kiválasztottság átadásában: 1Móz.27: 5-10. Izsák, a hagyományos törvényes rendet képviselte: 27:1-4. (Ézsau, az elsőszülött) Rebeka, Isten kijelentése alapján a kegyelemből való kiválasztásban hitt. 1Móz.25:21-23. Ezt igazolja Pál: Róm.9: 10-13.

Kérdések: 1. Helyesen lépett-e közbe Rebeka? 2. Konfliktust okozhatott-e Izsák és Rebeka között ez a probléma? (Valószínű nem=1Móz. 27: 33, 38-40, Zsid.11: 20.)

Példaképek 6. Jákób – Izráel

Születése különleges volt. Ige: 1Móz.25: 21-26.

Kérdések: (1) Milyen összefüggés lehet a meddőség után imában kért, és kapott gyermek áldásokat hordozó élete között? (Sára, Rebeka, Ráhel, Anna, Erzsébet gyermekei) (2) Lehetséges-e Istentől való tervszerűség abban, hogy Jákób született másodiknak?

Jákób megvásárolja az elsőszülöttségi jogot. Ige: 1Móz. 25: 29-34

Kérdések: (1) Mi volt Ézsau elfogadó döntésének oka? (2) Mit nem tartott Ézsau szentnek, az elsőszülöttséget, vagy az esküt? (3) Hogyan tekintette Isten Ézsau hirtelen döntését? Zsid.12: 16-17. (4) Mi az üzenete számunkra ennek a történetnek?

Jákób, az Isten választottja

Isten méltányolja Jákób áldását kereső lelkületét, megszólítja Jákóbot, és szövetségre lép vele. 1Móz.28: 10:19. – Isten Jákóbbal van, áldássá teszi, családjában, és anyagiakban is megáldja őt. Ő pedig engedelmesen Istenhez igazodik. 1Móz.30:22, 31:11-18.

Kérdés: Melyek a választottság jegyei Jákób életében. és a mi életünkben?

Jákób az Izráel nevet kapja. Jákób megbékél Istennel és Ézsauval.

A megbékélés útja: A veszély: 1Móz.32:7-8, Ima: 10, 12, Ajándék küldése:14, Isten színe előtt meghal Jákób, megszületik Izráel: 23-29, A két testvér megbékél:33: 1-5

Kérdések: (1) Kinek kellett megváltoznia? (Pl. Ábrahám és Lót, Somogyi család megtérése) (2) Hogyan magyarázzuk Ézsau megváltozását? (Pl. Ávós őrnagy megváltozása)

Izráel (Jákób) Egyiptomban

Izráel áttelepülése, búcsúzása és temetése: 1Móz.46: 1-4, 49: 1-2, 50: 7-9, 14.

Kérdések: (1) Van-e jelentősége ma is az atyai áldásnak? (2) Hogyan vélekedjünk ma az ünnepélyes temetésről, és a megépített sírhelyről? Jn.19: 38-42, Apcsel.8:2,

Aranymondás: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem!” (1Móz-32: 27)

Példaképek 7: József története

  1. Ráhel fia. Meddőségben nagyon várt fiú: 1Móz,1-2. A gyógynövény nem segített, de Ráhel imáját meghallgatta az Úr: 1Móz.30,14-15, 22-24. Édesanyja Benjámin születésekor meghalt: 1Móz.35,18-19.
  2. József ifjúkora a családban. Apja bizalmasa, aki kiemelten szerette:1Móz.37,1-4.
  3. Az álom, mely meghatározta József hitét és életét 1Móz.37,5-11.
  4. Eladott rabszolgaként. Megölés helyett eladják: 37, 18-33. „Az Úr vele volt” 39,3-4, 23.- Hűséges szentségben az Úrhoz: 39,9,16-18.
  5. A fáraó álmának megfejtése után Egyiptom alkirálya: 41, 15-16, 28-31,40.
  6. József megleckézteti testvéreit: 1.Móz.43.1-10, majd megismerteti magát: 45,1-7.
  7. Jákób és családja – Isten akaratából – Egyiptomba költözik: 46,1-5.
  8. József politikai és gazdasági vezetőként új társadalmi rendet alakit ki Egyiptomban: 1Móz, 47: 20-26
  9. József hite, megbocsátó nagylelkűsége: 1Móz,50:15-26

Összefoglaló tanulságok és kérdések József életére vonatkozóan

  1. Miben tekinthető József története Jézus Krisztus előképének?
  2. Testvéreidnek se légy cinkosa a bűnben!
  3. Legyen fülünk meghallani és hitünk felismerni Isten nekünk szóló kijelentését, amellyel irányt ad az életünknek!
  4. Isten a próbák tüzében tisztít meg élő hitre, hűségre és a nagy feladatokra Zsid.5,8-9. 1Pt.1,6-7.
  5. Minden Isten terve szerint történik, uralma teljes a Földön.
  6. Isten embere nem lehet bosszúálló. A megbocsátás fontossága. Mt.18,35.
  7. Bűnének a következményeivel általában mindenkinek már a földi életében is találkoznia kell!
  8. Az embereket olykor tudatosan rá kell vezetni bűnösségük felismerésére. 1Móz.42,21.
  9. Isten olyakor politikai hatalommal ruházza fel választottait, ha tervének végrehajtása ezt kívánja. (Pl. Lloyd George angol miniszterelnök 1916-22 között.)

Aranymondás: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de isten terve jóra fordította azt!” 1.Móz.50,20.

Példaképek 8. Mózes

1. Isten uralkodik, tervei teljesülnek

/1/ Isten Ábrahámnak kijelentette a jövőt: 1Móz.15,13.16, /2/ Hikszoszok (Sémi fáraók) uralkodása Kr. 2100 – 1730 között. /3/ „Új király” (dinasztia) rabszolgaságba kényszeríti Izráelt. 2Móz.1,8-14,17,22.

2. Isten kiválasztja és előkészíti Mózest

/1/Talált gyerekből trónörökös: 2Móz.2,1-10. /2/ Hisz Istenben és sorsközösséget vállal népével: Zsid.11,23-26, 2Móz.2,11-12 /3/ Isten előkészíti a nagy küldetésre. Zsid.11,27. 2Móz.2,13-15. /4/ Otthonra talál Midián földjén, a Sinai (!) pusztában 2Móz.2:16-21.

3. Mózes elhívása, Izráel kiszabadul „a szolgaság házából”

/1/ Személyes elhívás: 2Móz3,2-12. (Alázat és engedelmesség). /2/ A tízedik csapás, vér az ajtófélen, és győzelmes kivonulás: 2Móz.12,12-13.31.36. /3/ Száraz lábbal a tengeren át és az egyiptomiak pusztulása 2Móz.14,21-22, 26-28. (Hit és engedelmesség)

4. Mózes a törvényadás eszköze. Izráel nemzetté válása a Sinai hegyen

/1/ Isten megjelent, Mózes beszélt vele: 2Móz.19,18-20, /2/ Mózes 40 napig az Úrral és átveszi a törvénytáblákat. 2Móz.24,12, 18, 31,18. /3/ Az aranyborjú miatt összetöri a törvény tábláit: 2Móz,32:19./4/ Mózes közbenjár Izráelért: 2Móz.32,31-32 /5/ Isten új kőtáblákat ad: 2Móz.34,1, 28. Bámulatos és kívánatos az Istennel való szoros közössége.

5. Mózes jelleme a próbák tüzében

/1/ Közbenjár népéért 2Móz.33:13-16. /2/ Áron és Miriám támadásától Isten védi meg:: 4Móz.12,15. (Josephus Flavius: a „kusi asszony” etióp hercegnő volt.) /3/ A kémek az egész népet fellázítják Mózes ellen 4Móz.13,30-33, 14.4. /4/ A gyülekezet vezetői fellázadnak Mózes ellen: 4Móz.16,1-5,31-32. Hitben, szelídségben, és Isten védelmében való helytállás!

6. Mózes vétke és következménye

Mózest elragadta az emberi indulat, önállósította magát, és nem Istennek adta a dicsőséget: 4Móz20,10-13. Mózes a búcsúbeszédében visszatért erre az esetre: 5Móz.3,23-27. Isten nem változtatott ítéletén. „A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok” 3Móz.10,3.

7. Mózest Isten temette el

Ismeretken a sírhelye: 5Móz.34,5-6. (Miért?)

Aranymondás: Mózes hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést. (Zsid.11,28.)

Példaképek 9. Józsué

Józsué korábbi neve: Hósea. Jelentése: szabadulás. Ebből alakult Jesua (Jézus) ami annyit jelent = szabadító

1. Fiatalon Mózes mellett 2. Móz. 17,8-13

Kard és ima együtt? Kérdés: Van-e igazságos háború?

2. Józsué imában is Mózes társa. 2. Móz. 24,13-14

Mai kérdés: (1) Van-e imatársad? (2) Lehetnek-e imatársak különböző nemzedékből valók?

3. Józsué a 12 kém egyike. 4Móz.13,1-3,8. 10 kém lázított és elpusztultak. Józsué és Káleb hitben hűek maradtak. 4Móz.14,36-38.

Kérdés: Törvényszerű-e, hogy a hitben való hűség a földi életünket is gazdaggá teszi?

4. Mózes átadja tisztét Józsuénak. 4Móz. 27,15-23.

Kérdés: Lehet-e, helyes-e kinevelni, majd közreműködni az utód kirendelésében?

5. Isten elhívja és kirendeli Józsuét a szolgálatra. Józsué 1, 1, 5-8.

Kérdések: (1) Miért nem volt elég Mózes kirendelése? (2) Miért kell bátorság is, ha Isten velünk van? (3) Mi ad folyamatosan belső erőt a küldetés végzéséhez?

6. Jerikó meghódítása. Józsué 6,20-21,27.

Kérdések: (1) Hogyan történhetett a kőfal leomlása? (Lásd az aranymondást) (2) Miért a kegyetlen öldöklés? 5 Móz.9,4-5.

7. Csatavesztés Ajnál és földre-borulás miatta. Józsué 7.4,4-8., Oka: 7,10-11, Az ítélet: 20-21,25.

Kérdések: (1) Kellett-e megtorpanás a nagy és könnyű győzelem után? (2) Hogyan lássuk a kollektív bűnösség és a kollektív büntetés kérdését?

8. Elkötelezés Isten felé az Ebál hegyén. Józsué 8,30, 34-35.

Kérdések: (1) Mit tart Józsué legfontosabbnak Izráel számára? (2) Mi volt újszövetségi jellegű az Ebál hegyi összejövetelen?

9. Józsué utolsó országgyűlése. Józsué 24.1,13-18, 25-27/a.

Kérdések: Mi vall kegyelmi gondolkodásra Józsué felszólításában? (2) Hogyan értsük, hogy a kő „hallotta” az Úrnak minden mondását?

Aranymondás: „Hit által omlottak le Jerikó kőfalai.” Zsid.11:30.

Példaképek 10. – Anna, Sámuel édesanyja

1. A meddőség, egészségügyi állapot, vagy hitpróba? – A hosszú ideig meddő anyák és a gyermekük: – Sára: Zsid.11,11-12, = Izsák. – Rebeka: 1Móz 25,21 = Jákób. – Ráchel: 1Móz.30,1-2, 22-24 = József. – Anna: 1Sám.1, 1-2, 8. = Sámuel.

Kérdések: /1/ Isten szerint való-e az asszonyok gyermek utáni olthatatlan vágyakozása? /2/ A meddőség hitre nevelő próbatétel is lehet-e az anyáknál? /3/ Törvényszerűnek kell-e tartanunk, hogy Isten választott emberei gyakran korábban meddő anyák gyermekeként születnek?

2. Anna, a kitartóan és buzgón imádkozó ember 1Sám. 1,9-18.

Kérdések: /1/ Helyes-e ennyire (szinte erőszakosan) imádkozni és vágyakozni gyermek után? /2/ Mire mutat Anna imában mondott felajánlása? /3/ Miről gondolhatta Éli főpap, hogy Anna részeg? /4/ Miért tűnt el a szomorúság Anna arcáról? /5/ Van-e igei alapja az ilyen erőszakosságnak az imádkozásban? (Jézus válaszol: Lk.18,1-8.) /6/ Mi adhat bátorságot arra, hogy meghátrálás nélkül kérjünk valamit? = Jn.15,7. 16, 23/b-24. (Az a bizonyosság, hogy kérésünk összhangban van Isten akaratával)

3. Anna teljesíti felajánlását. 1Sám. 1,24-28.

Kérdések: /1/ Könnyen teljesíthető volt-e Anna részéről az ő ígérete? /2/ Mit igazolt Anna azzal, hogy lemondott Sámuelről? /3/ Mit jelentett a gyakorlatban a Sámuelről való lemondás? =1Sám.2,11.18-19.

4. Isten megjutalmazza Annát. 1Sám.2,20-21. – A legnagyobb földi jutalom volt, amikor látta Sámuel kiemelkedően áldásos szolgálatát.

Kérdések: Vannak-e Istennek e földi életre vonatkozó ígéretei? A Biblia tele van ilyen ígéretekkel. Lássunk néhányat:/1/ Gondviselésre vonatkozó ígéretek: Mt.6,25-26, 33, Mt.10, 29-31, 1Pt.5,7. /2/ Folyamatosan is figyel és velünk van: Mt.28,19-20. Zsid.13,5-6. /3/ Ígéret egy speciális feltétellel: Ef.6,5-6. /4/ Isten a jövő eseményeinek irányítója: Róm.8,28. – Fontos, hogy vegyük mindig komolyan az ígéretek teljesüléséhez előírt feltételeket.

Aranymondás: „Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, akiket elhatározása szerint elhívott”. Róm.8,28.

Soltész Attila – Jézussal egy asztalnál

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]Jézussal egy asztalnál

[Lukács 7:36 – 50]

 

36Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. 38Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. 39Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös.” 40Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” Ő pedig így szólt: „Mester, mondd!” 41Erre ezt mondta Jézus: „Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel.42Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?”43Simon így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél” – 44és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: „Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. 47Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” 48Az asszonynak pedig ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.” 49Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?” 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

 

Újra itt a karácsony, a nyugati világ legnépszerűbb ünnepe. Persze egyik ünnepet sem szeretném leminősíteni, de a mi kultúránkban tagadhatatlanul a karácsony az első! Az adventi időszakban díszbe öltöznek a városok, a gyerekek minden nap egy újabb apróságot kapnak az adventi naptárból, egyszóval mindenki az ünnepre készül heteken át. A húsvét, a pünkösd sokkal inkább a hívő nép ünnepe, a világ számára talán nehezen vagy egyáltalán nem érethető üzenetekkel. A karácsonyhoz viszont a család, a meghittség, az összetartozás illetve, a szeretet fogalmai társulnak, amelyekhez minden ember szeretne kapcsolódni.

A hívő nép számára azonban a karácsony nem a család és a szeretet ünnepe, hanem mint  az élő Isten „hozzátartozói” ünnepeljük, hogy megszületett az egyszülött Fiú, az Úr Krisztus.

Ezen a ponton gondolkoztatott el Simon farizeus története, aki Isten ószövetségi népéhez tartozott és fontosnak tartotta, hogy meghívja Jézust az asztalához. Arra a kérdésre kereste ugyanis a választ, hogy kicsoda Jézus valójában. Ennek kapcsán az merült fel bennem, hogy mi vajon hogyan készülünk a karácsony esti vacsorára. A gondolatainkban talán már össze is állt az ünnepi tennivalók listája: bevásárlás, takarítás, főzés, csomagolás, díszítés stb.. A fiatalabbak szívében egyre világosabban megfogalmazódik, hogy mit is szeretnének ajándékba kapni. A férfiak pedig próbálják a leghatékonyabb módon elvégezni a szükséges tennivalókat. Talán minden családban kialakult rendje van az ünneplésnek arra vonatkozóan, hogy milyen fogásokat és milyen sorrenden kell fogyasztani, mi a gyertyagyújtás és az ajándékozás menete.

A kérdés csupán az, hogy van-e helye az ünnepen az ünnepeltnek? Mielőtt ugyanis Simon mintájára meghívjuk asztalunkhoz Jézust, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi Jézus számára az igazán fontos. A világ persze mindig kész felállítani a saját fontossági sorrendjét. A reklámokban lépten-nyomon feltűnik az ideális karácsony látképe. A színes magazinok borítóin mosolygó házaspárok nézik, ahogy a fenyőfa mellett vidám gyerekek bontják az ajándékokat. Azonban valahogy mindig lemarad a képről az ünnepelt, vagyis Jézus.

De nem kell a reklámokhoz fordulnunk tanácsért, ahogy Simonnak sem kellett, hiszen a családi hagyományokból, a gyülekezeti rendtartásból, vagy a vallási törvényekből ugyanúgy megtudhatjuk, hogy milyennek kell lennie az ünnepnek. Ugyanúgy, ahogy Simon is tudta, hogy hogyan kellene egy prófétának viselkedni, ha vendégségbe megy.

Tegyük hát fel azt a kérdést együtt, hogy milyen ünneplésnek örülne a mi megváltó Urunk? A történet alapján Jézus hajlandó elmenni oda ahova meghívják, de nem hajlandó a vendéglátó elvárásait kiszolgálni. Mi ugyanis gyakran eltervezzük a dolgok menetét, az ünneplést, az étkezést, az ajándékokat és talán megtervezzük Jézus szerepét is a karácsonyban.

Jézus azonban nem játszotta el a rá kiosztott szerepet, ezért jutott Simon arra a következtetésre, hogy Jézus nem jöhet Istentől, nem lehet próféta, hiszen alapvető vallási előírásokat sem tudott betartani.

A történet érdekessége, hogy amikor Jézus észreveszi Simon gondolatát, nem sértődik meg, nem megy ki a házból, hanem éppen ellenkezőleg, odafordul hozzá és így szól: „Simon, van valami mondani valóm neked” (40. vers). Jézus az adósokról szóló példázatával, a hangsúlyok eltolódására hívja fel Simon figyelmét. A vendéglátás lehet, hogy hibátlan, az ételek ízletesek, Simon még a keleti szokásoknak megfelelően a házát is megnyitotta az ott élő emberek előtt, hogy láthassák a különleges vendéget. Egyszóval mindent ideálisan megszervezett Simon, csak éppen Jézus került hátrébb a fontossági sorrendben.

Ennek a történetnek a zárószavai különösen felkeltették a figyelmemet: „Eredj el békességgel” (Luk 7:50), a karácsony ugyanis elvileg a szeretet és a békesség ünnepe lenne. A mi emberi világunkban azonban ezekből van a legnagyobb hiány.  De hogyan mondhatja el Jézus ezeket a szavakat éppen egy összetört asszonynak, aki talán az összes pénzét most költötte el egy drága kenetre? Emberileg szólva inkább Simonnak lehetne békességre oka, hiszen telik a vendéglátásra, buzgó vallásos farizeus és fontos ember, hiszen még Jézus is elfogadja a meghívását. Jézus azonban mégis az asszonyt bocsátja el békességgel, Simon pedig egy példázatot kap.

A válasz talán abban keresendő, hogy ez a megtört asszony hittel átadta Jézusnak az uralmat az élete felett, míg Simon uralta a saját életét. Egy korszerű kifejezéssel élve Simon „kompetens”, vagyis szakértő volt az élet dolgait illetően és kezében tartotta az irányítást. Odament Jézushoz és meghívta, vagyis személyesen végére járt a dolgoknak. Amikor pedig látta, hogy Jézus hogyan viselkedik, bölcsen és diplomatikus hallgatott. A történet első felében úgymond ura volt a helyzetnek. Azonban kevés fárasztóbb dolog van annál, mint amikor mi próbáljuk Isten helyett uralni az életünket. A dolgok ugyanis bármikor kicsúszhatnak a kezünkből, a körülöttünk élő emberek pedig egyre inkább „zavaró körülménynek”, „akadálynak”, vagy éppen „ellenségnek” látszanak. Ilyenkor kell megállni és Isten előtt végiggondolni a fontossági sorrendet. Az Istennel való közösség nagy titka, hogy ha hittel átadjuk Istennek az uralmat az életünk felett, akkor nem elveszítjük, hanem megnyerjük azt, és békességet találunk a lelkünknek.

Simon szemszögéből nézve talán „ünneprontónak” tűnt az asszony, amikor vakmerő módon az asztalnál pihenő Jézust megérintette és ezzel megbotránkoztatta az ott lévőket. Ahogy Simon házában, ugyanúgy a munkahelyen, a gyülekezetben, az iskolában, de sokszor még a családban is bátorság kell ahhoz, hogy Jézus előtt nyíltan leboruljunk és őt imádjuk. Ehhez ugyanis az kell, hogy a szokásaink, a céljaink, az igazságunk, vagy éppen a másik ember véleménye csak a második helyre szoruljanak vissza a fontossági sorrendben, és az első helyre Jézus kerüljön. Az asszony viselkedésére az a magyarázat, hogy Jézus volt az első helyen a szívében. Így kezd dobogni egy Isten által megtört emberi szív. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk szívét ebbe az irányba formálja az Úr. A reménységünk pedig az, hogy a mi szívünk megtöretése által nem szegényebbek, hanem hitben és békességben gazdagabbak leszünk.

Azt kívánom mindnyájunknak, hogy Krisztus legyen a mi szívünkben és ünnepünkben a fő helyen:

 

Dicsérjük együtt Krisztust, aki megváltott miket az örök életre!

Dicsérjük együtt Krisztust, aki Szentlelke által vigasztal minket!

Dicsérjük együtt Krisztust, aki eljövendő az Atya dicsőségére!

 

[/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

Soltész Attila – Ketten lesznek egy test

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]Ketten lesznek egy

Az elmúlt évtized során egyre növekvő számban történtek válások az ismerőseink körében. Ami még ennél is szomorúbb, hogy két-, háromévente tanúi lehettünk egy-egy keresztény házasság felbomlásának a közelebbi vagy távolabbi környezetünkben. Aki valamilyen formában megtapasztalta már, hogy milyen maradandó lelki sérüléseket, életre szóló anyagi és erkölcsi veszteségeket okozhat egy család szétesése, annak a szívében nem az ítélkezés gőgje, hanem az együttérzés alázata munkálkodik.

Ezzel a lelkülettel azt a kérdést szeretném feltenni, mit tehetünk azért, hogy a gyülekezetünkben lévő házasságok erős, őszinte és élő párkapcsolatok legyenek, amelyek felülkerekednek az élet viharain, szolgálják Isten dicsőségét, a házaspár boldogulását és hívő egészséges lelkű gyermekek felnövekedését.

Annál is időszerűbb ez a kérdés, mivel az utolsó idők sátáni szellemisége egyre jobban érezteti hatását világunkban. A média olyan sikeresen formálta át a házasságról alkotott képet, hogy mára már 15 európai országban törvényes a melegek házassága, a múlt hónapban pedig az USA legfőbb bírósága – az egyes tagállamok jogi szabályozásától függetlenül – törvénybe iktatta az azonos neműek házasságkötéshez való jogát az államok teljes területén, (ugyanakkor a külön neműek együttélésére egyre nagyobb mértékben jellemző, hogy nem kötnek házasságot). Ezektől a gondolatoktól indíttatva szeretném röviden összefoglalni, hogy mit tanít a Biblia a házasságról.

A házasság Istenre mutat:Isten képére teremté őt: Férfiúvá és asszonnyá teremté őket. (1Móz 1:27). A férfi és a nő közötti különbség és egysége Isten természetét tükrözi. A két ellentétes nemű, eltérő gondolkodású és adottságú teremtmény rendeltetése nem egymás legyőzése vagy bekebelezése, hanem egymás szeretete, kiegészítése és szolgálata. A Szentírás szerint, Isten, férfi és nő hármas egysége a Szentháromság Isten jellemét tükrözi, ahol a különbségek nem ellentétet jelentenek, a hierarchia nem despotikus uralmat, a szeretet pedig nem kizsákmányolást, hanem kölcsönös és hűséges gondoskodást és szolgálatot.

A házasság Istentől származik: 28 És megáldá Isten őket, és monda nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet(1Móz 1:28). A férfi és nő kapcsolatát Isten rendelte el, vagyis az állam és az egyház felett álló legfelsőbb joghatósától származik, az élő Istentől. Az áfatörvényt az állami joghatóságok hozzák létre ugyanígy vissza is vonhatják. Az egyházi ünnepek időpontját zsinatok jelölték ki, ugyanígy módosíthatják is. A házasság intézményét azonban Isten rendelte el és nem az állam vagy az egyház. Ennek megfelelően az állam csak jogi kereteket biztosíthat, az egyház pedig tudomásul veheti és áldását adhatja a házasságokra. Azonban egyik sem uralkodhat a házasság intézménye felett, nem tilthatja be és nem módosíthatja annak jellegét és érvényességi körét.

A házasságot egy férfi és egy nő alkotja: „24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.(1Móz 2:24) Ezeket a szavakat idézi szó szerint Jézus Krisztus a Máté 19:5-ben. Ennek alapján Isten a házasságot egy férfi és egy nő minden területre kiterjedő életközösségének rendelte el.

A házasság a földi életre szól: „30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.(Máté 22:30) Ebből a versből egyértelműen kiderül, hogy a házasság földi intézmény, a mennyországban nem lesz házasság. Mivel a földi életre szól, a házastárs földi távozása (halála) után az özvegy fél szabadon dönthet arról, hogy egyedül marad vagy újraházasodik (1Kor 7:39).

A szex helye a házasságban van a mózesi törvény szerint: A házasságtörés minden formáját, ide értve a szüzesség elvesztését házasságon kívül, a mózesi törvény halállal büntette (5Móz 22:13-30). Ennek tükrében válik érthetővé, hogy Jézus fogantatása után Máriának a törvény halálos szigorával kellett volna szembesülnie, ha József kezdeményezi a jogi eljárást.

Az esküvő módját nem szabályozza a Biblia: A zsidó tradíció szerint 4 féle módon lehetett házasságot kötni, a hagyományos zsidó esküvőkön mind a mai napik ezek az elemek meg is jelennek. A férfi kettesben marad az asszonnyal, ami gyakorlatilag a házasság elhálását jelentette (bevitte a sátorába 1Móz 24:67).  Házassági szerződés megkötésével vagy jegyajándék átadásával, mindkét esetben a nő a férfi feleségének számított, életkortól vagy a közös élet megkezdésétől függetlenül. A negyedik mód, a házassági szertartás vagyis a lakodalom, amely a házasság nyilvános kihirdetését jelentette a közösség előtt.

Az Istennek szentelt házasság a nemzeti fennmaradás záloga. A mózesi törvény halálos szigora valójában Istennel való szövetséget és ezen keresztül a nemzet fennmaradását védte. Az Istennek szentelt házasság és az abból kifejlődő családok biztosítják egy nemzet reprodukciós képességét. A zsidó nemzet törzsi szerkezetének fennmaradását szolgálta az utód nélkül elhunyt testvérek utódlásáról szóló törvény is (5Móz 25:5).

A vegyes házasságot tiltja az Ószövetség: Az Ószövetségben a zsidók és pogányok közötti vegyes házasságot tiltja, kifejezetten a vallási tisztaság megőrzésének és a bálványimádás elkerülésének érdekében (5Móz 7:1).

Ne paráználkodj (2Móz 20:14): ezt a törvényt olyan parancsnak tekinthetjük, amely érvényes az Ó és Újszövetségben egyaránt. A házasságtörés minden formáját biológiai halállal bűntette Mózes törvénye, ezzel szemben az újszövetségi egyház nem testi ítéletet hajt végre, hanem az örök lelki halál jelének tekinti, ha valaki paráznaságban él: „se paráznák,  […] se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, […] nem örökölhetik Isten országát(1Kor 6:9-10).

Az Istennek szentelt házasság védhet a paráznaságtól: a korinthusi társadalomban a fenti bűnök társadalmilag teljesen elfogadottak, mindennaposak voltak. Pál apostol ezért így rendelkezik: „a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje” (1Kor 7:2).

A vegyes házasságokat is óvja az Újszövetség. „Ha […] a hitetlen felesége/férje […] vele akar lakni, el ne bocsássa azt a hívő(1Kor 7:12). A hívő- nem hívő vegyes házasságok az Újszövetség idejében úgy keletkeztek, hogy a misszió során az egyik házas fél megtért, míg a másik nem, vagy később jutott hitre. Pál apostol az 1 Kor. 7-ben arról ír, hogy a házasság Isten teremtési rendjéhez tartozik, amelyet nem kell felbontani az egyik fél megtérése miatt.

Az Újszövetség nem támogatja a válást. „Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza(Máté 19:6).

Az Újszövetségben két válóokot találhatunk. A Szentírás szövegei alapján a hűtlen elhagyást (1Kor 7:15) és a házasságtörést (Máté 19:9) tekinthetjük olyan válóoknak, amely alapján a házasság felbontható és az újraházasodás megtörténhet.

Az Újszövetség a válóokon kívüli válást és újraházasodást paráznaságnak tekinti.Aki elbocsátja feleségét/elhagyja férjét és mást vesz el, házasságtörést követ el” (Márk 10:11-12)

A házasság Krisztus képmása. 23[…]a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak […] 25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;”( Ef 5:22-33). Érdekes, hogy az Újszövetség lelki értelemben úgy ábrázolja a Krisztust követő hívő házasságot, mint egy kis gyülekezetet. A házasság lényege tehát ugyanaz, mint a gyülekezet lényege, vagyis Jézus Krisztus követése. Az Újszövetség a férfi és női szerepet a házasságtól függetlenül is úgy mutatja be, mint amelyeknek a Krisztuskövetés ad értelmet: „minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.”(1Kor 11:3). Lelki értelemben tehát attól férfias a férfi, hogy Krisztus követésében hajlandó áldozatosan az „utat törni” és segíteni a gyengébbeket. Lelki értelemben attól nőies a nő, hogy a Krisztus követésében segíti azokat, akik éppen elől járnak és törik az utat.

A házasság elengedhetetlen feltétele a kölcsönösség.   5 Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a böjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok. (1Kor 7:5) A házasfelek akaratának összhangját a „szümphónosz” melléknévvel fejezi ki a szövegben. A férfi és a nő feladata tehát nem az, hogy érvényesítsék saját akaratukat, hanem hogy a két ember akarata Istennek tetsző harmóniában együttműködjön. A Biblia alapján a lelki összhang feltétele érdekes módon az Isten előtti alázat (Fil 2:3). Az embernek az összhanghoz azt kell elismernie, hogy nem különb a másiknál, rá kell döbbennie, hogy ráutalt a társára és a Sátánnal szemben nem tud megállni egyedül. Ezt követően pedig a feleknek Krisztus által kijelölt helyükre kell besimulniuk ahhoz, hogy egy náluk nagyobb harmonikus összhang részévé váljanak.

A házasság tönkremegy bűnrendezés nélkül. „3 Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg neki.  4 És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss neki(Luk 17:3). Végezetül tegyük fel a kérdést, hogy mi a felelősségünk gyülekezetként, szülőként, testvérként, férjként, feleségként, vagy akár gyermekként a körülöttünk lévő házasságok válságaiban? A bűn romboló hatása nem kíméli az élet egyetlen területét sem. A társadalom, a gyülekezet, a család és az egyén szüntelen a bűn romboló hatásának van kitéve ebben a világban, a bűn következménye pedig a halál, a széthullás és a pusztulás.

Rövid szolgálati időm során feltűnt, hogy az egymás közötti bűnök rendezésének – amely korántsem azonos az ítélkezéssel – nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget.  A szeretetteljes figyelmeztetés és a figyelmeztetés elfogadása, a bocsánatkérés és a következmények helyrehozása gyakran fölösleges lélekbúvárkodásnak tűnik a hívek szemében. Jobban szeretjük az egyértelmű parancsokat, mint az Isten előtti bajlódást a másik emberrel és saját bűneikkel. Pedig a bűnrendezés olyan, mint a tisztálkodás, vagyis az emberi kapcsolatok rendszeres ápolása és gyógyítása. A bűn növekedésének elsődleges hatásaként közösségeinkben sérül a szeretet, a jóindulat és a remény. A bűnrendezés nélkül az emberi kapcsolatok a rosszindulat, a félelem, a reménytelenség és a bosszú mocsarába süppednek.

Tegyük fel most Istennek a kérdést, hogy lehet-e közösségeinkben a bűnrendezést tanulni? Hajlandóak vagyunk-e áldozatos szeretettel vállalni a figyelmeztetéssel járó kockázatokat? Hajlandóak vagyunk-e a nekünk szóló intést Isten előtt mérlegelni, és ha kell elfogadni? Hajlandóak vagyunk-e bocsánatot kérni és bocsánatot elfogadni? Hajlandóak vagyunk-e változni és támogatni a másikat a változásban? Ha mi magunk nem gyakoroljuk a bűnrendezést az életükben, akkor felelősek vagyunk azért, ha a ránk bízottak sem sajátítják el a bűnök rendezésének gyakorlatát. Jézus Krisztus életművének középpontjában a bűnrendezés áll! Ő nem kímélve magát, életét adta azért, hogy rendezze a mi bűneinket Istennel, hogy aki hisz Őbenne, annak többé ne a bűn uralkodjon a szívében, az emberi kapcsolataiban, a házasságában, hanem az élet![/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

Soltész Attila – Húsvéttól Pünkösdig

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]

Húsvéttól Pünkösdig

„vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim” (Apcs 1:8).

 

Nemrég gondolkoztam el Péter apostol életének Húsvét és Pünkösd közötti időszakán. Nem a Péter személye iránti kíváncsiság indított erre, hanem egy személyes élmény kapcsán azt a kérdést tettem fel, hogy mi keresztények mit is kezdünk a kudarcainkkal? Meghátrálunk, vagy odaszánjuk az életünket az Úrnak?

Az történt valójában, hogy sikerült valakit nagyon megbántanom. Lehet, hogy jószándék volt bennem, de talán nem azt és nem úgy kellett volna mondanom. Néhány nappal később megfájdult a fogam és orvosi kezelésre kellett mennem. A doktornő kicsit rosszallóan annyit mondott, hogy hamarabb kellett volna jönnöm, majd viccelődve megkérdezte,  kérek-e érzéstelenítést, mert csinálhatja „orosz” módszerrel is, vagyis „kiveszi a fogat, betömi és aztán visszarakja”. Bevallom, nem tudtam nevetni a dolgon, mert az jutott eszembe, hogy néhány nappal korábban pont ezt csináltam valakivel, csak éppen lelki értelemben. Halogattam a dolgok tisztázását, aztán amikor robbant a konfliktus, szeretetlenül közöltem az „igazságot”. Amikor az ember látja saját nyomorúságát, könnyen megkísérti az a gondolat, hogy mások annyira jó hívők, de nekem úgysem fog menni a keresztény élet.

Ekkor jött elém Péter életének Húsvét és Pünkösd közötti időszaka, amely során Péter Krisztus képe és énképe drámai módon átalakult. A fájdalmas szembesülések sorozata az apostol életében azzal kezdődött, hogy Jézus nagycsütörtök este megjövendölte tanítványainak, hogy másnap hajnalban mindannyian elhagyják. A tanítványok természetesen mind fogadkoztak, hogy semmiképpen nem fogják magára hagyni Mesterüket. Péter ezt minden bizonnyal komolyan is gondolta, hiszen amikor Jézust elfogták, kardot rántott és életét sem féltve szembeszállt a túlerővel. Jézus azonban kivette a kardot Péter kezéből és az apostolnak üres kézzel kell követnie a Megváltót. Hajnalban Kajafás főpap házában a lefegyverezett Péter félelmében háromszor megtagadta Jézust. Péter kősziklához hasonló énképe felmorzsolódott. Azzal kellett szembesülnie, hogy ugyanúgy elhagyta Jézust, mint a többiek. Isten terve azonban itt nem ért véget. Krisztus követése során az ember ugyanis egy teljesen újfajta önismeretre juthat el. Az új életben járás során bizonyos dolgokban kudarcot vallunk, amelyekről azt hittük, könnyen mennek, máskor meg olyasmit viszünk véghez, amiről azt hittük, hogy számunkra lehetetlen.

Péter története a Genezáret tó partján folytatódik, ahol az Úrjézus azt kérdezi tőle, „jobban szeretsz-e engem ezeknél?” (Ján 21:15). Péter válaszában – „igen, te tudod Uram, hogy szeretlek téged”- már nem bizonygatja saját erényeit, hanem egészen Jézusra bízza az értékelést.

Felmerült bennem az a kérdés, hogy ilyen kudarcok után hogyan állhat talpra egyáltalán a hívő ember? Hogyan tud majd ez az összetört ember „másokat legeltetni”?

A Biblia érdekes módon éppen azt tanítja, hogy olyankor igazán alkalmas a bizonyságtételre az ember, ha nem a saját erejére és énképére épít. A hitvalló, Krisztust követő élet ugyanis az emberi természet feletti jelenség: „vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim” (Apcs 1:8).

A pünkösdi eseményeket követően Péter életében is egy „természet-feletti” korszak kezdődik. Az apostol személyisége és kísértései korántsem tűnnek el, de az engedelmesség során Péter ó-emberi természete felett a Szentlélek veszi át az irányítást. Elég csak arra gondolnunk, hogy Pünkösdkor éppen azoknak hirdeti az evangéliumot Péter, akiket néhány héttel azelőtt kardélre akart hányni. Ahelyett, hogy fenyegetőzne, panaszkodna, sérelmeit ecsetelné, vagy saját igazát bizonygatná, azoknak az embereknek a megmenekülésén fáradozik, akik néhány héttel korábban az Úrjézust „keresztfára feszítve megölték” (Apcs. 2:23). A Szentlélek vezetésére támaszkodó hívő ember ehhez hasonló módon kapja meg az erőt, a bölcsességet, a hitet, a reményt és a szeretetet.

2000 éve tartó ”szellemi harcban” áll a hívő nép. Személyes és családi életünk, gyülekezeti és egyházi életünk valamint társadalmi életünk alapkérdése ugyanaz: emberekre, a sérelmeinkre, vélt vagy valós igazságunkra tekintünk-e, vagy a Szentlélek vezetésére hagyatkozunk és élő, szent, okos istentiszteletként odaszánjuk önmagunkat Isten akaratának oltárára.[/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

Soltész Attila – Élő víz 2

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]Az élő víz (második rész)

 

11Monda neki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet? 12Avagy nagyobb vagy-e te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nekünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is? 13Felele Jézus és monda neki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: 14Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. 15  Monda neki az asszony: Uram, add nekem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni!  16 Monda neki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!  17Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda neki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem; 18Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad. 19 Monda neki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy. (János 4:14 – 19)

 

Ennek az igeszakasznak a kapcsán azon gondolkoztam el, hogy a leírt mondatokat hányféle hangsúllyal lehetne elmondani: ironikusan, dühösen, fölényesen, gúnyosan stb.. Jézus szavai őszinteségük ellenére mégsem tűnnek bántónak. Ez egyáltalán nem magától értetődő, hiszen ha a fenti párbeszédet egy baráttal, családtaggal vagy éppen gyülekezeti testvérrel folytatnánk le elképzelhető, hogy sértődéssel végződne a beszélgetés. Valami miatt azonban Jézus hanghordozását nem gúnyosnak vagy ironikusnak képzelem el.

Minden bizonnyal a samáriai asszony sem érezte bántónak a beszélgetést, különben ott hagyta volna Jézust. Ez az asszony ugyanis éppen elég gúnyt, megvetést, elutasítást kaphatott már a közösségben. Talán ő maga is éppen elég okot szolgáltatott mindezekhez, hiszen az élete nem volt egy sikertörténet. Jézus szavai azonban nem ellenállást vagy haragot váltanak ki az asszonyból, hanem őszinte Isten utáni vágyat. Felmerült bennem az a kérdés, hogy mi lehetett ennek a titka?

Talán ilyen szempontból fontos, hogy Jézus már a beszélgetés kezdetén bevallotta saját rászorultságát, vagyis hogy nincs merítő edénye, amikor így szólt az asszonyhoz: „adj innom” (7. vers). Jézus egyszerre volt szent és egyszerre mert igazán emberi lenni, ő valóban hitelesen fordult oda embertársaihoz. Az a benyomásom, hogy Jézus nem lenyomta, hanem felemelte az embereket maga körül. Érdekes elgondolkozni azon, hogy például a mi viselkedésünk, a szavaink, vagy éppen a szolgálatunk felemeli, vagy lenyomja a körülöttünk lévő embereket. Nemrég például azon tűnődtem el, mikor egy igehirdetés során együtt nevettünk a gyülekezettel, egy gyermekét ügyetlenül nevelő anya tréfás történetén, hogy vajon Jézus is velünk együtt nevet-e ezen az asszonyon?

Nézzük most meg, hogyan változott kettejük kapcsolata a találkozás során. Az asszony a beszélgetés elején Jézust csak egy szokatlanul viselkedő izraelitának nézhette: „hogy kérhetsz inni zsidó létedre” (9. vers). Ez az első fordulópont, ahol Jézus lemondhatott volna erről az asszonyról, és egész egyszerűen nem is bajlódik azzal, hogy elmagyarázza ki is ő valójában. Jézus ezzel szemben az asszony számára is érthető módon elkezdi feltárni valódi énjét: „ha tudnád, hogy ki az akivel beszélsz, te kértél volna tőle inni” (10. vers). Itt egy újabb fordulóponthoz érkeztünk, ahol az asszony sértődhetett volna meg Jézus szavain. Elképzelhető, hogy némi gúnnyal válaszolt vissza Jézusnak, valahogy így: „nincs is vödröd, honnan vennéd azt a vizet” (11. vers), „hát kinek képzeled te magad” (12. vers)? Tudatosan térek el a Károli fordítástól és próbálom sarkítva visszaadni azt az indulatot, amelyet ezek a szavak közvetíthettek Jézus felé.

Itt erősödik fel a beszélgetés folyamán az a kísértés, amivel nekünk is gyakran szembe kell néznünk vagyis, hogy ne a Szentlélek vezetését kövessük, hanem a másik viselkedést kezdjük el visszatükrözni. Jézus azonban nem ezt a megoldást választja. Pedig hogy vissza lehetett volna vágni az asszonynak, mondjuk így: „Kedves samáriai asszony megmondjam, hogy ki is vagyok valójában? Hát én vagyok az, aki nálad biztosan többet tudok a vízről, a házasságról, az Isten dolgairól és minden egyébről”. Persze sokkal elegánsabban is le lehet kezelni a másikat egy ilyen helyzetben, mondjuk némi együttérzéssel: „szegény samáriai asszony, azért ilyen agresszív, mert annyi bántást kapott az élettől”. Az az érdekes, hogy mind két válaszban van némi igazság, ám egyik sem a Szentlélek útmutatását követi. Az első az asszonyt alázza meg, a második meg az asszony környezetében lévő embereket vádolja. Jézus nem ezeknek a sémáknak megfelelően válaszol, hanem a „szomjúságról” és az „élő vízről” kezd beszélni (14. vers). De miért nem mondja meg Jézus ennek az asszonynak a megoldást, egy tömör bizonyságtétel formájában: „kedves samáriai asszony, az a te bajod, hogy bűnös vagy és meg kellene térned Istenhez”. Talán azért nem így beszél Jézus, mert nem letudni akarja a beszélgetést, hanem hajlandó Isten szent szeretetével bajlódni a másik emberrel.

De mit jelenthetett Isten szeretete ennek az asszonynak, aki ötödik házassága után, jelenleg egy hatodik élettársi kapcsolatban élt? Erre a kérdésre bizonyára többféle módon is lehet válaszolni. Nekem az jutott eszemben, hogy ez az asszony talán nem is élte, hanem inkább csak túlélte az életet. A kettő között az a döntő különbség, hogy az igazi élet során az ember, az Istennel való közösségre törekszik. A túlélés során pedig a lehető legjobb alkut próbáljuk megkötni az életben. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy a legkevésbé rosszat próbálja választani az ember. A „lehető legjobbat” meg a „legkevésbé rosszat” úgy szoktuk nevezni kulturáltan, hogy „ideális kompromisszum”. Isten akaratának követése lehet nehéz, keserves vagy fájdalmas, de végül mindig áldás és békesség kíséri, és az életre visz. Az ideális kompromisszum azonban lehet kellemes, élvezetes, kifizetődő csak éppen az áldás, a békesség és az Istennel való közösség kopik ki belőle.

A minket körülvevő világ folyamatosan ideális kompromisszumokat kínál. A reklámok mindig a lehető legjobb terméket ajánlják a lehető legolcsóbb áron. Talán a samáriai asszony is felismerhette Jézus „élő vizében” a legjobb ajánlatot, aminek köszönhetően soha többé nem kell majd a kúthoz jönnie. A beszélgetésnek ezen a pontján Jézus megkérte az asszonyt, hogy hívja oda a férjét. A kor viszonyainak megfelelően, egy ilyen komoly üzleti jellegű tárgyalást, a családfővel kellett lebonyolítani. Itt azonban váratlan fordulatot vesz a történet, az asszony ugyanis „tiszta vizet önt a pohárba”. Nem tereli el a beszélgetés fonalát, nem köt alkut, nem beszél mellé, hanem Jézushoz hasonló módon ő is bevallja a rászorultságát, vagyis hogy nincs férje. Ezzel az asszony azt is kockáztatta, hogy elveszti Jézus ajánlatát és nem kapja meg az „élő vizet”, hiszen egy asszony nem volt hiteles tárgyalópartner egy férfi számára.

Jézus azonban nem hogy elfordulna tőle, hanem éppen ellenkezőleg, megdicséri: „Jól mondád” (17. vers). Nem veti meg, nem gúnyolja ki, de nem is mentegeti az asszonyt. Egy nő, aki talán már lemondott arról, hogy igazi elismerést és szeretetet kapjon, elkezdi követni a Szentlelket egy beszélgetésben és elnyeri a Mindenség Királyának dicséretét. Ezen a ponton az asszony a túlélés helyett az igazi életet tapasztalhatja meg.

Jézus azonban azt is feltárja az asszony előtt, hogy pontosan ismeri az életét: „Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad” (18. vers). Ebből a néhány szóból teljesen világossá válik, hogy Krisztus előtt nyitott könyv az asszony élte. Nem Jézusnak, hanem az asszonynak van szüksége arra, hogy szembenézzen saját életével.

Mi következik olyankor, ha valaki bevallja a gyengeségét? A világi forgatókönyv szerint elérkezik a vég. A világban ugyanis a gyengékből vesztesek lesznek. Jézus azonban egy egészen más forgatókönyvet mutat be a történet során: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne” (Ján 4:14). Aki Krisztusnak vallja meg a gyengeségét, az Krisztussal kerül szoros közösségbe. Aki Krisztussal szoros közösségben él, annak az élete Jézusról szóló örömüzenetté válhat ebben a világban. Ugyan így a mi életünk is áldássá lehet, ha erőtlenségünk bevalljuk önmagunknak és Krisztusnak. Ez az asszony felszabadult arra, hogy az élet forrása legyen a körülötte lévő emberek számára. Otthagyta a vödrét Krisztus lábainál és visszament a városba, hogy Krisztushoz hívja az embereket.

Erre a szabadságra és örömre hív a mi Krisztusunk mindannyiunkat, akik rászorulók, szomjazók és erőtlenek vagyunk, hogy Ő általa „örök életre buzgó víznek kútfejévé legyünk”! Ámen.[/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

Soltész Attila – Vizenjárás

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]Jézus a tengeren jár és a süllyedő Pétert felemeli – Máté 14:22

22Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.23De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.24A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.25A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva. 26Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak. 27De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”28Péter ekkor így szólt hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.” 29Mire ő így szólt: „Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.30Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!”31Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”32És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

 

Mi is tulajdonképpen a Biblia? Régi töredékes szövegekből összeállított gyűjtemény, vagy az Élő Isten üzenetét tartalmazó ige? Ezzel kapcsolatban egy rövid bizonyságtételt szeretnék megosztani a testvérekkel.

A vízen-járás történetéről a nyár folyamán megpróbáltam felkészülni a szemesi gyülekezet egyik vasárnapi istentiszteletére. Szégyenszemre be kell vallanom, hogy nem sikerült egy igehirdetést összeállítanom az igeszakasz alapján és egy korábbi szolgálatom szövegét voltam kénytelen felhasználni. Mondanom sem kell, hogy egy teológusra milyen hatással van egy ilyen „kudarcélmény”. Ahogy egy általam nagyrabecsült lelkipásztor testvér szokta volt mondani, szűkebbre kellett gombolnom a „teológiai mellényemet”. Ennek kapcsán a gyakorlatban is átélhettem, hogy nem csak az én erőfeszítésemen és tudásomon múlik, hogy egy igehirdetés megszületik-e vagy sem. Isten különös kegyelme által válhat a Biblia szövege élő üzenetté számomra és az igehallgató gyülekezet számára. Ezek alapján Isten kegyelmét és szeretetét ismerem fel abban, hogy a fenti esetet követően többször is élő üzenetté vált  számomra ez a történet.

A vízen-járásról írt legutóbbi magyarázatom központi gondolata az volt, hogy Isten néha beleküldi tanítványait viharos élethelyzetekbe azzal a céllal, hogy Őt minél jobban megismerjék. Ez alkalommal azonban nem a viharról, hanem inkább a vízen-járásról szeretnék írni, vagyis arról a folyamatról, amelynek során Péter gondolkodása és hite átformálódott.

Mai nyelvezettel röviden úgy foglalhatnánk össze a történetet, hogy a szembeszél okozta küszködés miatt stresszhelyzetbe kerültek a tanítványok. Ezt a válsághelyzetet tovább fokozta, hogy váratlanul Jézus is megjelent a vízen járva, mire a hajóban ülők megrémültek és kitört az általános pánik. Péter az egyetlen, aki tevőlegesen meg akar győződni arról, hogy a vízen mozgó homályos alak valóban Jézus-e. Péter azonban nem lehetett bizonyos a dolgában, hiszen Jézusnak csak a hangját hallhatta, vonásai nem voltak felismerhetőek. Ennek ellenére mégis elhatározta, hogy végére jár a dolgoknak és megszólította a közelben lévő homályos alakot: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.” (29.vers)

Az a kérdés merült fel bennem, hogy mi lehetett ekkor Péter szívében? Talán a többiek iránti bátor felelősségérzettől vezérelve szólt, vagy egész egyszerűen nem bírta tovább a ránehezedő nyomást és úgy érzete, hogy tennie kell valamit, mert minden jobb annál a félelemnél, amit a hajóban átélt. Az keltette fel az érdeklődésemet, hogy vajon Péter az események mely pontján ismerte fel Jézust. Annak az okát ugyanis, hogy Péter miért kezdett el a széllel és a hullámokkal foglalkozni nem írja le a Biblia. Mindenesetre az biztos, hogy Péter másodszorra már úgy kiált fel, hogy „Uram, ments meg”, vagyis feltételezhetjük, hogy Péter a vízenjárás közben valamikor felismerte Jézust. Ahogy Péter helyébe képzeltem magam, az jutott az eszembe, hogy Péter mennyire emberi módon viselkedett. Arra gondolok, amikor valami nagyon szorongatja az ember lelkét, valamit nagyon szeretne megtudni, megérteni vagy megszerezni és teljes lényével arra koncentrál, hogy véghezvigye az akaratát. Péter valami ilyesmit élhetett át, amikor a vízre kilépett, ugyanis szavain és viselkedésén az az elszántság tükröződik, hogy valóban meg akarja tudni kivel áll szemben. Emberileg szólva Péter elvesztette a józanságát és a félelemmel vegyes kíváncsiság hatására olyasmit tett, ami egyébként őrültségnek tűnhetett volna. Talán ilyesmit mi is átélünk olyan élethelyzetekben, amelyek teljesen felkavarják a lelkünket, legyen az akár pozitív vagy negatív élmény.

Péter tehát vagy felismerte Jézust és utána kezdett el a széllel meg a hullámokkal foglalkozni, vagy Jézus felismerését megelőzően elvonta figyelmét a szokatlan élethelyzet. Személyes tapasztalatom alapján én inkább arra hajlanék, hogy Péter azonosította Jézust és ennek a tudásnak a birtokában kezdett el figyelni a körülményekre. Ez számomra sem ismeretlen ó-emberi vonás. Az embert nagyon hajtja valami belülről és amikor végre megkapja amit akart, akkor  egész egyszerűen nem figyelni tovább a másikra. Szomorú tapasztalat, hogy mi is tudunk így viselkedni egymással a párkapcsolatban, családban, barátságban, gyülekezetben vagy a munkahelyen?

De hogyan is folytatódik a történet? A víz, amely először Péter számára Krisztushoz vezető útnak bizonyult, egy pillanat alatt ellene fordult és el akarta nyelni. Pétert szó szerint elkezdik maguk alá temetni a körülmények, miután nem Jézusra figyel. A megoldás helyett ismét krízisbe került, jött a pánik, a belső szorítás. A szorongatott helyzet hatására azonban Péter figyelme ismét Jézus felé fordult és hozzá kiáltott. Az a félmondat, hogy Jézus „azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt” (32. vers) szintén azt sejteti, hogy Péter nem egyből kezdett süllyedni miután kilépett a hajóból, hanem olyan közel jutott Jézushoz, hogy tisztán felismerhette, hiszen majdhogynem kartávolságra lehettek egymástól.

De mi ebben az üzenet a mi számunkra? Ez egy egyszeri esemény az evangéliumi történetben, amely által Jézus hatalmát jelenti ki a természeti jelenségek felett, vagy tartalmaz személyes üzenetet a mi hétköznapjaink számára?

Ennek megválaszolásához talán először arra a kérdésre kell felelnünk, hogy milyen lelki jelentést hordoznak a számunkra azok a fogalmak, hogy „viharos víz” és „vízen járás”? Én valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy a „vihar” az, amikor az én erőmön, lehetőségeimen, képességeimen túlnyúlik az a nehézség, nyomorúság vagy betegség, amivel meg kellene birkózni. A „vízenjárás” pedig az, amikor ebben a kiszolgáltatott élethelyzetben, kettesben maradunk az Úrral. Szemtől szemben csak Ő meg én. Amíg azt gondolom, hogy embereknél vagy az én kezemben van a megoldás kulcsa, vagyis szilárd talaj van a lábam alatt az talán nem az, amit Péter átélhetett. Az a fajta „vízen-járás” ott kezdődik, amikor azzal kell szembesülnünk, hogy egészen Jézusra vagyunk utalva és átéljük a teljes kiszolgáltatottságunkat. Amikor hirtelen nem lehet máshogy élni csak hitből. Minden egyes lépésünk a hitünk próbájává válik. Mikor elkövetkezik egy betegség, veszteség, nehézség, amiben talán szerető és támogató családtagok, testvérek vesznek körül, de végső soron nekünk kell elhordozni. Igazán csak Jézus érti, hogy mit élünk át, mások a legjobb szándékuk mellet is csak támogatni tudnak.

De nem túl szigorúak-e Jézus szavai, amelyeket Péterhez intézett: „kicsinyhitű miért kételkedtél”(32.)? Lehetett volna talán Jézus empatikusabb valahogy úgy, hogy „kedves Péter úgy tűnik felkavart ez az újszerű hitélmény”? Vagy pedagógiai megközelítésben azt is mondhatta volna Jézus, hogy „kedves Péter minden bizonnyal nagy fejlődésen megy át most a hited”. Miért ilyen „számonkérő” Péterrel szemben Jézus?

Talán az a helyzet, hogy nem Jézus szigorú vagy számonkérő, hanem egész egyszerűen a valóság máshogy működik, mint amit mi gondolni szoktunk róla. A látható világ logikája alapján a part biztonságosan megtart, a viharos víz bizonytalan és elnyel. Jézus azonban nem a látható világ logikája alapján élte az életet. Az élő Isten ugyanis bármilyen viharban, játszva meg tudja tartani az életünket, hiszen ő a vihar Ura. Sőt, javunkra tudja fordítani a terheket. Isten nélkül, vagy éppen Istennel szemben viszont semmit sem érnek a mi emberi megoldásaink. Péter szívében tehát ugyanúgy keveredett a látható világ és a láthatatlan világ logikája, ahogy ez a mi életünkben is gyakran megesik. Péternek nem önmagához, vagy a többiekhez képest, hanem a valósághoz képest volt kicsi a hite. A beszűkülő hit ugyanis egyre kisebbnek látja Istent és Jézust, és egyre nagyobbnak és fenyegetőbbnek a vihart.

Megválaszolva bevezető kérdésemet, a Biblia akkor válik Isten élő igéjévé, ha általa a hitünk és a valóság egyre inkább összhangba kerülhet. Így lelkigondozza Isten gyermekeit a Szentlélek. Péter története erre taníthatta a csónakban ülő tanítványokat és erre taníthat minket is 2000 évvel később. Az örömhír pedig változatlanul ugyan- az, vagyis Jézus Krisztus nagyobb, mint a mi „kicsi hitünk”, mert Ő valóban „Isten Fia!” (Máté 14:33).[/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

Soltész Attila – Élő Víz

[fullwidth background_color=”” background_image=”” background_parallax=”none” enable_mobile=”no” parallax_speed=”0.3″ background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_webm=”” video_mp4=”” video_ogv=”” video_preview_image=”” overlay_color=”” overlay_opacity=”0.5″ video_mute=”yes” video_loop=”yes” fade=”no” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding_top=”20″ padding_bottom=”20″ padding_left=”” padding_right=”” hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” hide_on_mobile=”no” menu_anchor=”” class=”” id=””][one_full last=”yes” spacing=”yes” center_content=”no” hide_on_mobile=”no” background_color=”” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” background_position=”left top” hover_type=”none” link=”” border_position=”all” border_size=”0px” border_color=”” border_style=”” padding=”” margin_top=”” margin_bottom=”” animation_type=”” animation_direction=”” animation_speed=”0.1″ animation_offset=”” class=”” id=””][fusion_text]

Az élő víz (első rész)

 

6Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.7Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda neki Jézus: Adj innom!8Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9Monda azért neki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.10Felele Jézus és monda neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, aki ezt mondja neked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna neked élő vizet.” (Ján 4:6 – 10)

 

Ha az Újszövetség szerzőit szeretnénk kicsit jellemezni, akkor azt fogalmazhatnánk meg, hogy Lukács az Újszövetség kiemelkedő történetírója, aki Pál munkatársaként „egy orvos pontosságával” örökíti meg Jézus életének eseményeit és az apostolok cselekedeteit. Pál talán az Újszövetség „nagy teológusa”, aki képzett farizeusként összefoglalja a keresztyén tanításelmélet (dogmatika) és gyakorlatát (etika). János apostolt pedig talán úgy jellemezhetnénk, hogy ő az Újszövetség „lélektani szakembere”, aki hosszú, összefüggő és drámai párbeszédek formájában meséli el az evangéliumi történeteket. János első levelében, az emberi viselkedés szellemi hátterét tárja fel, a Jelenések könyvében pedig Jézus visszajelzéseit közvetíti a gyülekezetek felé. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy János apostol által a Szentlélek azokat a mozzanatokat hangsúlyozza, amelyeknek  során az emberi lélek lépésről lépésre követi vagy elutasítja a Szentlélek vezetését.

A 4. fejezet első verseiben arról olvashatunk, hogy „Jézus mozgalmát” kezdik veszélyesnek látni a jeruzsálemi vezetők, mert egyre többen csatlakoznak a mozgalomhoz. Ezért Jézusnak el kell hagynia Jeruzsálemet, ha nem akarja kiélezni az ellentétet, és tanítványaival útra kel a déli Júdeából, Samárián keresztül az északi Galilea felé, hogy betöltse tanítói küldetését a nép között.

Samária jelentőségét az adja, hogy erre a területre a fogságba hurcolt izraelita népesség helyébe, még az asszírok költöztettek telepeseket, ők lettek a maradék izraelitákkal keveredve a szamaritánusok. Ez tehát az ellenség által megszállt terület volt, amely Izrael bálványimádására és Istenre emlékeztette a zsidó közösséget. Erre a pogány területre hithű farizeus nem is tette be a lábát. Jézus mégis ezt az utat választotta.

A többnapos gyaloglás során, a tanítványok valószínűleg a hajnali órákban indulhattak útnak és a déli hőségben érkezhettek a Jákób forrásához (kb. 80 km Jeruzsálemtől), amely gyakorlatilag inkább kút volt, mint forrás és ma 30m mély. A Károli szövegben szereplő „elfáradva”(6. vers- κεκοπιακωςV-RAP-NSM) kifejezést nyugodtan fordíthatnánk „kimerülve”- ként és ez talán jobban visszaadja a szöveg jelentését, amely arra utal, hogy Jézus a fizikai erejének a végére érve a kimerültség állapotában ülhetett le a kút mellett.

A látható tények alapján úgy összegezhetjük Jézus helyzetét, hogy a világ megváltójának menekülnie kellett annak a népnek a vezetői elől, akikhez Isten küldte. Kimerülten megérkezik a kánikulai hőségben egy olyan forráshoz, amelyből nem tudja felhúzni a vizet. Az őt kísérő tanítványok pedig elmentek élelmet szerezni, hogy legyen egyáltalán valamit enniük.

Ha belegondolunk Jézus helyzetébe, talán ilyenkor szokott az ember elbizonytalanodni. Biztos, hogy jó úton járok? Biztos, hogy ez Isten akarata? Ha Isten küldött ide, akkor miért engedi meg, hogy szenvedjek, miért nem segít? Ha Isten megengedi, hogy ilyen nyomorult helyzetbe kerüljek, akkor nem is szeret? Ha nem szeret, akkor nem is fog segíteni? Ha nem segít, akkor pedig értelmetlen minden erőfeszítés.

Ha figyelmesen végigolvassuk a negyedik fejezetet, akkor Jézus viselkedésén mégsem a depresszió vagy a szétesésé jelei mutatkoznak. Ő igazán nem azt érdemelte volna, hogy menekülés közben egy „világvégi” porfészekben étlen és szomjan szenvedjen egy kút szélén. Feltehetjük tehát a kérdést, hogy hogyan élte meg Jézus ezt a kritikus élethelyzetet? Minden bizonnyal nem egyedül küszködött, hanem imádságban mindent elmondott az Atyának, a fáradtságot és a szomjúságot, ami gyötörte.

A következő vers pedig így folytatódik: „7Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni;”. János apostol nem múlt idővel, hanem jelen idővel fejezi ki az asszony érkezését (ερχεταιV-PNI-3S).A szöveget magyarul így adhatnánk vissza: „amikor Jézus fáradtan leült a déli órákban [éppen akkor] jön egy asszony vizet meríteni”. Az asszony megjelenése egyáltalán nem volt természetes, hiszen a vízhordás fáradságos munkáját nem a legnagyobb melegben végezték az asszonyok. Az asszony megjelenése Jézus szemszögéből nézve tehát nem szerencsés véletlen, hanem az Atya gondviselő szeretetének a jele, imameghallgatás. Jézus tehát az Atya akaratát ismerhette fel az asszony érkezésében. Nem puszta emberi segélykérésről van szó, hanem Isten akaratának a követéséről, beteljesítéséről (32. vers).  Jézus tehát Isten vezetését követve szólítja meg az asszonyt: „Adj innom”.

Az asszonynak egyből feltűnik, hogy Jézus nem a világ megszokott rendje szerint viselkedik „Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem” (9. vers). Valószínű, hogy az asszony nem önszántából jött a déli hőségben vizet meríteni, talán kigúnyolt és kiközösített volt, vagy más körülmény kényszerítette. Amint a kúthoz közeledett, minden bizonnyal észrevette, hogy a kútnál ott van az ellenséges zsidó nép egy képviselője. Ilyen találkozások előtt szokott az ember gyomra görcsbe rándulni és ilyenkor szokott az ember visszafordulni, megfutamodni. Az asszony nem vonul vissza, hanem  vállalja a kockázatot és odamegy a kúthoz, ahol látja az ellenséget. Itt egy újabb fordulóponthoz ér a történet, ugyanis az ellenség egyszer csak segítséget kér, vagyis a támadás helyett segélykérésre kerül a sor. Az asszony ezen a ponton el is utasíthatta volna Jézus kérését, majd később elújságolhatta volna a városban, hogy pórul járt egy zsidó a kútnál, vagy akár egy szó nélkül adhatott volna Jézusnak inni, majd távozik a kúttól és minden marad változatlan. Az asszony ezzel szemben odafordul Jézushoz, talán indulatosan, talán gúnyosan, vagy egyszerűen kíváncsi és végére akar járni a dolognak és visszakérdez: „hogyan kérhetsz segítséget tőlem, az ellenségedtől zsidó létedre? Az üzenet teljesen világos egy zsidó farizeusnak és egy samáriai asszonynak hogyan lehet köze egymáshoz”. Jézus átlépte az általánosan elfogadott szabályokat, aki így viselkedik annak számolnia kell a következményekkel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az asszony nézőpontjából Jézus nem tartotta be az együttélési normákat, ha úgy tetszik Jézus nem normálisan viselkedett. Az asszony a tapasztalatai alapján ellenségként azonosította azt a Jézust, akit Isten azért küldött, hogy megmentse őt.

Jézus azonban nem sértődik meg, hanem elmondja az asszonynak, hogy az emberek által kialakított renden kívül van egy másik rend is a világban, az Atya rendje. Ezt fogalmazza meg Jézus ezekkel a szavakkal: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, te kérted volna őt, és adott volna neked élő vizet.” Jézus nem az emberek rendjéhez igazodik, hanem az Isten rendjéhez. Az Atya rendje pedig itt azt jelentette, hogy nemcsak az asszony volt Isten ajándéka Jézus számára, hanem Jézus is Isten ajándéka volta az asszony számára. Az Isten rendjéhez alkalmazkodó ember, elsősorban Istennel kerül függőségi viszonyba és lehetőséget kap arra, hogy az emberi tapasztalatokon túl, más szempontokat is figyelembe vegyen. Az Isten ajándékait figyelmen kívül hagyó ember, csak az emberi tapasztalatok alapján tud tájékozódni a világban. Az Isten nélküli gondolkodás pedig szükségszerűen függőséget okoz, nevezzük azt akár előítéletnek vagy akár tudományos ténynek.

Az Istenbe vetett hit és az ebből fakadó engedelmesség adhat teret az „új tapasztalatoknak”, ugyanis az asszony a Jézussal folytatott beszélgetés során teljesen új színben látta meg az ellenségét, önmagát, a lakókörnyezetét, és elsősorban Istent:

 

                                    14 Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne. (Ján 4:14)[/fusion_text][/one_full][/fullwidth]

X